BOBORY BALÁZS, TÓTH GÁBOR 2020.01.28 20:11 Frissítve: 2020.01.28 22:28

Férfi kosár BL: nyert a Falco, de nem jutott tovább

Szenzációs második félidei teljesítménnyel verte meg a Falco a Brindisit a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján, és mérkőzése lefújásakor még volt esélye továbbjutni a nyolcaddöntőbe. Késő este azonban, a Bonn győzelmével szertefoszlott a remény.

Filipovity Márkó 18 pontot tett hozzá a Falco sikeréhez (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)

 

A lét volt a tét.

A D-csoportban az eredmények alakulásától függően még a Falco és a Brindisi is reménykedhetett a továbbjutásban, de a kettő közül csak az, amelyik legyűri a másikat. Vagyis mind a két csapat úgy készült, hogy a legtöbbet adja ki magából a csoportkör utolsó előtti fordulójában.

Azt nem tudjuk, hogy a két együttes játékosai közül hánynak volt a példaképe Kobe Bryant – vélhetően sokakat inspirált közülük pályafutásával –, de az biztos, hogy a hazaiak a második félidőben szinte végig azzal a mentalitással, akaraterővel, motivációval és hittel játszottak, mint a vasárnap elhunyt legenda, akire természetesen az Arena Savariában is megemlékeztek a mérkőzés előtt. A Falco 19 pontot vert a harmadik és negyedik negyedben a Brindisire, a látogatók nem tudták tartani a lépést a hazaiak által diktált tempóval, egészen egyszerűen felőrlődtek a szombathelyi szorításban.

Pedig a nagyszünetben még nagyon jók voltak az olaszok kilátásai, akik kilenc ponttal vezettek, és a játék több elemében felülmúlták a házigazdákat. Egyrészt remekül szedték a támadólepattanókat és sok második esélyt teremtettek maguknak, aztán kihasználták azt is, hogy a szombathelyiek sorra gyerekes hibákat vétenek, eladják a labdákat. Ezen kívül akadt egy kiváló dobóformát kifogó centerük, Tyler Stone, aki már a 12. percben 16 pontnál és 4 elsüllyesztett triplánál járt.

Szóval volt miről beszélgetnie Gasper Okorn vezetőedzőnek a játékosaival, aztán a fordulás után megváltozott a játék képe.

A szombathelyiek a pálya minden négyzetcentiméterén megharcoltak ellenfelükkel, nem volt számukra elveszett labda, fájdalmas ütközés, és úgy tűnt, nem éreztek fáradtságot sem. A már az első félidőben is nagyszerűen mozgó Juvonte Reddic és Perl Zoltán mellé sorra nőttek fel a többiek, és a Brindisi saját fegyvere által esett el: a Falco a szerzett labdák után átrobogott ellenfelén, és a lélektani fordulópontokból – ilyen volt az olasz játékosok és a Falco-drukkerek balhéja – is jobban jött ki.

Sajnos azonban a Besiktas, majd késő este a Bonn is megnyerte a maga mérkőzését, így eldőlt, hogy a Falco már nem léphet tovább a nyolcaddöntőbe. De a hazai búcsú így is csodálatosra sikerült, ahogy az egész Bajnokok Ligája-szereplés is szép emlék marad.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
13. FORDULÓ, D-CSOPORT

FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–HAPPY CASA BRINDISI 93–83 (26–23, 18–30, 24–17, 25–13)
Szombathely, 2975
néző. Vezette: Zurapovic (bosnyák), Vulic (horvát), Tomasovic (szlovák)
FALCO: VÁRADI 11/6, CURRY 8/3, Benke 6, Washington 6, REDDIC 22. Csere: PERL 18/3, Hooker 4, FILIPOVITY 18/9, Lake. Edző: Gasper Okorn
BRINDISI: Thompson 5/3, BANKS 18/12, Ikangi, Gaspardo 5/3, STONE 19/15. Csere: Campogrande 13/6, SUTTON 14, Zanelli 5/3, Brown 4. Edző: Francesco Vitucci
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–5. 6. p.: 14–5. 9. p.: 21–21. 13. p.: 31–35. 17. p.: 36–47. 20. p.: 44–53. 23. p.: 52–55. 26. p.: 61–58. 30. p.: 68–70. 33. p.: 76–72. 37. p.: 85–77. 39. p.: 91–80
Kiállítva: Sutton (36.).
Gasper Okorn:
– Kemény, nehéz meccset játszottunk, értékes győzelmet arattunk. Az első félidőben nem voltam elégedett a játékunkkal, a fordulás után viszont már azt csináltuk, amit megbeszéltünk: feljavult a védekezésünk, jobban szedtük a lepattanókat. Elsősorban a jó védekezésünknek köszönhetjük a sikert – és a szurkolóinknak! Nem könnyű olyan csapatot legyőzni, amely az olasz bajnokság negyedik helyén áll.
Francesco Vitucci: – Tudtuk, hogy erős ellenfél, nehéz mérkőzés vár ránk – így is történt. Az első félidőben még mi diktáltuk a tempót, nagy energiával játszottunk. A második húsz percben azonban elfáradtunk, akkor már többet hibáztunk, átvette az irányítást a Falco, végül megérdemelten nyert. Mi vasárnap még bajnokit játszottunk, úgy tűnik, hogy ez megbosszulta magát.

2020.03.26 22:22:58

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nem véletlenül volt »Mr. Kosárlabda« a beceneve Boriszlav Sztankovicsnak, a nemzetközi szövetség nemrég elhunyt tiszteletbeli főtitkárának.

2020.03.13 20:23:09

Kosárlabda NÉMETH ANDREA

A válogatott kosárlabdázó a karanténba zárt Reggio Emiliában „ragadt”, meccsek, edzések és a családja nélkül.

2020.03.05 22:14:22

Kosárlabda FAZEKAS ZOLTÁN

Szoros és izgalmas mérkőzések után alakult ki a női kosár MK-ban a pénteki elődöntők párosítása.

2020.02.29 11:22:54

Kosárlabda GYŐRI FERENC

„Az, mondjuk, speciális eset, ha a nevelőegyesületem, a szülővárosom csapata hív, vagyis a Sopron.”

2020.02.25 22:07:37

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

Továbbra sem tudni, hogy az elmúlt napokban megnyert két Eb-selejtező volt-e az utolsó két meccse.