Elbukott a döntő küszöbén a címvédő

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.05.11. 20:23
null
A piros mezes Kirilenko és Calathes csatája is érzékelteti: óriási volt a küzdelem az 1. elődöntőben (Fotó: Reuters)
Címkék
Fantasztikus csata után az orosz szuperfavorit CSZKA Moszkva lehajrázta a tavalyi győztes Panathinaikoszt, így a 17 pontos Kirilenko vezette alakulat lehet ott a férfi kosárlabda Euroliga fináléjában. Jonas Kazlaukas legénységének ellenfele a görög Olympiakosz lesz, amely végigvezetve fektette két vállra a két évvel ezelőtti győztes, spanyol bajnok Barcelonát, ezzel némiképp visszavágott az akkori vesztes fináléért.

 

CSZKA MOSZKVA–PANATHINAIKOSZ 66–64

A várakozásoknak megfelelően öldöklő csatában dőlt csak el, hogy az egész Euroliga-szezonban csupán két vereséget elkönyvelő CSZKA Moszkva bejut-e a kontinens topsorozatának végső fináléjába. Nos, bejutott, noha szinte végig a Panathinaikosznak állt a zászló, mégis a végjátékban jobban koncentráló és védekezésben leírhatatlanul nagyot alkotó moszkvaiak kerekedtek felül.

Már a feldobásnál alaposan meglepte Zseljko Obradovics mester a kollégáját, a litván Jonas Kazlauskast, hiszen az Euroliga Final Fourok történetében még mérkőzést sosem vesztő (8-0) Sarunas Jasikeviciust nevezte a kezdőbe Nick Calathes helyett, ráadásul a szezonban borzasztóan keveset mutató, ám ugyanakkor termetes Aleks Maric is az első sorral futott ki a parkettre.

A szokásos összetételében kezdő CSZKA sokáig nem találta a ritmust, a nyitó negyed felénél 19–7-es fórba került a végül 19 egységig jutó Jasikevicius húzta PAO, majd a következő percekben még egy lapáttal rá tudott tenni a görög gárda, és David Logan utolsó másodpercben behulló ziccere révén 29–15-re hozta az első játékrészt.

A második etap merőben másról szólt, Sved beállításával egyrészt több kreativitás költözött az oroszok játékába, ezen felül Kazlauskas mester legénysége öt (!) ponton tudta tartani ebben a periódusban azt az ellenfelet, amelytől egy játékrésszel korábban 29-et kapott... Ennek köszönhetően már volt egál is nem sokkal a nagyszünet előtt, igaz, a félidő zárása megint jobban sikerült a görögöknek, így két ponttal ők tartottak előrébb.

A fordulás után merőben más mérkőzés kezdődött, Kirilenko és Teodoszics is ritmust váltott, Jasikevicius és a hihetetlenül hasznosan játszó Kaimakoglu viszont új lendületet tudott adni a Panának, végig fej fej mellett haladtak a felek. A CSZKA először a 26. percben tudott vezetni.

Az utolsó felvonásra négyegységnyi fórral érkezett a Moszkva, de Jasikevicius és a nem annyira ponterős, ámbár társait jól mozgató (6 gólpassz) Diamantidisz páros versenyben tartotta az athéniakat, sőt egypontos hátránynál a negyed derekán a litván kisember zsinórban szerzett öt pontja révén már néggyel tartott előrébb a címvédő! Onnantól viszont képtelen volt a gyűrűbe találni az Obradovics-legénység, az utolsó bő három percben nem született már görög pont!

Sved előbb egy szerencsés tempóval hozta közelebb a moszkvaiakat, majd büntetőből faragott még egy pontnyit, aztán Teodoszics kosarával átvette a vezetést a CSZKA. Sved megint csak egy büntetőt értékesített két kísérletből, ám a rutinos Mike Batiste elvétette a védőlepattanót, így alapvonalról jöhettek Kirilenkóék.

A drámának még nem volt vége, 11 szekundum maradt hátra, ezért faultolniuk kellett a helléneknek. A sértett Teodoszics eldönthette volna a további kérdéseket, de mindkét büntetője lejött a gyűrűről! 8.3 másodperc és egy dobás jelenthette volna kétegységnyi differenciánál a megmenekülést a tavalyi győztes számára, ám Kaimakoglu a lábához kapta a labdát, az idő ezzel le is telt – döntőbe jutott a CSZKA Moszkva!

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA FINAL FOUR

ELŐDÖNTŐ

CSZKA Moszkva (orosz)–Panathinaikosz (görög) 66–64 (15–29, 17–5, 19–21, 15–9)

Isztambul, Sinan Erdem Arena
Vezette: Jungebrand (finn), Martin (spanyol), Radovic (horvát)
CSZKA MOSZKVA: Teodoszics 12/3, Siskauskas 5, Hrjapa 3/3, Kirilenko 17/6, Krsztics 8. Cs: Kaun 2, Voroncevics, Sved 15/3, J. Gordon 2, D. Lavrinovic 2, Voronov
PANATHINAIKOSZ: Diamantidisz 10/3, Jasikevicius 19/9, Sato 3/3, Kaimakoglu 10/3, Maric 6. Cs: Batiste 11, Logan 2, Vojukasz, Perperoglu, Calathes 3/3, Carcarisz


OLYMPIAKOSZ PIREUSZ (GÖRÖG)–BARCELONA FC REGAL (SPANYOL) 68–64

A görög Olympiakosz végigvezetve fektette két vállra a két évvel ezelőtti győztes, spanyol bajnok Barcelonát, némiképp visszavágva az akkori vesztes fináléért. Akkor egy sztárokkal teletűzdelt Ivkovics-legénység nem tudta megverni a spanyolokat, ám most a hírmondónak maradt Szpanulisz és jóval kevesebbre taksált társai hősies csapatjátékkal megmutatták, hogy a régi vágású kosárcsapatok számára is teremhet babér ilyen szinten is.

Ezen az estén is bebizonyosodott, hogy nem pusztán közhely, ha a szakemberek kiemelik egy tornarendszerű playoffsorozatban, hogy egy meccsen a gyengébbnek tartott csapat is könnyedén felülmúlhatja a favoritot. Igazi tündérmese vált ma teljessé az Olympiakosz számára, mivel a görög élklub hosszú évek fantasztikusan magas költségvetéssel végigharcolt szezonjai után sem ért fel Európa csúcsára, de a hellén fiatalokból és relatíve olcsó légiósokból összerakott piros-fehérek ebben az évadban a büdzsé jelentős csökkentésével együtt is világra szóló eredményt voltak képesek elérni a kontinens első számú sorozatában való döntőbe jutással.

A görögök 8–0-s kezdése alapjaiban határozta meg a derbi menetét, a palánk alatt lényegesen alacsonyabb szerkezettel próbálkozó Ivkovics-legénység remek csapatvédekezésével pótolta a hiányzó centiket, a triplavonalon kívülről pedig szinte „minden" sült, a lefújásig összesen 20 távoli kísérletből ért el 9 találatot az Olympiakosz. Juan Carlos Navarro kisebb sérülése ellenére is vállalta a játékot, ahogy a beteg Boniface N'Dong is, játékukon ráadásul meg sem látszott a fájdalom, illetve a fásultság.

A jobb nevekből álló katalán gárda viszont nem tudta érvényesíteni a cseresorában rejlő potenciális előnyöket, Pete Mickeal szinte képtelen volt kosarat szerezni, a hasonló poszton szereplő, egyébként kezdőként pályára kerülő Eidson sem találta a helyét a rendszerben, ő pont nélkül zárta az elődöntőt.

A mérkőzés krónikájához visszakanyarodva: nem esett össze akkor sem a görög gárda, amikor védekezésben megpróbált keményebb lenni a Barca, a 21-et szóró Szpanulisz tarthatatlan volt Sada számára, a 17–11-es hellén vezetéssel záruló első etap után a sorozat történetének legjobb dobója, Navarro is megkezdte a pontgyártást, éppen az ő triplájával vezetett 27–26-nál először a spanyol bajnok, onnantól viszont egyszer sem tudott előnybe kerülni a Pascual-gárda!

Félidőben Joey Dorsey alley-oop zsákolásával ment 4 egységnyivel a pireuszi klub, a fordulás után pedig következett a „húzd meg, ereszd meg" játék, duplázta előnyét az Olympiakosz, majd a játékrész végére 3-ra jött vissza a Barcelona. A záró etapban még jobban szét tudta húzni a spanyolok védelmét a „kiscsapat", azzal, hogy Papanikolau és Printezisz is négyes posztról dobálta a triplákat, a magasabb Barca-centereknek kijjebb kellett menniük, így még több hely maradt Szpanulisz számára az egy-egyekhez, s a korábban magabiztos katalán lepattanózás is véget ért, fontos pillanatban szedte össze a lecsorgó labdákat Dusan Ivkovics csapata.

A végjátékban megint Szpanulisz szórt be kritikus pillanatban egy triplát, Acie Law kipontozódása sem osztott, szorzott már. A vitatható görög faultoknak köszönhetően lehetett dobása az egyenlítésért, illetve a vezetésért kétegységnyi Olympiakosz-előnynél a spanyoloknak, ám az egész este gyenge játékot hozó Huertas hibázott, a görög hősök pedig hazafutottak a labdával, és óriási meglepetésre bejutottak a fináléba, amelyben a CSZKA Moszkva vár rájuk vasárnap este 8 órától.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA FINAL FOUR

ELŐDÖNTŐ

Olympiakosz Pireusz (görög)–Barcelona FC Regal (spanyol) 68–64 (17–11, 16–18, 17–18, 18–17)

Isztambul, Sinan Erdem Arena. Vezette: Lamonica (olasz), Lottermoser (német), Sahin (olasz)
OLYMPIAKOSZ: Szapnulisz 21/9, Matzarisz 4/3, Keselj -, Antics 4, Dorsey 8. Cs: Hines 2, Printezisz 14/6, Law 4, Papanikolau 9/6, Szlukasz 2
BARCELONA: Huertas 4, Navarro 18/7, Eidson -, Lorbek 9, N'Dong 10. Cs: Mickeal 4, Sada 6, Vasquez 8, C. Wallace 3/3, Ingles -, Perovics 2
Kipontozódott: Law (34. perc)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik