A Zalaegerszeg nyerte meg a Magyar Kupát

Vágólapra másolva!
2010.04.17. 18:14
null
Bár a szombathelyiek a hajrában nagyot küzdöttek, nem tudták legyőzni a Zalaegerszeget (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
A férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjében az NB I alapszakaszelsője, a Zalakerámia-ZTE a mérkőzés második felében mutatott jobb játékának köszönhetően magabiztosan, 91–74-re legyőzte a Falco-Szova KC-t.

A találkozó elején felváltva vezettek a csapatok, és bár Chad Timberlake kétpontosa után a zalaegerszegiek maguknál tartották az előnyt (11–10), elhúzniuk nem sikerült (24–20). A hárompontosvonalon túlról egészen kiválóan célzó zalaiak – az első félidőben tizenkét próbálkozásból hétszer találtak be – Kámán Tamás és Trepák Zoltán vezetésével haladtak, ám Emmanuel Dies és Kálmán László pontjaival a Falco sem szakadt le, és a 17. perc végén ismét egálra állt a mérkőzés (40–40).

Az alapszakaszelső ekkor gyors egymásutánban szerzett válasz nélküli hét pontjával lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, és a szombathelyiek a szünetig már csak szépíteni tudtak (49–44).

A második félidő elején Dies két kosarával egy pontra zárkózott a Falco (49–48), ám ezt követően a légiós újabb dupláját leszámítva más szombathelyi nem talált be, míg a túloldalról Kyle Wilson is elkezdte gyűjtögetni pontjait, mellette pedig Kámán és Timberlake sem lankadt, így fokozatosan távolodott a Zalakerámia ellenfelétől.

Utóbbi látványos zsákolása után 12 pontra nőtt az csapatok közötti differencia, és bár időnként közelített a Falco, a játékrész hajrájára teljesen szétesett csapat benyomását keltette, a zalaiak pedig könnyedén szerzett kosarakkal 15 pontos előnyhöz jutottak a záró negyed előtt.

A negyedik negyed elején egyik csapat sem szórta meg magát, öt perc játék után csupán egy-egy mezőnykosár, illetve két-két büntetőből szerzett pont született (75–60). Ekkor azonban a zalaiak ismét újítani tudtak, Gáspár Dávid büntetői, Timberlake duplája és Wilson triplája után 82–60-nál időt is kért Nikola Lazics.

A rövid pihenő jól hatott a szombathelyiekre, ám hiába zárkóztak tisztességesen, ez már csak a szépítésre volt elég (86–74), végül az utolsó másodpercekben esett zalaegerszegi kosarakkal a 91–74-re nyert az alapszakaszelső.
 
A bronzmérkőzésen az Albacomp 74–67-re legyőzte a Soproni KC-t. A Simon Balázs (18 pont) és Hanga Ádám (14 pont) vezette fehérváriakkal szemben Matthew Knight 21 pontja is kevésnek bizonyult, pedig a soproniak a szünetben még 36–35-re vezettek.

FÉRFI KOSÁRLABDA 
DÖNTŐ
ZALAKERÁMIA-ZTE–FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY 91–74 (24–20, 25–24, 22–12, 20–18)
Székesfehérvár, 2000 néző. V: Földházi, Cziffra, Király
ZALAEGERSZEG: HINNANT 6, Watson, KÁMÁN 15/9, K. WILSON 15/3, TREPÁK 10/6. Csere: TIMBERLAKE 19, TÓTH Á. 16/3, Baki 3/3, Gáspár 7/3, Simon L.
SZOMBATHELY: Kálmán 8/3, FRAZIER 16/6, Pankár 2, Kazlauskas 5, DIES 30. Csere: D. Wilson 13/3, Borszéki, Hajmásy.
Az eredmény alakulása. 7. p.: 18–13. 9. p.: 22–15. 10. p.: 22–19. 15. p.: 32–25. 16. p.: 35–35. 19. p.: 47–40. 21. p.: 49–48. 27. p.: 62–50. 30. p.: 71–56. 36. p.: 82–60. 39. p.: 84–74
Kipontozódott: Kámán (39. p.), D. Wilson (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: Ilyen mérkőzésre számítottam, a Falco nagyon keményen küzdött, látszott azonban mindkét csapaton a fáradtság, sok olyan hibát vétettek, amelyeket más körülmények között egyik együttes sem követ el. Szerintem megérdemelten nyertük meg ezt a kupát, jobban játszottunk ellenfelünknél, de azt hiszem, ehhez hozzájárult az is, hogy hosszabb a kispadunk. Nagyon boldog vagyok, ez a kupagyőzelem a ráadás az alapszakasz-elsőség mellé, és egy nagyon jó alap ahhoz, hogy a playoffban is jól tudjunk szerepelni. Calvin Watson sérüléssel küszködött, vele még erősebbek lehetünk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, ez a siker az elmúlt másfél év munkájának az első gyümölcse.
Nikola Lazics: Fiatal csapat vagyunk, ezen a meccsen sokkal jobban játszott a ZTE, nem voltunk frissek, hiába próbáltunk meg mindent, a lábakban és a kezekben benne volt még a tegnapi negyvenöt perces mérkőzés. Sok hibával játszottunk, főleg az első féldőben, ez pedig a végeredmény szempontjából döntőnek bizonyult. Mi ugyan nem tudtuk megnyerni a kupát, de szurkolóinkat megilleti ez a cím, csak köszönettel tartozunk nekik.
A Sport and Media Magyar Kupa-döntő végeredménye. 1. Zalakerámia-ZTE (Baki Gergely, Bödör Bence, Délity Bence Gáspár Dávid, Louis Hinnant, Horváth Balázs, , Kámán Tamás, Simon László, Chad Timberlake, Tóth Ádám, Trepák Zoltán, Calvin Watson, Kyle Wilson. Edző: Völgyi Péter. Szakmai tanácsadó: Patonay Imre), 2. Falco-Szova KC Szombathely, 3. Albacomp, 4. Soproni KC
A torna All Star-válogatottja: Simon Balázs (Albacomp), Winsome Frazier (Falco), Kámán Tamás (ZTE), Matthew Knight (Sopron), Trepák Zoltán (ZTE)
FÉRFI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA
A 3. HELYÉRT
ALBACOMP–SOPRONI KC 74–67 (16–19, 19–17, 26–13, 13–18)
Székesfehérvár, 1400 néző. V: Forrai S., Török R., Jakab L.
ALBACOMP: SIMON B. 18/6, HANGA 14, Radovics 10, LEE 13/3, Farkas A. 6. Cs: KELLER 6, Toya 5/3, Bódi 2, Madár. Edző: Szrecsko Szekulovics
SOPRON: Richardson 4, Brooks 9/3, Molnár A. 7/3, SZABÓ ZS. 7/3, KNIGHT 21. Cs: Halmai 6, Keresztes 2, Pojbics 8/6, Gombás 3. Edző: Meszlényi Róbert
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–8. 7. p.: 15–15. 12. p.: 16–23. 16. p.: 29–32. 19. p.: 31–36. 23. p.: 41–40. 26. p.: 52–47. 29. p: 56–49. 32. p.: 67–49. 35. p.: 69–58. 38. p.: 73–65
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics: – Az első félidő meglehetősen hullámzó játékot hozott, igazán egyik társaság sem tudott felpörögni. A szünet után kiütközött a csapatokon az előző napi mérkőzések fáradsága, ezen a holtponton úgy érzem mi jutottunk jobban túl, és ennek köszönhető a győzelmünk. Kupát akartunk nyerni, de ez a harmadik hely is értékes.
Meszlényi Róbert: – Büszke vagyok a csapatomra, hiszen tegnap este tízkor hagytuk abba az elődöntőt, ma pedig már délben talpon voltunk. Nagyot küzdöttek ismét a fiúk, sajnos a győzelem ilyen körülmények között nem volt benne a játékunkban, ettől függetlenül boldog vagyok, hogy Final Fourt tudtunk játszani.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik