Férfi kosár Ek: a Falco itthon is simán kikapott a Sassaritól

Vágólapra másolva!
2018.11.21. 22:20
null
Juvonte Reddic tizennégy pontja nem sokat ért a Falcónak (Fotó: FIBA)
A Falco KC Szombathely az Olaszországban elszenvedett 35 pontos vereség után hazai környezetben is nagyon simán, 92–60-ra kapott ki a Dinamo Sassaritól az Európa-kupa csoportkörének hatodik fordulójában, így 2–4-es mutatóval fejezte be a küzdelmeket, és kiesett. A Szolnok megszenvedett a győzelemért Leicesterben, míg az Alba Fehérvár huszonöt pontos vereséget szenvedett a Varese vendégeként.

 

DECEMBERBEN FOLYTATJÁK

A Szolnok és a Fehérvár december 12-én folytatja szereplését, immár az Európa-kupa második csoportkörében.

A nemzetközi szövetség (FIBA) tájékoztatása szerint az Olaj a folytatásban a német Würzburggal, a török Pinar Karsiyakával és a koszovói Prishtinával találkozik az I jelű kvartettben. Az Alba a Balkan Botevgradot, a szintén bolgár Lukoil Levszkit és az izraeli Ironi Nesz Cionát kapta ellenfélül a J-csoportban.

A 16 megmaradt csapat által alkotott I-, J-, K- és L-csoportból nyolcan jutnak majd be az oda-visszavágó rendszerű nyolcaddöntőbe, amelyben a Bajnokok Ligájából érkező nyolc gárda csatlakozik hozzájuk.

(MTI)

A sérülésektől sújtott Falco az első negyedben még tartotta a lépést az olaszokkal (14–18), akik azonban a második és a harmadik játékrészt összesen 27 ponttal nyerték meg, így a Falco célja a záró felvonásban nem lehetett más, mint hogy kozmetikázzon az eredményen (60–92). A szombathelyieknél Bíró Olivér és Juvonte Reddic is 14 pontig jutott, míg a vendégeknél Dyshawn Pierre és Achille Polonara egyaránt 15 pontot szórt.

A Falco csoportjából a Sassari mellett a Szolnoki Olaj jutott tovább, amely megszenvedett a győzelemért Angliában a csoportutolsó Leicester Riders vendégeként. Az utolsó negyedre 57–57-es döntetlennek fordultak rá a felek, majd a hazaiak elhúztak hét ponttal (67–60), ám az Olaj Andrew Rowsey tripláira építve megfordította a meccset (81–84). A Szolnok 5–1-es mérleggel, csoportelsőként ment tovább.

Az F jelű négyesben az Alba Fehérvár a biztos továbbjutás tudatában utazott a Vareséhez, amelyet saját közönsége előtt 85–77-re megvert. Idegenben nem sikerült a bravúr, az olaszok fölényes, 91–66-os győzelmet arattak, köszönhetően többek között annak, hogy a harmadik negyed végére 12 pontos előnybe kerültek (63–51), majd a negyediket 18–1-es szériával kezdték. A székesfehérváriak először kaptak ki az Európa-kupa mostani idényében, és 5–1-es mutatóval csoportmásodikként jutottak tovább.

FÉRFI KOSÁRLABDA FIBA EURÓPA-KUPA
H-CSOPORT
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–DINAMO SASSARI (olasz) 60–92 (14–18, 16–29, 15–28, 15–17)
Szombathely, 1300
néző. V: Caruha (görög), Vladic (osztrák), Sahin (török)
FALCO: Váradi B. 10/3, Bíró 14/12, Tóth N. 8, Pusztahvar 11/9, REDDIC 14. Csere: Hódi, Kucsora 3/3. Edző: Gasper Okorn
SASSARI: BAMFORTH 14/12, Smith 7/3, PIERRE 15/9, Cooley 7, Thomas 10. Csere: POLONARA 15/3, Gentile 8/6, Magro 2, SPISSU 12/6, Parodi 2. Edző: Vincenzo Esposito
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–0. 6. p.: 9–5. 9. p.: 11–12. 13. p.: 16–28. 15. p.: 19–33. 20. p.: 33–47. 24. p.: 33–55. 28. p.: 41–69. 30. p.: 45–75. 33. p.: 53–75. 38. p.: 57–88
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn:
– Nem volt könnyű egy ilyen erős ellenfél ellen hét emberrel játszani – de küzdöttünk, mindenki a maximumot nyújtotta. Ezzel búcsúztunk a nemzetközi porondtól, a folytatásban csak a bajnokságra koncentrálunk. Elismerésem a Sassarinak, megérdemelten nyert!
Vincenzo Esposito: – Két vereség után jöttünk Szombathelyre. Gyengén is kezdtünk, de aztán belelendültünk, rendeztük a védekezésünket, jól szedtük a lepattanókat, beindult a támadójátékunk is. A találkozó nagy részében így az történt a pályán, amit mi akartunk. Nagyon boldog vagyok a továbbjutás miatt!

LEICESTER RIDERS (angol)–SZOLNOKI OLAJ KK 81–84 (20–18, 18–20, 19–19, 24–27)
Leicester, 700
néző. V: Maliszewski (lengyel), Sarekoski (finn), Hrisztou (ciprusi)
LEICESTER: Douse 4, BURNETT 30/9, ANDERSON 6, Holder 3/3, Larsson 7. Csere: Washington 6/6, MARTIN 11, Thomson 8, Ward-Hibbert, Gamble 6/6, Lascelles. Edző: Rob Paternostro
SZOLNOK: ROWSEY 20/18, VOJVODA 18, Kovács P. 4, Murphy 3/3, Andric 7. Csere: MILOSEVICS 19/12, Airington, Benke 2, TÓTH Á. 11. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 10–4. 7. p.: 12–11. 9. p.: 13–15. 13. p.: 30–20. 16. p.: 32–28. 19. p.: 35–38. 25. p.: 47–47. 29. p.: 53–56. 34. p.: 67–60. 37. p.: 70–71. 39. p.: 77–81
Kipontozódott: Andric (33. p.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Nem játszottunk jól, az egész mérkőzésen szenvedtünk. Így is dicséret illeti a srácokat a küzdőszellemért. A lábak nem úgy mentek, ahogy szoktak, érződött rajtunk a fáradtság. Örülök, hogy így is nyertünk és csoportelsők lettünk.

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Szolnok 6 5 1 509–474 11
2. Sassari 6 5 1 553–448 11
3. Falco 6 2 4 446–507 8
4. Leicester 6 6 447–526 6

F-CSOPORT
PALLACANESTRO VARESE (olasz)–ALBA FEHÉRVÁR 91–66 (15–11, 22–16, 26–24, 28–15)
Varese. V:
Karakacunisz (görög), Tiszlenko (ukrán), Nicolae (román)
VARESE: Moore 7/3, Avramovics 10, Scrubb 11/3, ARCHIE 13/12, CAIN 7. Csere: Ferrero 5, Tambone 13/9, Bertone 17/3, IANNUZZI 8, Natali, Gatto, Verri. Edző: Attilio Caja
ALBA: Freeman 18/6, Boykins 7/3, Keller I. 2, Bullock 7/3, HEATH 15/6. Csere: Filipovity 3/3, Varga M. 4, Peringer 1, Tóth P. 9/9. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–0. 6. p.: 9–7. 12. p.: 18–11. 14. p.: 20–19. 15. p.: 28–19. 19. p.: 37–23. 22. p.: 39–35. 24. p.: 45–35. 27. p.: 52–51. 32. p.: 72–51. 35. p.: 84–54. 38. p.: 88–65
MESTERMÉRLEG

Dzunics Braniszlav: – Nem szégyenkezhetünk, mert teljes energiával, nagy akarattal játszottunk. Hogy jobb eredményt érjünk el, az egész meccsen tartanunk kellett volna a jó ritmusunkat, ami Lóránt és az utolsó edzésen bokasérülést szenvedő Cartwright nélkül nehéz. Minden elismerésem a játékosaimnak, hogy Varesében egy jó csapat ellen huszonhét percig partiban voltunk. Az is fontos volt, hogy senki se sérüljön meg a mérkőzésen.

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Varese 6 5 1 522–432 11
2. Alba Fehérvár 6 5 1 507–493 11
3. Rilszki Szportiszt6
1
5
470–536
7
4. Porto 6
1 5
475–513
7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik