A Sopron győzelmével megnyerte az alapszakaszt

Vágólapra másolva!
2010.03.20. 20:06
null
Az előző kiírás két döntőse Sopronban találkozott, ahol a bajnoki címvédő visszavágott a 12 pontos,<br />szegedi vereségért (Fotó: Szabó Miklós – NS-archív)
Címkék
A női &eacute;lvonalbeli kos&aacute;rlabda-bajnoks&aacute;gban a c&iacute;mv&eacute;dő Sopron hazai p&aacute;ly&aacute;n 79&ndash;66-os győzelmet aratott a Szeged ellen, ezzel megnyerte az alapszakaszt. A MiZo P&eacute;cs 2010 &iacute;gy hi&aacute;ba nyert 79&ndash;67-re a Győr ellen, csak a m&aacute;sodik helyen v&eacute;gzett az alapszakaszban.

Jól kezdte a mérkőzést az alapszakasz-elsőségét biztosítani szándékozó Sopron együttese. A vendég szegedi csapat trénerének, Bencze Tamásnak már a hatodik percben időt kellett kérnie. A Szeged azonban ezután sem volt elég pontos, triplakísérletei rendre kimaradtak, Hortit pedig nem tudták tartani. A hetedik percben sérülés miatt Milanovics sántikált le a pályáról. A kilencedik percben Krivacsevics büntetője után már tíz gól volt a különbség a soproniak javára. Ez megmaradt az első negyed végén is, 27–17 állt az eredményjelzőn az első játékrész végén.

A második negyed ugyanúgy folytatódott, mint ahogy azt az első játékrészben is láthatták a kilátogató szurkolók. A Szeged sokat hibázott, a Sopron pedig ezt ki is használta. Bencze Tamás reklamálásának „jutalma" technikai büntetés lett a negyed végén, a különbség megduplázódott, már tizenöt pont volt a két csapat között, a félidei állás 42–27 volt.

A harmadik negyedben öt perc alatt tíz gólra jött fel a Szeged, a csapat lendületét a Sopron vezetőedzője, Székely Norbert időkérése sem törte meg. A szegedi együttesben Sipaviciute játéka feljavult, ezzel támadásaik lényegesen hatékonyabbak lettek. A negyed végén már csak nyolc pont volt a hazaiak előnye, 57–49 volt az állás.

Az utolsó, negyedik negyedben három percig nem szerzett pontot a Szeged, a Sopronban viszont Toliver remekelt. Bencze Tamás együttese tehát nem tudta folytatni a harmadik negyedben megkezdett felzárkózását, a Sopron végül 79–66-os győzelmet aratott, ezzel megnyerte a bajnokság alapszakaszát.

 
22. FORDULÓ
MKB EUROLEASING SOPRON–SZEVIÉP SZEGED 79–66 (27–17, 15–10, 15–22, 22–17)
Sopron, 1200 néző. Vezette: Valovics, Király, Farkas G.
SOPRON: Toliver 14, Honti 11/3, HOLT 11/3, Milovanovics 8, HORTI 11. Csere: Varga Zs., Eördögh 8,Semsei 3/3, Krivacsevics
SZEGED: Ciglar 22/3, Németh B. 2, Fürész 2, SIPAVICIUTÉ 22, Zserzserunova 10. Csere: Horváth
Zs. 2, Kajdacsi 5, Russai, Laczi 1
Az eredmény alakulása: 2. p: 6–7. 5. 16–10. 8. p: 22–10. 13. p: 31–19. 15. p: 33–23 18. p: 38–23. 22. p: 45–30. 25. 50–40. 28. p: 57–44. 33. p: 65–49. 37. p: 74–56
Kipontozódott: Toliver (39. p)

Székely Norbert: – Az első félidőben a sérülés miatt megbomlott a szerkezetünk, láthatóan ritmust veszítettünk. Rendeztük sorainkat, és sikerült tartani tíz-tizenöt pontos előnyünket. Az alapszakasz megnyeréséért nemcsak a lányoknak, de a szurkolóknak is jár a köszönet.

Bencze Tamás: – Az első félidőben a sérülés miatt megbomlott a szerkezetünk, láthatóan ritmust veszítettünk. Rendeztük sorainkat, és sikerült tartani tíz-tizenöt pontos előnyünket. Az alapszakasz megnyeréséért nemcsak a lányoknak, de a szurkolóknak is jár a köszönet. Minden tekintetben jobb volt a Sopron, főleg az első félidőben. A második játékrészben nem engedtük ellépni a hazaiakat. Ennek a meccsnek ez a legnagyobb pozitívuma.  

 
MIZO PÉCS 2010 SEAT LAMI-VÉD GYŐR 79–67 (17–15, 27–18, 19–16, 16–18)
Pécs, 700 néző. Vezette: Forrai, Tóth K., Vétek
PÉCS: Iványi 8, Raksányi 6, Mazzante 6, BUJDOSÓ 16/3, OHLDE 13. Cs: Fegyverneky 10/6, Vajda 14/3, Turóczi, Sarok 2, Quigley 4, Horváth L. Edző: Fűzy Ákos
GYŐR: Djelmis 8/6, Fűrész D. 15, Kovács K. 3, Imbergerová 6/6, RADUNOVICS 12/3. Cs: Borovicková 2, Horváth Zsó. 10/3, Keller 8, Őri 3/3. Edző: Tapodi Péter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–6. 6. p.: 9–9. 13. p.: 26–17. 17. p.: 32–31. 23. p.: 51–39. 26. p.: 56–42. 33. p.: 65–51. 37. p.: 73–58
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, a győzelem mellett fontos volt, hogy talpra álljunk a keddi vereség után. Alaposan meg kellett küzdenünk a sikerért, de az életben semmit sem adnak ingyen.
Tapodi Péter: – Gratulálok csapatomnak az alapszakaszbeli teljesítményéért, hiszen először végeztünk a négy között. Remélem, a rájátszásban folytatjuk jó szereplésünket, és elérjük kitűzött célunkat, a négy közé jutást.  
 
ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD BEAC-ÚJBUDA 93–61 (29–20, 25–17, 18–14, 21–10)
Szekszárd, 250 néző. Vezette: Németh Cs., Söjtöry
SZEKSZÁRD: PUNGOR 11/9, Szemerédi 7/3, Bálint 13/3, Bozóki 14/6, JEVTUSENKO 24. Cs: CAZAC 17/6, Tamis 5/3, Hajdu 2, Papp, Pető. Edző: Ujhelyi Gábor
BEAC: Pusztai 6, HAVASI 20/9, Szamosi 7/3, Zsámár 2, Horváth Sz. 6. Cs: Cseh-Szombathy 2, Kisvári 8/3, Gróf 7, Guti 3/3, Magyar. Edző: Balogh Judit
Az eredmény alakulása: 5. p.: 15–7. 15. p.: 41–27. 25. p.: 61–42. 35. p.: 79–51 MESTERMÉRLEG
Ujhelyi Gábor: – A mai mérkőzés hű képe volt éves teljesítményünknek, azaz olyan volt, mint a hullámvasút…
Balogh Judit: – Utálom a kék jegyzőkönyvet!  
 
CEGLÉDI EKK BAJAI NKK 41–73 (13–24, 6–21, 8–14, 14–14)
Cegléd, 100 néző. Vezette: Farkas, Fodor
CEGLÉD: Halmi 9/3, Szabó B. 3, Szabó V. 5/3, Pap R. 2, HORVÁTH E. 14. Cs: Józan, Ferencz 8, Kobolák, Kovács A. Edző: Mészárosné Kovács Andrea

BAJA: Szepsi 7, Theodorán 8, FÜRTÖS 7/3, SZABÓ P. 4, BUDIMIR 15. Cs: Kovács D. 2, Katona 12/3, Kühn 7/3, Szőllősy 7/3, Gorjanácz, Járai 4, Jávor. Edző: Peresztegi-Nagy Ákos

Az eredmény alakulása. 3. p.: 0–6. 7. p.: 4–16. 14. p.: 15–35. 18. p.: 19–45. 23. p.: 25–45. 27.p.: 25–54. 36. p.: 32–65

Kipontozódott: Papp R. (23. p.)

MESTERMÉRLEG

Mészárosné Kovács Andrea: – Ma sem egyénileg, sem csapatként nem működtünk. Négy mezőnyemberünk huszonhétszer adta el a labdát, ráadásul védekezésben szinte semmit sem nyújtottunk.
Peresztegi-Nagy Ákos: – Csapatom a Cegléd elleni mérkőzésen is, mint a bajnokság folyamán mindig, mindent megtett a lehető legjobb eredmény eléréséért. Fölényes győzelmünk a fejlődésünket bizonyítja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik