Férfi kosár Ek: mínusz húszról győzött az Alba Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.09. 19:37
null
Lóránt Péter 11 ponttal járult hozzá a sikerhez (Fotó: Dömötör Csaba)
Az első mérkőzésen elszenvedett idegenbeli hosszabbításos vereség után hazai pályán javított az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata, amely húszpontos hátrányról fordítva 74–72-re megverte a török Demir Insaat  együttesét az Európa-kupa második csoportkörének második fordulójában.

 

 

Nehezen javult fel a játék
Lóránt Péter, az Alba centere: „Kicsit hasonló mérkőzés volt, mint a Minszk elleni találkozó, ott is elég nagy fórban volt a vendégcsapat. Most is elég nagy előnyt hagytunk ellenfelünknek, hagytuk őket kosárlabdázni, és ez elég jó csapat ahhoz, hogyha hagyjuk őket kibontakozni. A második félidőre szerencsére nem hoztak olyan jó dobóformát, sok támadó lepattanót szedtünk, ugyanakkor a végjátékra jobban kell figyelni, mert két olyan hibát is elkövettünk, ami lehet, hogy legközelebb megbosszulja magát.”
Alhaji Mohammed, az Alba bedobója: „Nagyon lassan kezdtük ezt a meccset, és csak nehezen javult fel a játékunk, és akkor már sokkal jobban jöttünk ki az egy-egy elleni szituációkból. Az első félidőben nem tudtunk csapatként funkcionálni, ez nagyban megváltozott a szünet után, akkor már jó labdákkal találtuk meg egymást, és ez döntőnek bizonyult.”

A fehérváriak december 20-án nagy csatában, hosszabbítás után kaptak ki a litván Nevezistől 90–87-re, és másfél negyeden át úgy tűnt, a második csoportmérkőzésen sem sikerül a győzelem.

A török Demir Insaat a 15. percben már húsz ponttal vezetett Bracey Wright vezérletével (18–38), a fehérváriak azonban fokozatosan javultak, és a harmadik negyed hajrájára Lóránt Péter és Chris Horton kiváló játékával többször is feljöttek egy pontra. Akkor Erving Walker megrázta magát és egymás után hét pontot dobva 58–52-re alakította az állást.

Az utolsó tíz perc Diamon Simpson három pontjával indult, a Fehérvár 52–61-ről kezdte meg a felzárkózást. Olyannyira, hogy a 35. percre Kasey Hill két triplájával már a hazaiaknál volt az előny 63–61–re. A lendületbe jött magyar csapat innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet (74–72).

KOSÁRLABDA
Férfi FIBA Európa-kupa
2. csoportkör
J-csoport, 2. forduló
Alba Fehérvár–Demir Insaat (török) 74–72
(14–21, 19–25, 19–12, 22–14)
Székesfehérvár, 1600 néző. Vezette: Vuckovic (szlovén), Baloun (cseh), Sljivic (osztrák)
ALBA FEHÉRVÁR: HILL 13/9, Harris 9/3, T. Simpson 2, LÓRÁNT 11/3, Keller Á. 8. Csere: HORTON 17, Mohammed 9/3, Keller I., Kovács Ákos 2, Filipovity 3/3. Edző: Dzunics Braniszlav
DEMIR INSAAT: WALKER 15/6, WRIGHT 22/15, Sztojanovszki 7/3, Yildizli 7, KILICLI 6. Csere: Baykan 4, D. Simpson 11, Altinkalem, Yildiz. Edző: Özhan Civgin
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–0. 5. p.: 6–10. 8. p: 10–19. 12. p.: 16–27. 15. p.: 18–35. 18. p.: 25–41. 22. p.: 37–48. 25. p.: 41–51. 28. p.: 52–53. 33. p.: 63–61. 36. p: 66–63. 38. p.: 72–67
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– A második félidő játéka alapján megérdemeltük ezt a győzelmet. Játékosaim maximális energiával játszottak, a hibákat lecsökkentettük a második félidőre, bár kintről nem voltunk eredményesek, pedig egy ilyen csapat ellen erre szükség lett volna. Ennek ellenére büszkék lehetünk, mert a nagyszünet után huszonhat pontot engedélyeztünk csak ellenfelünknek.
Özhan Civgin: – Nagyon fáradtan és sérülésekkel teletűzdelve érkeztünk erre a mérkőzésre. Nagyon sajnálom, hogy nyerő állásból veszítettünk, ezek után már csak a török bajnokságra koncentrálunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik