Férfi kosár Eb: 18 év után elődöntőben a horvátok

KERESZTURY GÁBORKERESZTURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2013.09.19. 20:01
A 23 pontos Krunoslav Simon vezérletével Horvátország 84–72-re legyőzte Ukrajnát a Szlovéniában zajló férfi kosárlabda Európa-bajnokság csütörtöki negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé.

A mérkőzés esélyese előzetesen egyértelműen Horvátország volt, hiszen déli szomszédaink a torna során szépen fokozatosan játékba lendültek, a középszakasz során már mindhárom meccsüket – és így csoportjukat is – megnyerték. Ukrajna viszont részben a szerencsének, illetve a lettek meglepetés-vereségének köszönheti negyeddöntős részvételét, ám a szerbek legyőzésével azért ők is sokat tettek a folytatás lehetőségének kivívásáért.

A papírformával aztán nem sokat törődtek az ukránok, rögtön a meccs elején remek figurákat játszottak, melyekből a kezdőötösük mindegyik tagja pontot szerzett (5–12). Repesa mester nem is hagyhatta szó nélkül az addig látottakat, időkérése után rendezte a sorokat Horvátország, 9 pontot szerzett megválaszolatlanul, és átvette a vezetést. A negyed folytatásában aztán felváltva estek a kosarak, nagyszerű csatát vívott a két csapat, szebbnél szebb triplákkal és zsákolásokkal megfűszerezve azt (1. negyed: 22–22). A második negyed elején sem tudott ellépni egyik fél sem a másiktól, ám a tempó azért lassult, a több szabálytalanság miatt szaggatottá vált a játék. Változást aztán a honosított horvát irányító, Dontaye Draper villanásai hoztak, aki pontjain túl élményszámba menő labdaszerzésekkel és gólpasszokkal lendített csapatán (36–28). Az ukránok teljesen megzavarodtak az egész pályás letámadástól, dobási kísérletig is alig jutottak ekkor, a különbség még tovább nőtt. Mike Fratello időkérése is csak arra volt jó, hogy csapata „elállítsa a vérzést", feljebb zárkózni nem sikerült. A horvátok elégedetten vonulhattak az öltözőbe, szinte tökéletes második negyedet produkáltak, ezzel nagy lépést téve az elődöntő felé (51–35). A csapatjáték magasiskoláját mutatták be, a kiemelkedően tüzelő Kunoslav Simon (13 pont) mellett heten (!!) álltak 4-6 ponttal a nevük mellett a félidőben.

Fordulás után szinte azonnal 20 pont közelébe nőtt a különbség (61–42), ám gyors hét egységgel ismét lőtávolba került Ukrajna. Újabb kilátástalan horvát dobások következtek, így hosszú idő után ismét 10-en belülre kerültek az ukránok (63–54). A negyed második felére aztán rendezte a sorokat Horvátország, ám ekkor már Jeterék ismét nagy önbizalommal játszottak, így megmaradt a 9 pontos különbség (70–61), nem dőlt el semmi tehát végérvényesen a záró játékrész előtt. Ahol aztán folyamatos játékot alig-alig lehetett látni, nagy küzdelmet viszont annál inkább. A horvátok ritmusukat vesztették, míg az ukránok erejéből az eredmény tartásánál többre nem telt. A végjáték sem sikerül „szépre", a sok fault következtében állandósult a 10 pont körüli különbség, kosár alig esett, és a színvonal is alaposan visszaesett. Ezt azonban az ismét szép számmal jelen lévő horvát szurkolók aligha bánták, hiszen miután lecsorogtak a mérkőzésből hátralévő percek, már elődöntősként ünnepelhették kedvenceiket.

A horvát válogatott legutóbb 1995-ben jutott be a legjobb négy közé az Eb-n, a görögországi tornán végül negyedik lett.

Horvátország legjobb dobói: Simon 23/15, Bogdanovic 14, Markota 12/6.
Ukrajna legjobb dobói: Jeter 19/3, Kravcov 15, Hladir 13/7.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZLOVÉNIA
NEGYEDDÖNTŐ
Horvátország–Ukrajna 84–72
(22–22, 29–13, 19–26, 14–11)
Litvánia–Olaszország később

AZ 5–8. HELYÉRT
Szlovénia–Szerbia 92–74
(30–16, 23–19, 18–20, 21–19)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik