A Sopron és a Pécs nyerte a veretlenek csatáját

Vágólapra másolva!
2009.11.22. 20:11
Címkék
A női kosárlabda NB I 9. fordulójában a címvédő Sopron és az elmúlt szezonban 3. helyen végzett MiZo Pécs is veretlen csapat ellen lépett pályára. Székely Norbert csapata Győrben, Fűzy Ákos együttese pedig otthon a Szeged ellen őrizte meg makulátlan mérlegét.

A pécsi Vajda Anna (fehérben)harcol a labdáért (Fotó: Laufer Péter)
A pécsi Vajda Anna (fehérben)harcol a labdáért (Fotó: Laufer Péter)

GYŐR–SOPRON

A női kosárlabda bajnokságban ma két rangadó is szerepelt a programban: a bajnok Sopron az Európa-kupában vitézkedő Győrhöz látogatott, míg Pécsen két Euroliga-résztvevő csapott össze: a MiZo a Szegedet fogadta. A 9. fordulót mind a négy csapat veretlenül várta.

Győrben az első percek kapkodó játékot és sok hibát hoztak mindkét oldalon. A hazaiak nyugodtak meg előbb, akik a montenegrói Hajdana Radunovics vezetésével – a center rövid idő alatt hat pontot szerzett – egy negyed elteltével négypontos előnyre tettek szert.  

A Sopron tíz perc alatt mindössze 13 pontig jutott, a folytatásban viszont feljavultak a vendégek kulcsjátékosai: az amerikai Amber Holt, Horti Dóra és Honti Kata is többször a gyűrűbe talált. A hazaiak elsősorban távoli dobásokkal operáltak, Englert Orsolya és Keller Annamária (center létére) is kintről talált a gyűrűbe, de a győriek a negyed hajrájára elfáradtak, így a nagyszünetben 40–39-re Székely Norbert csapata vezetett.

A harmadik játékrészben Holt és Horti tarthatatlannak bizonyult a soproniaknál, távolról és közelről is jól céloztak és elsősorban az ő remeklésüknek köszönhetően 30 perc után 62–56-ra vezetett a bajnoki címvédő.

Az utolsó játékrész első perceiben Vida Anna triplája után négy pontra feljöttek a hazaiak, de közelebb már nem tudtak kerülni a Sopronhoz, Eördögh Editék a hajrában végig kézben tartották a mérkőzést, és végül 81–70-re győztek. 

PÉCS–SZEGED

A pécsi mérkőzés a győrihez hasonlóan két negyedig volt szoros. A találkozó elején a vendégeknél elsősorban a horvát Iva Ciglar és Horváth Zsuzsanna termelte a pontokat, míg a hazaiaknál a három triplát jegyző amerikai Kelly Mazzante volt a legeredményesebb, tíz perc után egy ponttal vezetett a Szeged.

A hazaiak remekül dobtak kintről, a második játékrész 2. percében Bujdosó Nóra dobott egy triplát, majd miután Iványi Dalma is hozzátett két  pontot a hazai terméshez, már 27–21-re a Pécs vezetett. A vendégek mestere, Bencze Tamás ezt követően időt kért, de a nagyszünetig csak egy pontot tudott lefaragni hátrányából a Szeged.

A harmadik negyedben Fegyverneky Zsófia révén folytatódott a hazai triplazuhatag, majd Bujdosó is ismét kintről talált be, ami után először tíz pont fölé emelkedett a különbség a két csapat között, ez pedig döntőnek bizonyult.

Az utolsó tíz perc 58–45-ös hazai vezetésnél kezdődött, és mivel a Szeged a folytatásban sem tudott mit kezdeni a pécsiek nagyon fegyelmezett védekezésével, így 71–61-re kikapott.

A baranyaiak ezzel először nyertek a Szeged ellen, azóta, hogy  Németh Bernadették az előző szezon elődöntőjében kiverték a Pécset. Iványiék sikerükkel megfosztották a veretlenségétől Bencze Tamás csapatát, és a Sopronnal holtversenyben vezetik a tabellát.

NŐI KOSÁRLABDA NBI
 9. FORDULÓ
SEAT-LAMI-VÉD GYŐR–MKB-EUROLEASING SOPRON 70–81 (17–13, 22–27, 17–22, 14–19)
Győr, 300 néző. V: Cziffra, Győrffy, Gorka    
GYŐR: ENGLERT 21/3, Djelmis 6, VIDA 9/9, Keller 3/3, RADUNOVICS 27. Cs: Kovács K. 2, Horváth Zs. 2, Borovicková. Edző: Tapodi Péter
SOPRON: Miljkovics 1, Honti 6/3, HOLT 15, Krivacsevics 11, HORTI 25/3. Cs: Semsei 2, EÖRDÖGH 12, Varga Zs. 9/3. Edző: Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–3. 5. p.: 8–7. 8. p.: 14–9. 10. p.: 17–13. 13. p.: 23–23. 16. p.: 32–29. 20. p.: 39–40. 25. p.: 52–50. 28. p.: 56–55. 30. p.: 56–62. 34. p.: 61–65. 38. p.: 63–74. 40. p.: 70–81
Kipontozódott: Krivacsevics (34. p.), Keller (37. p.)    
MESTERMÉRLEG    
Tapodi Péter: – Bár két vereséget szenvedtünk ezen a héten, mégsem lehetünk elkeseredve, hiszen a szezon előtti célunk – miszerint közelíteni szeretnénk Európa és a magyar élmezőnyhöz – eléréséhez jó úton járunk. 
Székely Norbert: – Nagy tisztelet a Győrnek a mai produkciójáért. Nagyon büszkék lehetünk a győzelemre, mert nem sok csapat fog itt sikernek örülni a jövőben. A küzdelem mellett ma a játékban is feljavultunk. 
NŐI KOSÁRLABDA NB I
 9. FORDULÓ
MIZO PÉCS 2010–SZEVIÉP-SZEGED 71–61 (20–21, 19–13, 19–11, 13–16)
Pécs, 2000 néző. V: Földházi, Ádám, Szilas
PÉCS: Iványi 5/3, Raksányi 8, Mazzante 9/9, VAJDA 12, Ohlde 12. Csere: FEGYVERNEKY 12/3, BUJDOSÓ 13/12, Ruják N., Krnjics, Sarok. Edző: Fűzy Ákos
SZEGED: NÉMETH B. 13/6, Ciglar 13/6, Horváth Zsu. 7/3, Zserzserunova 12, SIPAVICIUTÉ 12. Csere: Russai 2, Laczi 2. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 6. p.: 9–15. 7. p.: 15–15. 9. p.: 15–21. 13. p.: 27–21. 17. p.: 29–27. 19. p.: 39–29. 23. p.: 41–36. 28. p.: 54–36. 30. p.: 56–43. 32. p.: 61–45. 34. p.: 65–50. 39. p.: 66–59. 40. p.: 71–59
Kipontozódott: Fegyverneky (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: Nehezen kezdtük a mérkőzést, a védekezésünk nem volt elég szilárd, látszottak rajtunk az elmúlt hetek problémái. De úrrá lettünk rajtuk, jól sikerült a rotáció, és miután feljavultunk hátul, nyerni tudtunk.
Bencze Tamás: – Jó meccset játszottunk, kiütközött a rutinos játékosunk hiánya, aki átlendített volna minket a holtpontokon. Gratulálok a pécsieknek, bár úgy érzem, ismét más mércével mérték őket a bírók, mint az Euroligában szokás.


 NŐI KOSÁRLABDA NB I
 9. FORDULÓ
Szolnoki NKK–Bajai NKK 84–65 (15–21, 17–16, 22–17, 30–11) 
Szolnok, 200 néző. V: Pozsonyi, Jobbágy
SZOLNOK: DARIDA 16/12, Kántor 2, Rubold 4, HEGEDŰS 18/3, Farkasinszky 4. Cs: SERBÁN 22/3, Boskovics 8, Sonyák 3, Zele 7/3. Edző: Mészáros Zoltán
BAJA: Little 7, Szepsi 8, Takács D. 12, SZABÓ P. 12, BUDIMIR 20. Cs: Thodorán 3, Kühn Katona Zs. 3, Kovács D. Edző: Peresztegi Nagy Ákos
Az eredmény alakulása. 4. p.:  4–8. 8. p.: 11–16, . 14. p.: 19–27, . 18. p.: 28–34, . 24. p.: 43–41. 28. p.: 50–50. 34. p.: 62–59 . 37. p.: 76–60
Kipontozódott: Szabó P. (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Mészáros Zoltán: – Az esélyesség terhe csaknem agyonnyomott bennünket, szerencsére jó egyéni teljesítményekkel kitudtunk mászni a magunk ásta gödörből.
Peresztegi Nagy Ákos: – Az első három negyedben csapatom kiválóan teljesített. A záró negyedben Little sérülése, és a bírók teljesítménye befolyásolta a végeredményt. 
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. MiZo Pécs 2010 9 9 879–487 1.000 
2. MKB-Euroleasing Sopron 10 10 954–532 1.000 
3. SEAT Lami-Véd Győr 10 9 1 901–603 0.950 
4. Szeviép-Szeged 9 8 1 713–497 0.944 
5. BSE 8 4 4 557–552 0.750 
6. ZTE NKK 9 4 5 674–633 0.722 
7. Atomerőmű KSC 9 4 5 684–762 0.722 
8. Vasas-Csata 8 3 5 554–617 0.688 
9. Szolnoki NKK 10 2 8 598–767 0.600 
10. BEAC-Újbuda 9 1 8 466–767 0.556 
11. Bajai NKK 10 1 9 528–875 0.550 
12. Ceglédi EKK 9 9 465–881 0.500 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik