Elhunyt Horváth Zoltán, a Falco centere

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2009.12.28. 11:38
Címkék
Autóbalesetben hétfőn reggel elhunyt Horváth Zoltán, a Falco-SZOVA KC válogatott kosárlabdázója.
Horváth Zoltán (1979–2009) (Fotó: Falco KC)
Horváth Zoltán (1979–2009) (Fotó: Falco KC)

A 30 éves center Sopronból tartott hazafelé Toyota típusú személygépkocsijával, Tömörd és Vasasszonyfa között megcsúszott, áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött a másik sávban szabályosan haladó pótkocsis teherautóval.

Hajnalban Nyugat-Magyarországon több baleset is történt a lefagyott, rendkívül csúszóssá vált utakon.

Gábriel Gábor őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: a személygépkocsi vezetője Tömörd és Vasasszonyfa között a jeges úton megcsúszott, elveszítette uralmát járműve felett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott összeütközött a szemből érkező teherautóval. A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja.  

A kosarast a szombathelyi Markusovszky Kórházba szállították, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A teherautó vezetőjét súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A hírt Gráczer György, a szombathelyi csapat ügyvezetője megerősítette a Falco hivatalos honlapjának, a falcokc.nyugat.hu-nak.

"Óriási veszteség érte a magyar kosárlabdasportot, nagyszerű játékost és kiváló embert ismertem meg Zoliban – reagált a halálhírre Mészáros Lajos, a válogatott szakmai igazgatója. – Viszonylag későn kezdett el kosárlabdázni, miután áttelepült Erdélyből, de második kapitánykodásom alatt stabil válogatott kerettaggá vált az elmúlt években. Egyszerűen nem találok szavakat a döbbenettől."

A MEGEMLÉKEZÉSEN KÉSZÜLT FOTÓK A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETŐK MEG (Fotók: Unger Tamás)
A MEGEMLÉKEZÉSEN KÉSZÜLT FOTÓK A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETŐK MEG (Fotók: Unger Tamás)

Horváth Zoltán 2008 nyarán érkezett Szombathelyre, előtte az Atomerőmű és a Pécs csapatában is játszott. A válogatottban az utóbbi években vált alapemberré, nyáron ő volt a nemzeti együttes egyik erőssége, amikor a csapat kivívta az osztályozón az európai A-osztályban maradást.  


Este 7 órakor kezdődött volna a megemlékezés, ám a drukkerek már jóval korábban megérkeztek klub csarnokának, az Arena Savariának a főbejáratához, ahol gyertyákat, sálakat, labdákat helyeztek el a játékos fotója előtt.

Az összegyűltek (közel ezer szurkoló és játékostárs jelent meg) néma főhajtással emlékeztek Horváth Zoltánra.


Gyászol a kosárlabda-társadalom: Magyarország egyik legkitűnőbb centere 30 évesen hunyt el (Fotó: Lovagi Milán, www.lovagifoto.hu)
Gyászol a kosárlabda-társadalom: Magyarország egyik legkitűnőbb centere 30 évesen hunyt el (Fotó: Lovagi Milán, www.lovagifoto.hu)
Legfrissebb hírek

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
7 perce

Megtalálta az útját – boldogságot jelent számára a terepultrázás

Csupasport
11 perce

Légiósok: távozott Tóth Balázsék edzője

Légiósok
27 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
27 perce

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
50 perce

NS-infó: Bolla Bendegúz marad a Rapid Wiennél

Légiósok
54 perce

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
1 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik