Férfi kosár Ek: vereséggel ment tovább a Fehérvár

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 20:07
Az Alba Fehérvár hazai pályán 16 ponttal kikapott kedden az izraeli Nesz Ciona csapatától a férfi kosárlabda Európa-kupa második csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, ezzel harmadikként jutott tovább a nyolcaddöntőbe.
A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETIK GALÉRIÁNKAT!
A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETIK GALÉRIÁNKAT!

 

A magyar bajnoki bronzérmes 3/2-es mérleggel várta az utolsó fordulót, melyben csak az volt a kérdés, hogy a csoport hányadik helyéről jut tovább a nyolcaddöntőbe. Eredetileg csak az első és a második lépett volna tovább a 16 közé, ám a nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy a három legjobb harmadik is csatlakozhat a mezőnyhöz, az pedig már az utolsó forduló előtt biztos volt, hogy ezek közül az egyik az Alba kvartettjéből kerül ki. A J-csoportban már eldőlt, hogy a bolgár Lukoil Levszki lesz az utolsó, az Alba, Nesz Ciona és a bolgár Balkan BC sorrendje azonban még többféleképpen alakulhatott.

Jesus Ramirez vezetőedző együttese az első negyedben tartotta a lépést riválisával, sőt, a nagyszünetig kilencpontos előnyt szerzett. A második félidőben a vendégek magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak: a következő tízperces szakaszban egyenlítettek, majd a záró felvonásban 25 pontig jutó amerikai Daequan Cook vezérletével biztosan nyertek.

A magyar együttes legeredményesebb játékosa a 19 pontos Carlos Cabezas volt. Vereségével az Alba a csoport harmadik helyén zárt, a kvartettet az izraeliek nyerték meg.

KOSÁRLABDA
FÉRFI FIBA EURÓPA-KUPA
2. CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
J-CSOPORT
ALBA FEHÉRVÁR–IRONI NESZ CIÓNA (izraeli) 80–96
(22–22, 25–16, 17–26, 16–32)
Székesfehérvár, 800 néző. V: Mihajlov (orosz), Kounelles (ciprusi), Baloun (cseh)
FEHÉRVÁR: CABEZAS 19/12, FREEMAN 17/6, Filipovity 2, Bullock 13/6, Heath 11/3. Csere: Zeno 10/3, Tóth P., Lóránt 8, Keller I., Varga M., Peringer
Edző: Jesús Ramírez
IRONI: BROWNE 11/3, Gutt 7/3, COOK 25/18, DUNNE 14/3, Zanna 13. Csere: Kadir 7, DOWE 17/6, Brandwein 2, Pitshon, Zalmanson
Edző: Nadav Zilberstein
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–2. 5. p.: 9–8. 8. p.: 18–21. 12. p.: 24–24. 15. p.: 27–27. 18. p.: 36–33. 22. p.: 51–42. 25. p.: 56–46. 28. p.: 58–55. 32. p.: 66–67. 35. p.: 70–77. 38. p.: 75–91
MESTERMÉRLEG
Jesús Ramírez: –
Az első félidő teljesítménye ugyan nem volt tökéletes, de nagyjából meg voltam vele elégedve. A nagyszünet után viszont úgy tűnt, mintha egy kicsit az öltözőben maradtak volna a játékosok, és vesztettek volna a koncentráltságukból, a figyelemből. Többször is előfordult az, hogy ugyanolyan védekezési hibákat követtek el, és ezeket kíméletlenül megbüntette az ellenfél.
Nadav Zilberstein: – Két homlokegyenest különböző félidőt láthattunk, főként a második negyedben voltak nagyon gyengék a kettő a kettő elleni megoldásaink. Ezen változtattunk a második félidőre, ezen felül pedig ha a csapat védekezése jó, akkor már mérkőzést lehet nyerni. Ez történt most is.

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
Lukoil Levszki (bolgár)–Balkan BC (bolgár) 105–88 (27–26, 23–23, 29–24, 26–15)

A csoport végeredménye: 1. Nesz Ciona 10 pont, 2. Balkan BC 9, 3. Alba Fehérvár 9, 4. Lukoil Levszki 8
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik