A Szeged 91-58-ra győzött otthon a Győr ellen

Vágólapra másolva!
2009.11.29. 19:12
Címkék
A távolról remekül dobó Szeged hazai pályán fölényes, 33 pontos győzelmet aratott a Győr ellen a női kosárlabda NB I 10. fordulójának vasárnapi rangadóján.
Németh Bernadett (balról az első) és társai fölényes győzelmet ünnepelhettek (Fotó: Mirkó István, archív)
Németh Bernadett (balról az első) és társai fölényes győzelmet ünnepelhettek (Fotó: Mirkó István, archív)

A női kosárlabda NB I 10. fordulójában az Euroliga-szereplő Szeged az Európa-kupa-induló Győrt fogadta. Az elmúlt héten mindkét csapat elveszítette addigi veretlenségét – a Szeged a Pécstől, a Győr a Soprontól kapott ki –, így a mai találkozó nagy téttel bírt mindkét együttes számára.

Az első negyedben nagyon bekezdett a Szeged, négy perc alatt három triplát dobtak Bencze Tamás tanítványai - Németh Bernadett kettőt, a horvát Iva Ciglar kettőt - és ezzel 15–7-re elhúztak. A játékrész végére valamelyest csökkent a hazai előny, 24–19-re vezetett a Szeged.

A második negyedben viszont eldőlt a mérkőzés. Előbb Németh dobott egy újabb triplát, majd Laczi Edit a kilencedik hazai triplakísérletből megszerezte a hatodik hármast, kisvártatva pedig a hetediket, majd egy ziccert is értékesített.  A győriek tehetetlenek voltak a távolról remekül dobó szegediekkel (a nyolcadik hazai triplát Horváth Zsuzsa szerezte), ennek köszönhetően a nagyszünetben 51–31-re vezetett a Szeviép.

A folytatásban már csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség a meccs végére a két együttes között. A győriek játéka teljesen szétesett, a harmadik játékrész végén már 71–40-re vezetett, végül pedig 33 ponttal,  91–58-ra győzött.

 NŐI KOSÁRLABDA NB I
10. FORDULÓ
SZEVIÉP-SZEGED–SEAT-LAMI-VÉD GYŐR    91–58 (24–19, 27–12, 20–9, 20–18)
Szeged, 300 néző. V: Benczur T., Gál J., Jakab
SZEGED: CIGLAR 19/3, NÉMETH B. 16/12, Horváth Zsu. 7/3, Zserzserunova 2, SIPAVICIUTÉ 9. Cs: FÜRÉSZ E. 8, LACZI 13/9, Vincze 6, Russai 5/3, Lengyel 3/3, Kmézics 3/3. Edző: Bencze Tamás
GYŐR: Englert 12/6, Djelmis 7/3, Vida 12/9, Keller 5, RADUNOVICS 17. Cs: Kovács K., Horváth Zsó. 2, Imbergerová, Borovicková 3/3. Edző: Tapodi Péter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 10–4. 8. p.: 17–15. 12. p.: 31–19. 15. p.: 35–26. 18. p.: 45–26. 23. p.: 56–33. 26. p.: 62–36. 31. p.: 73–43. 36. p.: 81–44
Kipontozódott: Zserzserunova (34. p.), Imbergerová (37. p.)

MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Az Euroligában szerzett tapasztalatunk könnyűvé tette a rangadónak beharangozott mérkőzést, valamennyi játékosunkkal elégedett vagyok.
Tapodi Péter: – Az erőltetett menet magyarázat arra, hogy most többen valós tudásuk alatt teljesítettek. Nem esünk kétségbe, keményen készülünk a csütörtöki Európa-kupás mérkőzésünkre.
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. MiZo Pécs 2010 10 10 950–553 1.000 
2. MKB-Euroleasing Sopron 11 10 1 1020–603 0.955 
3. Szeviép-Szeged 10 9 1 804–555 0.950 
4. SEAT Lami-Véd Győr 11 9 2 959–694 0.909 
5. BSE 9 5 4 643–613 0.778 
6. ZTE NKK 10 5 5 764–693 0.750 
7. Vasas-Csata 9 4 5 626–683 0.722 
8. Atomerőmű KSC 10 4 6 745–848 0.700 
9. Szolnoki NKK 10 2 8 598–767 0.600 
10. BEAC-Újbuda 10 1 9 526–857 0.550 
11. Bajai NKK 11 1 10 594–947 0.545 
12. Ceglédi EKK 9 9 465–881 0.500 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik