A szolnoki végjátékban fáradt meg az Atom

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 20:17
null
Báder Márton (labdával) ezúttal is a szolnokiak egyik legjobbjának bizonyult (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 25. fordulójában a Szolnok kilenc ponttal megnyerte az Atomerőmű elleni rangadót. Győzött a Falco, a Kecskemét, a Pécs és a Kaposvár.  A címvédő ZTE öt vereség után tudott nyerni, az Albacomp hozta a hazai kötelezőt.

Fej fej mellett haladtak, felváltva vezettek a csapatok az első negyedben, amelynek végén a vendégek kerültek előnybe, igaz, mindössze két ponttal tudtak elhúzni (19–21). A második felvonást azonban jól kapták el a hazaiak, akik zárt védekezésüknek köszönhetően megléptek hat ponttal (28–22). Ezt követően a paksiaknak kellett iparkodniuk, ám a különbség nem csökkent, sőt, a hajrára még jobban megléptek a szolnokiak (39–31). Az Atomerőmű a játékrész végén egy 7–3-as etappal közelebb került ugyan ellenfeléhez, de a nagyszünetre négy pont megmaradt az Olaj előnyéből (44–40).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a férfi kosárlabda-bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A harmadik játékrészben jól kezdett az Atom, amely előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette (51–53). A szolnokiak azonban még időben ébredtek és nem engedték, hogy ennél is nagyobb bajuk legyen, ennek a törekvésüknek egy 9–0-s szakasszal adtak nyomatékot. Maradt tehát minden a „régiben”: előnyben játszottak a házigazdák, de a vendégek szorosan ott loholtak a nyakukban, méghozzá igencsak kényes, belátható (pont)távolságon belül.

A szoros állás a hajrában büntetőzéses befejezést sejtetett, amely azonban elmaradt. A végjátékban nagy rohammal a szolnokiak ugyanis elébe mentek az izgalmaknak (89–80), így az utolsó percre nem sok reményt hagytak a paksiaknak.

A Falco pontokban mindkét oldalon gazdag találkozón nyert a Szeged ellen – csak az első negyed hatvan pontot hozott(!) –, a Kecskemét hazai pályán száz pont fölé jutva lépte le a Salgótarjánt. A Pécs remek kezdésének és zárásának köszönhetően tizenkét ponttal győzött Sopronban, a Nyíregyháza nem tudott méltó partnere lenni kaposvári vendéglátójának.

Az egyik favoritnak számító Albacomp húsz ponttal nyert hazai pályán a Debrecen ellen. Az esélytelenebb debreceniek alaposan ráijesztettek a fehérváriakra, hiszen az első negyed végére a vendégek négypontos előnyt harcoltak ki maguknak, de a házigazdák a második játékrészben elért 29–11-es részeredménnyel kezükbe vették a találkozót. A ZTE kilenc ponttal győzött a Körmend ellen, a címvédő öt elveszített mérkőzés után tudott nyerni ismét.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ, 25. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ KK–ATOMERŐMŰ SE 91–82 (19–21, 25–19, 20–23, 27–19)
Szolnok, 2000 néző. V: Pálla, Benczur, Király
SZOLNOK: TROTTER 15/6, Horváth Á. 14/6, BUDIMIR 12/3, Clark 9, BÁDER 21/3. Cs: TREPÁK 10/6, Fodor M. 3/3, Vesztergom 2, Grebenár 5. Edző: Pór Péter
ATOMERŐMŰ: Kovács Á. 5/3, HODGES 16/3, Vojvoda 3, I. Johnson 14/6, SALES 21/3. Cs: KÖRTÉLYESI 18, Pavlik 5/3. Edző: Horváth Imre
Az eredmény alakulása. 5. p.: 10–11. 9. p.: 17–16. 14. p.: 28–22. 16. p.: 32–25. 19. p.: 39–31. 20. p.: 39–36. 25. p.: 51–53. 28. p.: 60–53. 31. p.: 64–63. 35. p.: 76–71. 39. p.: 83–80. 40. p.: 91–80.
Kipontozódott: Clark (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Pór Péter: – Nagyon izgalmas mérkőzésen az utolsó negyedbeni jó játékunknak köszönhetően tudtunk élni a sors adta lehetőséggel- Szombaton várunk mindenkit Szegedre.
Horváth Imre: – Védekezésben sokat hibáztunk, ennek ellenére is végig nyílttá és szorossá tudtuk tenni a meccset. Nem sok hiányzott a meglepetésgyőzelmünkhöz.
ALBACOMP–DEBRECEN 95–75 (19–23, 29–11, 25–21, 22–20)
Székesfehérvár, 2000 néző. V: Török R., Kiss L., Szabó G.
ALBACOMP: HANGA 23/9, CROCKER 15/3, Hollis 6, KELLER Á. 13, JONES 18. Cs: Hendlein 5, Bódi 6, Madár 7/3, Antal Sz. 2, Kertész D. Edző: Dzunics Braniszlav
DEBRECEN: Kaluha 6, Langford 11, Boros 2, MONDZINGER 19/9, MEKONGO 21/3. Cs: Tóth G. 8/6, Balogh A. 4, Kovács I. 4, Varga Á., Máté M., Pék D. Edző: Mika Turunen
Az eredmény alakulása. 2. p.: 4–2. 6. p.: 11–12. 14. p.: 27–27. 17. p.: 41–32. 26. p.: 67–46. 28. p.: 71–51. 33. p.: 75–57. 37. p.: 89–67
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – A játékosok és a közönség érdeme, hogy az alapszakaszban hazai pályán százszázalékos teljesítményt produkáltunk. Ezen a meccsen nem kezdtünk jól, de a második negyedben összeszedtük magunkat, s végül mindenki odatette magát.
Mika Turunen: – Jól kezdtünk, de a második negyedben állva hagyott bennünket a hazai csapat. A második félidőben kiegyenlített volt a játék. Mondzingernek gratulálok, míg az Albacomp ennyivel jobb nálunk.
T.O.M. CONTROLL KECSKEMÉT–KONECRANES SALGÓTARJÁN 104–72 (33–10, 30–17, 19–20, 22–25)
Kecskemét, 1000 néző. V: Győrffy, Balogh Gy, Fodor
KECSKEMÉT: LaGrange 10, WITTMANN 12/6, DÉNES 13/9, CSEH 16/12, Bencze 4. Cs: SIRISCSEVICS 25/12, Csorvási 2, Lakatos 11, Csabay 9/3, Szabó T. 2, Pongó Martin, Mészáros M. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
SALGÓTARJÁN: RODGERS 19, Mays 2, Kocsis T. 7/3, Hartvich 10, Ukeagu 10. Cs: KOMA 18, Kiss K. 6/6, Szabó Z., Sebők. Edző: Kovács Nándor
Az eredmény alakulása. 5. p.: 19–6. 15. p.: 48–13. 25. p.: 69–42. 35. p.: 96–51
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics: – Szórakoztató mérkőzést játszottunk, remek hangulatban ünnepeltük meg az alapszakaszban elért ötödik helyezésünket.
Kovács Nándor: – Az első félidőben még edzőpartnernek sem voltunk jók. A szünet után koncentráltabban játszottunk, és sikerült kozmetikázni az eredményen.
FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY–DÉL KONSTRUKT-SZEDEÁK 115–102 (36–24, 24–31, 27–32, 28–15)
Szombathely, 1400 néző. V: Földházi, Makovszky, Pozsonyi
SZOMBATHELY: KÁLMÁN 11, SIMON L. 11/3, DOYNE 32/15, GOSA 28/9, ALIAKSZEJEV 18. Cs: Borszéki 2, Pankár 9/3, Hajmásy 2, Will 2, Harazin. Edző: Bencze Tamás
SZEGED: DRAHOS 18/6, RUBIN 19/9, Molnár M. 12/9, DUKICS 23/18, McKenzie 4. Cs: Vida 4, NYILAS 22/12, Kiss Zs. Edző: Fodor Péter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–2. 7. p.: 23–16. 13. p.: 40–32. 17. p.: 50–42. 23. p.: 70–62. 27. p.: 81–81. 33. p.: 94–88. 37. p.: 102–94
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Pontgazdag, közönségszórakoztató meccset játszottunk a szegediekkel. Szerintem rajtam kívül majd mindenkinek tetszett a mérkőzés, én viszont hiányoltam a védekezést csapatom játékában.
Fodor Péter: – Emelt fővel utazhatunk haza, ugyanis szinte végig partiban voltunk a Falcóval, sajnos a záró negyedre kissé elfáradtunk.
ZALAKERÁMIA-ZTE KK–MJUS-KÖRMEND 82–73 (17–12, 19–17, 23–18, 23–26)
Zalaegerszeg, 2200 néző. V: Valovics, Kapitány, Frányó
ZALAEGERSZEG: VERTETICS 6, GÁSPÁR 17/6, BAKI 9, KÁMÁN 29/12, Tóth Á. 7. Cs: Kinter 7, Tóth G. 5/3, Délity 2. Edző: Völgyi Péter
KÖRMEND: NÉMETH I. 14/12, Ferencz 8/6, Ruják 2, BELL 27/9, DIES 16. Cs: Hegedűs 4, Trummer, Boldizsár, Dávid 2. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 5. p.: 9–6. 15. p.: 26–12. 25. p.: 50–41. 35. p.: 66–59
Kipontozódott: Tóth G. (37. p.), Kinter (39. p.), Tóth Á. (40. p.), Ruják (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Szurkolóink és a csapat is tudta, hogy milyen fontos a Körmend elleni rangadó. A fiúk szétszakadtak a pályán, büszke vagyok a nézőinkre és a játékosainkra is.
Sabáli Balázs: – Három napon belül megmutattuk a jó és a rossz arcunkat is. A hazai csapat minden tekintetben felülmúlt minket, sokkal jobban pörögtek, óriási különbség volt a lepattanóban – megérdemelten győztek.
KAPOSVÁRI KK–VARSO-VAGÉP-NYÍREGYHÁZI KK 117–78 (30–24, 29–16, 27–28, 31–10)
Kaposvár, 250 néző. V: Vígh P., dr. Gorka, Jakab L.
KAPOSVÁR: Wilson 15, Medve 2, SOÓS 21/12, WERNER 34/9, CUNNINGHAM 17/3. Cs: Kutasi 2, Fülöp 6, MÁRKUS 16/12, Kovács S. 2, Bíró B. 2, Fonai. Edző: Fekete Ádám
NYÍREGYHÁZA: SAVIC 22/9, SISKA 17/15, MOHÁCSI 11/9, Nagy K. 6, Djogo 16/3. Cs: Polyák, Jakab, Varga M. 4, Pavlovics 2, Czinger. Edző: Ferenczi Tamás
Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–6. 7. p.: 16–12. 13. p.: 38–29. 17. p.: 50–35. 23. p.: 67–46. 27. p.: 74–61. 33. p.: 98–70. 37. p.: 111–73
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Örömjáték volt a mai, egymás után bizonyítjuk a végén, hogy többre is képesek vagyunk, jobb lett volna, ha ezek a győzelmek a bajnokság során elosztva követték volna egymást. A csapat tartása dícséretes.
Ferenczi Tamás: – Czigler László kiesése nagy hátránya volt ennek a mérkőzésnek, őt nem tudtuk pótolni. A kaposváriak magassági fölénye mindkét palánk alatt jól érvényesült. Csak félórás játékkal voltam elégedett.
KIS-RÁBA-MENTI TAKARÉK SKC–PVSK-PANNONPOWER 78–90 (11–26, 25–15, 26–21, 16–28)
Sopron 1500 néző. V: Hartyáni, Cziffra, Szilas
SOPRON: Kelley 23/3, Jarvis, Molnár A. 14/3, Szabó Zs. 18/9, Townes 10. Cs: Pojbics, Ugaros 5/3, Gombás 4, Helmeczi 2, Keresztes 2. Edző: Meszlényi Róbert
PÉCS: EL-AMIN 24/12, GLAVINIC 14/6, DEÁK 14/9, Tóth N. 9, EGEMONYE 20. Cs: Hosszú, Eilingsfeld, Szőke 3/3, Kiss K., Kovács P. 6/6. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–9. 6. p.: 4–14. 8. p.: 9–22. 13. p.: 15–30. 16. p.: 25–35. 18. p.: 31–37. 22. p.: 43–43. 26. p.: 52–53. 33. p.: 62–61. 34. p.: 65–77. 38. p.: 76–80
Kipontozódott: Molnár A. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Meszlényi Róbert: – Kritikus helyzetekben rossz döntéseket hoztunk. Csalódott vagyok, mert nem tudtam úgy felkészíteni a csapatot ebben a szezonban, ahogy elképzeltem, ezért le kell vonnom a konzekvenciát.
Szrecsko Szekulovics: – Sikerült a győzelem, nagyon boldog vagyok. Megmutattuk, hogy idegenben is tudunk jól játszani.
AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj 25 21 4 2171–1776 0.920
2. Albacomp 25 21 4 2165–1824 0.920
3. Atomerőmű SE 25 18 7 2126–1901 0.860
4. MJUS-Fortress Körmend 25 17 8 2207–1942 0.840
5. Kecskeméti KSE 25 16 9 2009–1833 0.820
6. Falco-Szova KC Szombathely 25 14 11 2084–2004 0.780
7. Zalakerámia ZTE KK 25 14 11 1966–1923 0.780
8. Pécsi VSK-PannonPower 25 13 12 2058–2104 0.760
9. Takarék Soproni KC 25 11 14 2050–2001 0.720
10. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 25 10 15 2069–2192 0.700
11. Kaposvári KK 25 9 16 2084–2219 0.680
12. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 25 9 16 2083–2160 0.680
13. Factum Sport Debrecen 25 1 24 1930–2456 0.520
14. Salgótarjáni KSE 25 1 24 1902–2569 0.520
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik