Falco-siker a vasi derbin, szolnoki triplavihar Fehérváron

Vágólapra másolva!
2012.05.04. 20:29
null
Chad Timberlake (24) joggal somolyog, csapatával megtalálta a kiutat a körmendi csapdából (Fotó: Unger Tamás)
Címkék
A Falco hazai pályán 76–71-re legyőzte a Körmendet a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének pénteki játéknapján, a két vasi csapat párharcának első mérkőzésén. A másik párviadal nyitányán a címvédő Szolnok idegenben 79–71-re nyert az Albacomp ellen.

 

Ha nem is könnyen, de élt a hazai pálya előnyével a Falco: a szombathelyiek többnyire vezettek, azonban a hajrában a Körmend fordított – az alapszakasz győztesének innen kellett visszahoznia a mérkőzést. A székesfehérvári találkozón a hazaiak villámrajtot vettek, több mint tíz ponttal is vezettek, aztán a Szolnok a második negyedben fordított, és onnantól végig vezetve megnyerte az idegenbeli mérkőzést – azaz magához vonta a pályaelőnyt.

FALCO–KÖRMEND 76–71

Németh István közelije után 5–2-re vezetett a Körmend a 4. percben, 7–5-nél is a vendégeknél volt az előny. Will Tamás a rá jellemző triplák egyikével fordított, majd Chad Timberlake percei következtek: az amerikai hátvéd zsinórban nyolc pontot szerzett csapatának, és zsákolása után meglépett a Falco (16–9). A körmendiek szerencséjére az ő amerikaijuk is lábra kapott, Rashad Bell büntetőből, triplából, majd közelről is betalált, ekkor ő tartotta a meccsben a vendégeket. A hajrá jól sikerült a Körmendnek, Ferencz Csaba hárompontosa 7–0-s szakaszt zárt, az első játékrész vége döntetlen. (22–22)

A második tíz percben fej fej mellett araszoltak előre a csapatok, a vendégek kalákában gyártották a pontokat, a szombathelyieknél Djordje Pantelics kezében volt a legjobb helyen a labda. Hamarosan megszerezte első pontjait a sérülése után visszatérő Kálmán László is. Bár volt ötpontos előnye is a hazai csapatnak (36–31), a nagyszünetben mindössze kettő volt a különbség. (44–42)

A fordulás után a hazaiaknál maradt az előny, sőt Harazin Tamás zsákolását és Will újabb hárompontosát követően hosszú idő után meghízott, sőt Kálmán is bevert egy triplát (58–49). Bell és Darian Townes nevéhez fűződött a kevés pontot hozó játékrész utolsó két kosara, zárkózott a Körmend. (58–53)

Pantelics két büntetővel megnyugtatta a hazai publikumot (61–53), csakhogy lepattanókkal és labdaszerzésekkel magához ragadta a kezdeményezést a Körmend, és Ferencz révén három perccel a vége előtt átvette a vezetést (63–64). Pantelics biztos kézzel értékesítette a kiharcolt büntetőket, majd Kálmán idézett elő hangrobbanást egy mesteri triplával – újra fordult a kocka (68–64). Körmendi időkérés után Németh két jó büntetővel tovább fűtötte a végjáték hangulatát, azonban megint jött Timberlake, közelről duplát, a vonalról két szimplát küldött a helyére, és ezzel az előnnyel a Falco már elgazdálkodott a végső dudaszóig. (76–71)

ALBACOMP –SZOLNOK 71–79

Báder Márton révén a Szolnok szerezte meg az első kosarat, Damian Hollis kettővel, az Albacomp összesen hárommal válaszolt (6–2). Muhammad El Amin tarthatatlan volt a palánk alatt, háromszor akcióból, egyszer a büntetővonalról talált a gyűrűbe nem egészen két perc alatt (15–4). Noha nem apadtak el teljesen a hazai pontok, az Olaj négy triplával (Trotter, Nikolov, Trepák, Gay) sikeresen felzárkózott a negyed végére. (22–18)

Brandon Gay újabb triplájával a Szolnok hamarosan át is vette a vezetést (22–23). A recept bevált, Trotter, Gay és Trepák folytatta a triplaháborút (30–38). Egy 7–0-s rohammal – benne Simon Balázs triplájával – visszakapaszkodott az Albacomp (37–38), a negyedet Horváth Ákos két büntetője zárta. (37–43)

A második félidő elején Trotter, majd Julien Mills nyúlt eredményesen a „3-as rakétához" (39–49), és Nikolov zsákolásával minden korábbinál nagyobbra nőtt a vendégek előnye (41–53). Simon Balázs vezérletével a fehérváriak ismét felzárkóztak (50–55), a Szolnok azonban rendezte sorait, Trotter Obie tolt egy szokásos triplát is. Az utolsó negyedre nyolcpontos fórral ment az Olaj. (56–64).

Furcsa negyedik játékrészt láthatott a fehérvári publikum! Az első hét percben mindössze egy mezőnykosár született (Simon Balázs), és ami még elképesztőbb, a szolnokiak egyetlenegyszer sem találtak a gyűrűbe (61–64)! Brandon Gay jóvoltából „természetesen" egy tripla vetett véget a hazaiak nyomulásának – a szolnokiak 12. sikeres hárompontosa volt ez! Négy pontra még feljött az Alba (64–68), ám Mills két közelije válasz nélkül maradt, és a hajrában az ilyesmi már döntőnek szokott bizonyulni. Ezúttal is így történt. (71–79)

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY–FORTRESS-LAMI VÉD KÖRMEND
76–71 (22–22, 22–20, 14–11, 18–18)
Szombathely, 3000 néző. V: Cziffra, Kapitány, Frányó
FALCO: Simon L. 2, WILL 11/6, TIMBERLAKE 21, Szabó Zs. 3/3, PANTELICS 22/3. Csere: KÁLMÁN 11/6, Harazin 2, Szanati 4. Edző: Bencze Tamás
KÖRMEND: Ruják 4, Fodor G., Németh I. 8, BELL 21/6, TOWNES 25/3. Csere: Ferencz 5/3, Mladenovics 6/6, Cseh 2, Sonyák, Eilingsfeld. Edző: Zoran Martic
Mezőnybeli dobószázalék: 43 (26/60), ill. 39 (28/71). Büntetők dobószázaléka: 95 (18/19), ill. 56 (9/16). Lepattanók: 44, ill. 38. Legtöbb lepattanó: Pantelics 16, ill. Townes 13. Legtöbb gólpassz: Kálmán 4, ill. Ruják, Bell 3-3
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–5. 7. p.: 16–9. 10. p.: 22–22. 12. p.: 24–27. 16. p.: 36–31. 19. p.: 43–42. 24. p.: 50–46. 28. p.: 58–49. 34. p.: 61–60. 36. p.: 63–64. 38. p.: 68–64
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Falco javára
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Azt hiszem, látszott a játékunkon, hogy összeszedtük magunkat. A mérkőzés nagy részében vezettünk és a mi akaratunk érvényesült, nem érdemtelen a sikerünk. Hétfőn folytatjuk, remélhetőleg hasonló sikerrel.
Zoran Martic: – Szoros találkozó volt az elődöntő nyitánya, negyven percig kérdéses volt, kié lesz az első győzelem. Volt esélyünk nyerni, visszajöttünk a meccsbe kilencpontos hátrányból, de a legvégén kritikus pillanatokban hibáztunk, s ezt a rutinos ellenfél kihasználta.
ALBACOMP FEHÉRVÁR–SZOLNOKI OLAJ
7179 (2218, 1525, 1921, 1515)
Székesfehérvár, 2500 néző. V: Pálla, Győrffy, Ádám
ALBACOMP: SIMON 24/9, El-Amin 17/3, HOLLIS 15, Chism 8, Keller Á. 5. Csere: Hendlein, Bódi 2, Juhos, Supola. Edző: Dzunics Braniszlav
SZOLNOK: TROTTER 20/12, MILLS 13/3, Horváth Á. 8, Nikolov 12/3, Báder 2. Csere: Trepák 8/6, Fodor 2, GAY 14/12, Grebenár. Edző: Pór Péter
Kipontozódott: Chism (38. p.), Hollis (40. p.)
Mezőnybeli dobószázalék: 45 (29/65), ill. 50 (29/58). Büntetők dobószázaléka: 60 (9/15), ill. 56 (9/16). Lepattanók: 30, ill. 38. Legtöbb lepattanó: Keller 9, ill. Mills 11. Legtöbb gólpassz: Simon, El-Amin 5-5, ill. Trotter 6
Az eredmény alakulása. 5. p.: 12–4. 7. p.: 17–12. 11. p.: 22–23. 14. p.: 26–30. 17. p.: 30–38. 19. p.: 37–38. 20. p.: 37–43. 22. p.: 41–51. 25. p.: 48–53. 30. p.: 56–64. 35. p.: 61–64. 38. p.: 64–68
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – Sajnos az első negyedbeli előnyünk után elkezdtünk kapkodni, majd jobbára futottunk az eredmény után. Egy–nulla oda, a Szolnok ma jobb volt nálunk, ennek elsődleges oka, hogy nem védekeztünk úgy, ahogyan kellett volna egy elődöntőben.
Pór Péter: – Az elején nem sikerült az Albacomp gyors indításait megállítanunk, amikor azonban rendezni tudtuk a sorokat és öt az öt elleni játékra késztettük őket, visszaállt a rend. Az első félidőben ahhoz, hogy fordítani tudjunk, kellettek a hárompontosaink, s utána már kézben tudtuk tartani a mérkőzést.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik