A Szeged otthon egyenlített a Pécs ellen

Vágólapra másolva!
2010.04.11. 19:04
null
Németh Bernadett (labdával) és társai megküzdöttek az egyenlítésért (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A női kosárlabda rájátszásában az elődöntő második meccsén a Szeviép-Szeged 76–69-re győzött a Pécs ellen, ezzel egyenlített az egyik csapat második győzelméig tartó párharcban.

A MiZo Pécs és a Szeviép-Szeged ma akár az Euroliga legjobb négy csapata között is mérkőzhetett volna a valenciai final fourban, hiszen mindkét együttes szerepelt a legrangosabb kupasorozatban. Bencze Tamás újonc csapata azonban nem jutott tovább a csoportjából, Iványi Dalmáék pedig a nyolcaddöntőig jutottak, így az Euroliga helyett a magyar bajnokság elődöntőjében találkozott ma délután a csongrádi és a baranyai hölgykoszorú.

Az egyik fél második győzelméig tartó csata első felvonását egy fordulatos mérkőzésen 64–60-ra a hazai pályán játszó pécsiek nyerték. A meccs képe ma Szegeden is hasonló volt: szoros, kiegyenlített küzdelem, izgalmak a hajrában is, annak ellenére, hogy a vendégeknél a korábban megsérült Kelly Mazzante és a szintén sérült Nicole Ohlde sem játszott.

Az első játékrészben a pécsi meccsen is remeklő Fegyverneky Zsófia vezetésével 11–6-ra megtudott lépni a Pécs, de az első játékrész végére fordított a Szeged, tíz perc után 18–15-re vezetett.

A folytatásban a hazaiaknál több kiváló egyéni teljesítmény is akadt, és a szerdai összecsapással ellentétben ezúttal sokáig nem a légiósok tolták a szegedi szekeret. Fürész Emőke és Németh Bernadett vállalta magára a vezér szerepét, de a cserként beálló Laczi Edit és Kajdcsi Judit is jól játszott, és bár a nagyszünetben még 30–30-at mutatott az eredményjelző, az utolsó tíz perc 48–45-ös Szeviép vezetéssel kezdődött.

A pécsieknél meglepően bátran játszott a kiegészítő embernek számító Turóczi Nikoletta, viszont a kulcsjátékosok közül senki sem nyújtott igazán kiemelkedőt. A vendégeket az utolsó negyedben Fegyverneky Zsófia és Alexandria Quigley pontjai tartották versenyben, de ez kevésnek bizonyult. A Szegednél ugyanis a litván Vaida Sipaviciute az utolsó negyedben 11 pontot dobott és ezzel főszerepet vállalt csapata 76–69-es győzelmében.

A Szeged egyenlített az egyik csapat második győzelméig tartó párharcban, és ha jövő kedden Pécsett is győz, akkor egy éven belül másodszor üti el a finálétól Fűzy Ákos csapatát. A másik ágon a Sopron már tegnap bejutott a döntőbe.

NB I, RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
SZEVIÉP-SZEGEDMIZO PÉCS 2010 76–69 (18–15, 12–15, 18–15, 28–24)
Szeged, 600 néző. V: Cziffra, Frányó, Szilas
SZEGED: Ciglar 9/3, NÉMETH B. 13, FÜRÉSZ E. 17/3 , SIPAVICIUTE 19, Zserzserunova 2. Csere: LACZI 7/3, Kajdacsi 6, Horváth Zsu. 3/3
PÉCS: Iványi  9/3, Fegyverneky 14, Raksányi 4, Vajda 10, Krnjic  6. Csere: Sarok 3, Bujdosó 2, QUIGLEY 13/6, TÚRÓCZI 8.
Az eredmény alakulása. 4. p.:  6–5. 7. p.: 6–11. 10. p.: 16–15. 12. p.: 20–15. 16. p.: 25–21. 19. p.: 28–28.  25. p.: 34–35. 29. p.: 48–43. 33. p.: 57–48. 36. p.: 59–55. 39. p.: 70–67  Kipontozódott: Sarok (35. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1
 
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás, a Szeged edzője: Külön öröm számomra, hogy, az idényben először, olyan játékkal vertük meg a Pécset, amire büszkék lehetünk. Alkalmazkodtunk ellenfelünk játékmodorához és abban ezúttal felülmúltuk őket. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy a végjátékban csapdázással pár fontos labdát szereztünk és ezúttal a befejezéseknél is pontosak voltunk. Pokolian nehéz harmadik meccsre számítunk.   
Fűzy Ákos, Pécs edzője: Két sérült amerikai idegenlégiósunk, Nicole Ohlde és Kelly Mazzante nélkül is jól harcolt és végig partiban volt csapatom. A végjátékban a játékvezetők kritériumai megváltoztak – némi iróniával mondhatom, most már tudom mi a jó irány. Bízom benne, hogy Ohlde felépül és vele megerősödve kiharcoljuk a döntőbejutást.  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik