Férfi kosár Euroliga: a Barcelona a legjobbja nélkül verte meg a címvédőt

Vágólapra másolva!
2012.05.13. 19:45
Címkék
A kosárlabda férfi Euroliga isztambuli Final Fourjában ma a helyosztókra kerül sor: az elsőként lejátszott bronzmérkőzésen a Barcelona végigvezetve 74–69-re legyőzte a Panathinaikoszt.

A csalódott csapatok csatáját gyakorlatilag a feldobástól kezdve a lefújásig előnyben kosárlabdázva nyerte meg a spanyol bajnok Barcelona, a címvédő Panathinaikosz cserejátékosaival küzdve nem tudott átlendülni a holtpontokon, hiába játszott szervezett kosárlabdát a bronzcsata alatt is. Juan Carlos Navarro, a katalánok legendája kisebb sérülése miatt kihagyta a találkozót, ami nem véletlen, hiszen Spanyolországban még csak most kezdőik majd a rájátszás, a Barca pedig hosszú menetelés előtt áll, amennyiben bajnok szeretne lenni idén is saját hazájában.

Kevergették a kártyákat a szakvezetők, de ez már kevésbé volt taktikai jellegű húzás, mint inkább regenerációs szempontokat előtérbe helyező meccstervezeti lépés. Ahhoz képest, hogy ez nem volt egy klasszikus értelembe vett tétmérkőzés, egyáltalán nem vették félvállról a találkozót a pályára kerülő játékosok. Az első félidőben mégis egy stabil kezdőember volt a Pascual-legénység legjobbja, az irányító Marcelinho Huertas 19 pontot szerzett az első 20 percben, összesen 21 egységgel zárt, ami karrierje második legjobbja, idén pedig a szezoncsúcsát jelenti.

A nemrég a Kezdő5.hu portálnak is exkluzív interjút adó brazil játékmester mellett az ausztrál Joe Ingles használta ki, hogy Navarro távollétében a szokásosnál többet lehet a parketten, 13 egységével a győztes gárda második legeredményesebbje lett, ő és Huertas fűtötte a katalánok rohamait, melyeknek köszönhetően 11 ponttal ment félidőben a Barcelona.

A fordulás után csak lassan tudott araszolni a 17-et szóró Diamantidisz vezette Pana, a tavalyi szezon legértékesebb játékosa valószínűleg érezte, hogy neki még van dolga itt Isztambulban, miután tegnap ő adta el a labdát a legfontosabb pillanatban. A 14 labdát eladó görögök viszont mindig a legrosszabb pillanatokban kaptak újabb kosarakat, így nem férkőzhettek már igazán közel a 2010-es győzteshez, a Barca visszavágott a tavalyi negyeddöntőben elszenvedett fiaskóért, de aligha elégedett a spanyol sztárklub, miután ebben az évadban sem labdarúgásban, sem kézilabdában, sem pedig kosárlabdában nem érhet fel Európa csúcsra a gránátvörös-kékek férfi gárdája.

A tavalyi aranyérmes Panathinaikosz értékes tapasztalatokkal felvértezve és emelt fővel, ám mégis érem nélkül távozik Törökországból. A PAO legjobbja ma a 15 perc alatt 13 pontos, 11 lepattanós dupla duplát összehozó Aleks Maric volt.

A döntőt az orosz CSZKA Moszkva és a görög Olympiakosz vívja.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA FINAL FOUR, ISZTAMBUL
A 3. HELYÉRT
BARCELONA REGAL (spanyol)–PANATHINAIKOSZ (görög) 74–69 (21–20, 27–17, 10–15, 16–17)
Vezette: Ankarali (török), Lottermoser (német), Latisevs (lett)
BARCELONA: Huertas 21/9, Mickeal 4, Eidson 5/3, Lorbek, N'Dong 2. Csere: Perovics 2, Rabaseda 4, Ingles 13/6, Vazquez 6, C. Wallace 12/6, Sada 5
PANATHINAIKOSZ: Logan 11, N. Calathes 9, Perperoglu 2, S. Smith 1, Vojukasz 4. Csere: Maric 13, Kaimakoglu 6/6, Diamantidisz 17/9, Carcarisz 4/3, Batiste 2, Sato
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik