Bajnokverés Bostonban, pfujoltak a Clippers-szurkolók

Vágólapra másolva!
2017.03.02. 09:18
null
Isaiah Thomas (fehérben) 31 ponttal járult hozzá a címvédő Cleveland legyőzéséhez (Fotó: Twitter)
Szoros meccsen, az utolsó pillanatokban múlta felül a címvédő Clevelandet a keleti második Boston, így Isaiah Thomasék idén először verték meg LeBron Jameséket. A Washington egy remek második negyeddel simán nyerte a másik keleti rangadót Torontóban, míg Nyugaton a Houston húsz triplával lőtte szét a Clipperst Los Angelesben és a hazai szurkolók a meccs végén egyértelműen hangot adtak nemtetszésüknek. Kawhi Leonard kosarával verte a Pacerst a Spurs, újra nyert a Miami, az Atlanta és a Denver, a Jazz otthonában is könnyedén győzött a belendülő Minnesota, a Pelicans Cousins nélkül, a Nets pedig 16 vereség után ünnepelhetett újra sikert. Nézzük, hogy mi történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában!

 

Orlando Magic–New York Knicks 90–101

Porzingis visszatért és villogott. Az előző két találkozót bokasérülés miatt kihagyta a lett magasember, most viszont ott volt a parketten és gyakorlatilag ő jelentette a különbséget – a magasságával és a dobásaival sem tudtak mit kezdeni a hazaiak, megoldhatatlan feladat elé állította őket. Végül 20 ponttal és 9 lepattanóval zárt, de sokszor nyitott területet a társaknak és tette könnyebbé az életüket, Derrick Rose például ezt remekül használta ki – az ő 19 pontja mellett még Justin Holiday-t érdemes kiemelni, aki főleg a harmadik negyedben tett hozzá néhány nagy kosarat. Összességében nem játszott túl jól a New York, de végig vezetett és kézben tartotta az összecsapást, a záró etap előtt pedig gyakorlatilag le is zárta – nem volt meg a kellő erő a Magic-ben a fordításhoz.

Betli betli hátán. A hazai kezdőben csak Evan Fournier játszott elfogadhatóan, a többiek mind csak szenvedtek – Elfrid Payton nem nagyon csinált hasznos dolgot, Ross és Gordon csak lőtt, de nem talált, de igaz volt ez Vucsevicsre is, aki ráadásul védekezésben is nagyon elveszett. Csak a kispadnak köszönhették, hogy nem lett kiütéses a vereség, Biyombóék jól szálltak be és velük stabilabb lett a játék, de támadásban egyszerűen nem volt elég fegyverük ahhoz, hogy veszélyeztessék a Knicks győzelmét.

A Magic legjobb dobói: Fournier 22/6, Augustin 15/6, Vucsevics 14
A Knicks legjobb dobói: Porzingis 20/6, Rose 19, Anthony 17/6

Toronto Raptors–Washington Wizards 96–105

A második negyedben eldőlt. Szorosan alakult az első tizenkét perc, de a washingtoni cserék meglepő módon ízekre szedték a Torontót a folytatásban: egy 26–1-es (!) futást produkáltak Satoranskyék bő öt perc alatt, itt el is dőlt a találkozó. Ebből a 26-ból 16-ot szerzett egyébként Bogdanovic, aki végül 6/7 triplával és 27 egységgel zárt (eddig telitalálat a leigazolása), de Jason Smith is szenzációsan szállt be – velük, Satoranskyval, Oubre-val és Mahinmivel alakul a szezon elején teljes mértékben hiányzó kispad. Az is belefért, hogy a kezdők ne villogjanak igazán (Porter pont nélkül zárt például), a folytatásban már csak be kellett osztani az előnyt és bár a negyedik negyedben hajrázott a Toronto, már csak kozmetikázni tudott az eredményen.

Itt már hiányzott Lowry. Támadásban komoly gondjaik voltak a hazaiaknak, az irányítót most nem tudta pótolni Cory Joseph (11 pont, 1 gólpassz) és Jonas Valanciunas sem találta a ritmust (3/12 mezőnyből) – utóbbi helyett igyekeztek small-ballozni, de most Tucker és Patterson sem volt megoldás. DeRozan nagyon egyedül maradt és nem is dobott jól (7/20), mellé csak Ibaka (22 pont, 12 lepattanó, 4/6 tripla) tudott felnőni, de ez kevésnek bizonyult a rövidzárlat utáni felzárkózáshoz – egyszerűen nem volt meg a kellő tűzerejük hozzá. Összességében bőven 40% alatt dobtak mezőnyből, nem ültek a tripláik sem, így hazai pályán veszítették el a kulcsmeccset a közvetlen riválisuk ellen.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 24, Ibaka 22/12, Powell 17/3
A Wizards legjobb dobói: Bogdanovic 27/18, Beal 23/3, Morris 13/3

Atlanta Hawks–Dallas Mavericks 100–95

Pedig a végére jött fel a Dallas. Szinte a teljes meccs során az Atlanta vezetett, a nagyszünetben tíz pont felett járt a hazai előny, innen kapaszkodtak vissza a texasiak – a harmadik negyedben összekapták a védekezésüket és ennek köszönhetően faragták a különbséget. A második félidő során összesen 37 pontot engedélyeztek a Hawksnak és négy perccel a vége előtt Harrison Barnes triplájával a vezetést is átvették, sőt, erre még rátett egy lapáttal Curry is. Az utolsó bő két percben azonban már nem tudtak kosarat dobni, kulcshelyzetben hibázott duplát Barnes, majd Harris eladta a labdát, ezzel pedig eldőlt az összecsapás – nagyjából két jó döntésen múlt, hogy nyerjenek a nagyot védekező vendégek. Barnes (25 pont, 3/4 tripla), Curry (21 pont, 5/8 tripla) és Ferrell (11 pont, 9 gólpassz) kiemelhető, de győzelmet ez végül nem ért, így már 3.5 meccsre vannak a rájátszástól – még 22 találkozó van hátra, fogy az idő.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Ilyasova nagyot szólt. Első igazán jó meccsét játszotta az Atlantában a Sixerstől megszerzett dobógép, 26 perce alatt bevert 18 pontot, közte 4/4 triplát, ráadásul egy perccel a vége előtt az ő duplájával vették vissza a vezetést, majd övé lett a mindent eldöntő lepattanó és a két büntető – igazi go-to guyként használta őt Mike Budenholzer. Mellette Paul Millsap (18 pont, 8 pattanó, 10 gólpassz) játszott nagyot, de védekezésben Howard, Sefolosha, Schröder és Bazemore is megtette a magáét, igazi csapatként nyert az Atlanta – kiharcolták az újabb győzelmet, így csak másfél meccsre vannak a Torontótól és a negyedik helytől.

A Hawks legjobb dobói: Millsap 18, Ilyasova 18/12, Schröder 17/3
A Mavericks legjobb dobói: Barnes 25/9, Curry 21/15, Nowitzki 11, Ferrell 11/3

Miami Heat–Philadelphia 76ers 125–98

50 százalék felett. Ha a teljes szezont tekintve még nem is, hazai pályán már pozitív mérleggel áll a nagyon mélyről induló Miami, méghozzá egy tükörsima, kiütéses győzelem után – az első negyed végén tíz, félidőben húsz pont volt a különbség. Mindenki tökéletesen tette a dolgát, jó döntéseket hozott és jól is dobott, csapatként 54.4 százalékkal tüzeltek mezőnyből és a negyedik negyedben már nem láttuk a pályán a kezdőket – igaz, Tyler Johnson, Ellington vagy éppen James Johnson is alaposan megszórta a Phillyt a padról. Erik Spoelstrát a Hónap Edzőjének választották Keleten, a floridaiak pedig egy meccsre vannak a playofftól úgy, hogy most Orlandóba látogatnak, majd március folyamán összesen tíz hazai találkozót vívnak meg.

Cél nélkül. Simmons és Embiid sem játszik már idén, Noelt és Ilyasovát elcserélték, különösebb tétje már nincs a Philly számára a hátralévő 22 találkozónak – fejleszteni kell azokat a játékosokat, akikkel hosszabb távra terveznek, nagyjából ennyi a feladat. Ezen a meccsen egy pillanatig sem volt esélyük, gyakorlatilag ők hozták ritmusba a Miamit azzal, hogy jó pár védekezést elnéztek az elején, onnantól pedig már a nehezebbeket is bedobálták a hazaiak – ennél azért persze jóval többet tud a Sixers még jelen állapotában is, de Brett Brown szerint most tovább kell lépniük ezen a találkozón.

A Heat legjobb dobói: T. Johnson 24/6, Ellington 18/18, Waiters 15, Dragic 15/3, Whiteside 15
A 76ers legjobb dobói: Covington 19/9, Holmes 15, McConnell 14

Milwaukee Bucks–Denver Nuggets 98–110

Joker lendületben. Back-to-back győzelemhez back-to-back tripla-dupla dukál, Nikola Jokics pedig teljesítette is ezt a kritériumot: az előző esti chicagói bemutatója után most 13 ponttal, 14 lepattanóval és 10 gólpasszal jelentkezett, mindezt harminc perc alatt. Szenzációs játékával ismét csapata vezére volt és társai is felsőfokban beszéltek róla, igaz, Gallinari is nagyon hatékonyan dolgozott és összesen hatan érték el a tízpontos határt a vendégeknél. Az első félidei dominancia és a 31 pontos előny után a cseresor azért rendesen kikapott és a végén vissza kellett térniük Jokicséknak a pályára, de végül hozták a győzelmet, így már három meccs az előnyük a nyugati nyolcadik helyen.

Felforgatott kezdő – vagy mégse. Jason Kidd nem nagyon tudta, hogy mihez nyúljon, Parker és Beasley nélkül a Brogdon-Vaughn-Snell-Antetokounmpo-Maker ötössel kezdett, de Vaughn végül csak öt, Maker pedig hét percet töltött parketten, tényleg csak kezdőötösnek nevezhettük ezt a felállást. A borzalmas rajt után összekapták magukat és elkerülték a kiütést, a padról jól szállt be Dellavedova és Middleton, de összességében nagyon gyenge játékkal szenvedtek sima vereséget – lépéshátrányba kerültek a playoff-harcban, ráadásul a Clippers lesz a következő ellenfél.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 21/9, Brogdon 17/6, Dellavedova 15/3, Antetokounmpo 15
A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 22/6, Harris 14/6, Jokics 13, Chandler 13/6, Barton 13

Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 103–99

Presztízsgyőzelem. Idén először tudta megverni a bajnokot a Boston, eddig két pontzáporos vereségbe futottak bele Crowderék – igaz, akkor Kevin Love nagyon élt, most viszont ő nem léphetett pályára a vendégeknél. Összességében főleg a védekezésnek köszönhetően kerekedtek felül a hazaiak, de támadásban is megtették, amit kellett: Thomas 30 pont fölé jutott, Horford kiosztott tíz gólpasszt centerként, csapatszinten pedig 40 százalék felett dobták a triplát. Az utolsó negyed nagyon fordulatosan alakult, de a végjátékból ezúttal a Celtics jött ki jobban: fél perccel a vége előtt Thomas két büntetőjével 101–99-re módosult az állás, majd Irving hibázott és hiába szerezte meg a támadópattanót a Cleveland, Deron Williams dobása is lejött. Innen már csak két Crowder-büntető hiányzott a bostoni sikerhez, így Bradleyék néhány gyengébb meccs után nagyon fontos győzelmet arattak – most van két szabadnapjuk, mielőtt elindulnak egy idegenbeli túrára.

Nem játszott jól a Cleveland. Ezúttal eléggé besültek a bajnok dobógépei, Frye, Korver és Shumpert sem találta magát, ez pedig nem fért bele úgy, hogy Love és Smith továbbra sem bevethető – ráadásul most Thompson és Jefferson is többet hibázott a megszokottnál. Ponterős volt Irving, idei hetedik tripla-duplájával állt a gárda élére LeBron James és jól szállt be a padról Derrick Williams, de a többiek elmaradtak a várttól, csapatszinten alig érték el a 40 százalékot mezőnyből és a 30%-ot kintről – igaz, végül így is egy dobásra voltak a győzelemtől. Deron Williams egyébként felemásan mutatkozott be, 24 perc alatt 2/8-as mezőnymutatóval és két gólpasszal zárt, ráadásul ő rontotta el a potenciális meccsnyerő hármast – ezzel együtt már most sem mozgatta rosszul a társaságot a padról beszállva és az is beszédes, hogy ott volt a meccszáró ötösben.

A Celtics legjobb dobói: Thomas 31/9, Crowder 17/9, Bradley 11/6
A Cavaliers legjobb dobói: James 28/9, Irving 28/6, Derrick Williams 13/6

New Orleans Pelicans–Detroit Pistons 109–86

Megverte magát a Detroit. Előző este hosszabbításos derbit vívtak a vendégek, érezhetően fáradtabbak voltak, de a gyenge első negyed után visszakapaszkodtak a másodikban és szoros mérkőzést csináltak. A harmadik játékrészben azonban a tartást adó Andre Drummond (13 pont, 17 lepattanó) kiállíttatta magát hatpontos hátránynál és innentől nem volt esélyük, hamar elrohant a meccsel a frissebb Pelicans – Drummond egyébként újabb katasztrofális, 1/10-es büntetőzést mutatott be, míg a csapat összesen 3/23 triplát volt képes elsüllyeszteni. Ilyen dobóformával nem lehetett reális esélyük és nem is volt senki, aki hatékonyan tüzelt volna, nem volt kire-mire építeni, így Drummond kiállítása után gyakorlatilag fel is adták a küzdelmet – ugyan a Cousins nélküli New Orleans nem tűnt verhetetlennek, ezekkel a hibákkal most inkább saját magukat verték meg Harrisék...

Zavaró tényező nélkül. Cousins a legutóbbi meccsen beszedett technikaija miatt nem volt ott a parketten, így nem „zavarta meg" a Pelicans játékát – olajozottabban is működött a gépezet nélküle, jobban megvolt az egyensúly. Anthony Davis hozta, ami tőle kell (33 pont, 14 lepattanó, 11/17 mezőnyből, 11/11 büntető), de most fellépett mellé Jrue Holiday (22 pont, 5 gólpassz) is és ezúttal volt némi spacing – 36 százalékkal tripláztak, valós veszélyt jelentettek távolról. A fő gondjuk a lepattanózás volt, hiszen 23 (!) támadót engedtek (10-et Drummondnak), ami elképesztően sok, ráadásul kétszer annyi labdát adtak el, mint a Pistons, de a harmadik negyed végétől már kontrollálták az összecsapást és végül hozták a győzelmet – ez nagyon kellett már nekik, de így is négy meccsre van a rájátszás.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 33, Holiday 22/6, Cunningham 16/12
A Pistons legjobb dobói: Leuer 22, Harris 15/3, Drummond 13

San Antonio Spurs–Indiana Pacers 100–99

Leonard megnyerte. A végletekig kiélezett meccset játszottak a felek, melynek végén az jelentette a különbséget, hogy Kawhi Leonard megcsinálta az utolsó támadást, míg a Pacers hibázott. A Spurs kiscsatára 31 ponttal és 10 lepattanóval állt csapata élére és a hajrában már nem bízta a véletlenre a dolgok alakulását: ő szerezte a texasiak utolsó kilenc pontját, közte a győztes kosárral az utolsó öt másodpercben, egypontos Pacers-vezetésnél. Előtte megvolt a vendégek esélye, de Monta Ellis mindkét büntetőjét elrontotta, így mínusz egynél támadhattak a hazaiak, Leonard pedig Paul George felett elsüllyesztette a mindent eldöntő kettest – George még válaszolhatott volna, de az ő dobása lejött. A Spurs kezdői egyébként nagyon szenvedtek, Aldridge hat, Dedmon négy, Green három ponttal zárt és bár Murray nem játszott rosszul Tony Parker helyén, most a cserék nőttek fel Leonard mellé – Gasol és Lee is termelt, de Ginobili is remekül szállt be. A Nyugaton a Hónap Edzőjének választott Gregg Popovich csapata így sorozatban ötödik győzelmét aratta és megkezdte a Durant nélküli GSW „levadászását"...

Ott volt Ellis kezében. Nem játszott igazán jól támadásban az Indiana, George megszenvedett Leonarddal és Teague dobásait is elvette a Spurs, de nagyon fegyelmezetten védekeztek, jobban lepattanóztak és meg is volt az esélyük a sikerre. Az utolsó percben, egypontos vezetésnél azonban hiába védekeztek kétszer is nagyot és szereztek két labdát, George elrontotta a duplát, Ellis kilenc másodperccel a vége előtt mindkét büntetőjét mellédobta, ilyen ajándékot pedig nem lehet adni a Spursnek – meg is büntették a hazaiak, így hiába volt már szinte Turnerék kezében a bravúr, vereséget szenvedtek.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 31/9, Gasol 18/6, Lee 18
A Pacers legjobb dobói: George 22/6, Miles 19/12, Turner 16

Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 80–107

Ismét megmozdult valami a Wolvesnál? Az utóbbi öt meccséből a negyediket nyerte meg Tom Thibodeau csapata és hétből négy ellenfelét kilencven pont alatt tartotta – ezúttal is levette a pályáról a back-to-backből érkező Jazzt, jár a taps a vendég alakulatnak. Végig kontrollálták is az összecsapást, a Towns-Wiggins párosra építve már a második negyed elején tíz pont feletti előnyben voltak, majd bár engedtek egy futást a Utah-nak, a fordulás után eldöntötték az összecsapást és húsz egység fölé növelték a különbséget. A nagyon meggyőző játékkal aratott győzelem után még mindig három meccsre vannak a Denvertől, balszerencséjükre a Nuggets is belendült – érdekesség egyébként, hogy Towns 46. dupla dupláját jegyezte már idén, ebből 33 volt 20 pont-10 lepattanós, mindkettővel top háromban van ligaszinten.

Erőtlen Jazz. Sokat kivett a hazaiakból az OKC elleni rangadó, most nagyon „másnapos" állapotban léptek pályára Gobert-ék – legalábbis ez látszott a játékukon. Gordon Hayward a 25.5 pontos átlaggal, valamint öt 30 pont feletti meccsel zárt február után most egyáltalán nem volt faktor (13 pont 15 mezőnykísérletből), de Favors (10 pont 13 mezőnykísérletből) és Hill (két pont, három mezőnykísérlet összesen) még annyira sem – egyszerre csődöltek be a kulcsemberek, így pedig egy pillanatig sem volt reális esélyük a győzelemre. A Clippers veresége miatt ugyan maradtak nyugati negyedikek, de jelenleg csak másfél meccsel előzik meg a hetedik OKC-t, óriási harc várható Nyugaton.

A Jazz legjobb dobói: Exum 15/6, Hayward 13/3, Favors 10
A Timberwolves legjobb dobói: Towns 21/6, Wiggins 20/3, Muhammad 18

Los Angeles Clippers–Houston Rockets 103–122

Ez nem a Clippers játéka. Chris Pauléknak is vannak jó kinti dobóik (12 hármast ma is dobtak), a palánk közelében is vannak komoly fegyvereik, de összességében nem tudtak mit kezdeni a másik oldal támadójátékával. Az első negyedben kénytelenek voltak ők is a támadásokra helyezni a hangsúlyt, mert védekezésben kaptak 34 pontot, a folytatásban viszont már tehetetlenül nézték, ahogyan a Houston átgázol rajtuk. A két középső negyedet 33 ponttal vesztették el, a végén kozmetikáztak egy kicsit a különbségen, ami nem volt elég a közönségnek, hangos boo-zással jelezték, hogy ennél több kell. Egyébként idei első meccsükön is 140-et kaptak, mondhatni, hogy nem fekszik nekik a Houston kosárlabdája.

Nem lassul a Rockets. Az All-Star óta majdnem 52 triplakísérletet átlagol meccsenként (!) a Houston, ma is 52-szer emelték rá kintről, 20-szor be is találtak, darabokra szedve ezzel az ellenfél periméterét. Ryan Anderson (6 tripla), Beverley (14/12 pont, 12 pattanó) és Eric Gordon (14/9) segített James Hardennek (26 pont, 9 gólpassz) szétlőni a hazai gyűrűt, Clint Capela (14 pont, 12 pattanó) és a veterán Nene Hilario (16 pont, 10 pattanó) pedig a palánk alatt tombolt. A Rockets kisebb meglepetésre pattanózásban is agyonverte a Clipperst (62-36), egyik közvetlen riválisát oktatva erősítette meg nyugati dobogós helyét.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 17/3, Rivers 16/12, Paul 16/9.
A Rockets legjobb dobói: Harden 26/12, Anderson 23/18, Hilario 16.

Sacramento Kings–Brooklyn Nets 100–109

Vége a böjtnek. 16 vereségből álló sorozatát szakította meg a Brooklyn, a vendégek végig kézben tartották a meccset, egy percig sem voltak hátrányban, így végre megszerezték 10. győzelmüket. Brook Lopez (24 pont, 8 pattanó) vezette a táncot, de az egyre jobb formába lendülő Jeremy Lin (17 pont, 5 gólpassz) illetve két fiatal, Caris LeVert (13 pont, 7 pattanó, 3 szerzett labda) és Isaiah Whitehead (14 pont) is nagy segítség volt. A támadójáték ugyan főleg egyéni játékokra épült, de a Kings ellen ezeket lehet is erőltetni.

Lawson nem viccelt. Nemrég mondta el a Kings irányítója, hogy sokszor nem tudja, milyen figurát hívjon, mert annyi az új ember – ez a kavarodás ma is tisztán látszott. Lawson a kispadról beszállva kiosztott ugyan 9 gólpasszt, de a komplett csapat 3-at tett mellé, így esélyük sem volt átvenni a vezetést. A kezdőötös támadásban nem volt rossz, védekezésben viszont borzasztó gyengék voltak, így a cseréknek jutott a hálátlan feladat, hogy esetleg megnyerjék a meccset. Ettől nem is voltak olyan messze, Lawson mellett Tyreke Evans (15/9) és Buddy Hield (16/12) is jól teljesített, Cauley-Stein is jól mozgott védekezésben (3 szerzett labda) – 95-99-re fel is jöttek a végén, de a végén jól büntetőztek a vendégek.

A Kings legjobb dobói: Hield 16/12, Evans 15/9, Lawson 15/3.
A Nets legjobb dobói: Lopez 24/3, Lin 17/6, Whitehead 14/3.

NBA, ALAPSZAKASZ
Orlando Magic–New York Knicks 90–101
Atlanta Hawks–Dallas Mavericks 100–95
Miami Heat–Philadelphia 76ers 125–98
Toronto Raptors–Washington Wizards 96–105
Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 103–99
Milwaukee Bucks–Denver Nuggets 98–110
New Orleans Pelicans–Detroit Pistons 109–86
San Antonio Spurs–Indiana Pacers 100–99
Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 80–107
Los Angeles Clippers–Houston Rockets 103–122
Sacramento Kings–Brooklyn Nets 100–109

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik