A Sopron elvesztette a háborút, nem jutott tovább

Vágólapra másolva!
2010.01.20. 21:00
null
Eördögh Edit (jobbra) és társai alulmaradtak a csehekkel szemben (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
Az MKB Euroleasing Sopron a női kosárlabda Euroliga C-csoportjában hazai pályán 96–93-ra kikapott a Prahától, így a tavaly a legjobb négy közé kerülő magyar csapat ezúttal nem jutottbe a legjobb 16 közé.

A Sopron számára egyszerű volt a képlet a mai USK Praha elleni meccsen: ha győz, akkor továbbjut a csoportjából, ha nem, akkor befejeződik számára a 2009–2010-es sorozat.

Az már az első negyedben is látszott, hogy ez a meccs nem lesz sétagalopp, hiszen a csehek is a továbbjutás kiharcolásáért léptek pályára, és az első néhány percben vezettek is, de szerencsére nem tudtak meglépni. Sőt, a játékrész végén Semsei Barbara triplájával és Eördögh Edit két büntetőjével fordított a Sopron, és tíz perc után 21–19-re vezetett.

Sajnos azonban a folytatásban a vendégek dobtak jobban, így meg is fordították a meccset, igaz, a nagyszünetben mindössze egyetlen ponttal tartottak előbbre.

De vezettek, ahogy a harmadik harmadban is szinte végig (csak a 21. percben 48–48-nál mutatott döntetlent az eredményjelző). Székely Norbert egy időkérésnél harcosabb védekezésre buzdította tanítványait, ahogy fogalmazott: „ez egy háború"! A háborúban pedig a soproniak álltak vesztésre, három negyed után 71–64 volt a vendégek javára.

A prágaiak legjobbja az amerikai Lindsay Whalen volt, míg a hazaiaknál Jelena Milovanovics nyújtott klasszis teljesítményt.

A szerb bedobó 31 pontja azonban kevésnek bizonyult... Három perccel a vége előtt 88–80-ra vezettek a csehek, ezzel pedig úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés.

Székely Norbert tanítványai a végén letámadtak, ennek és Amber Holt, valamint a harmadik tripláját is megszerző Milovanovics pontjainak köszönhetően egy pontra visszajött a Sopron, de ennél jobban nem, a Praha 96–93-ra nyert, és ezzel továbbjutott, a tavaly Final Four-ig menetelő soproniak számára pedig ebben a szezonban befejeződött a sorozat.

Ez azt is jelenti, hogy a legjobb 16 között egyetlen magyar csapat, a Pécs lesz érdekelt, ellenfele a korábbi csoportrivális lengyel Wisla Kraków lesz. (Ahogy arról már beszámoltunk, a baranyaiak az utolsó fordulóban nyertek a Lille ellen, a Szeged pedig kikapott Brnóban).

 NŐI KOSÁRLABDA, EUROLIGA
C-CSOPORT, 10. FORDULÓ
MKB EUROLEASING SOPRON–OSK PRAHA 93–96 (21–19, 24–27, 19–25, 29–25)
Sopron, 1200 néző. V: Herceg (horvát), Grigoras (román), Maricic (szerb)
SOPRON: Miljkovics 2, Honti 15/9, HOLT 17MILOVANOVICS 31/9, Horti 6.
Csere: EÖRDÖGH 9, Semsei 7/3, Krivacsevics 6. Edző: Székely Norbert
PRAHA: WHALEN 28/6, MALTSI 9, Le Dréan10, Kraayeveld, Kireta 4. Csere: Tamane 12, Bednarova 6/6, KUBLINA 15/9, Elhotova 12/6. Edző: Lubok Blazsek
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–4. 6. p.: 11–12. 8. p.: 16–19. 13. p.: 24–27. 15. p.: 26–34. 18. p.: 41–40. 23. p.: 48–52. 26. p.: 54–60. 28. p.: 58–64. 33. p.: 71–73. 35. p.: 76–80. 37. p.: 80–88
MESTERMÉRLEG
SZÉKELY NORBERT: – A prágai csapat játékosai kiváló egyéni teljesítményt nyújtottak, de most mint csapat is nagyot alkottak. Védekezésünk nem volt a megszokott, és így Euroligában nem nagyon lehet mérkőzést nyerni. A szezon folytatódik, s a magyar érdekeltségű címeket szeretnék elhódítani. 
LUBOR BLAZSEK: Ki-ki mérkőzés volt, de nekünk volt nehezebb, hiszen vendégként játszottunk. Boldog vagyok a győzelemért, és a továbbjutásért. Úgy érzem a szurkolók élvezetes mérkőzést láthattak, s mi jöttünk ki győztesen.

 

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, 10. FORDULÓ
A-CSOPORT  
Cras Basket Taranto (olasz)–TEO Vilnius  (litván) 81–53
Ros Casares Valencia (spanyol)–Galatasaray (török) 77–47 
UMMC Jekatyerinburg (orosz)–TTT Riga (lett) 92–53
B-CSOPORT  
Gospic (horvát)–Wisla Kraków (lengyel) 84–85
MiZo Pécs 2010–Lille (francia) 94–42
Salamanca (spanyol)–Schio (olasz) 80–62
C-CSOPORT  
Gorzów (lengyel)–Kosice (szlovák) 88–95
MKB-Euroleasing Sopron–USK Praha (cseh) 93–96
Bourges (francia)–Rivas Ecópolis (spanyol) 66–58
D-CSOPORT  
Szpartak Moszkva (orosz)–Gdynia (lengyel) 85–60
Sika Brno (cseh)–Szeviép-Szeged 69–61
Fenerbahce (török)–Tarbes (francia) 82–69
A CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYEI 
A-CSOPORT
1.  UMMC Jekatyerinburg 10 9/1
777:588 19
2.  Ros Casares Valencia 10 8/2
802:596 18
3.  Cras Basket Taranto 10 6/4
701:678 16
4.  Galatasaray 10 4/6
665:675 14
5.  TTT Riga 10 2/8
557:772 12
6.  TEO Vilnius  10 1/9
587:780 11
           
B-CSOPORT
1.  Wisla Kraków 10 9/1 789:734 19
2.  Salamanca 10 8/2 758:632 18
3.  Schio 10 7/3 763:710 17
4.  MiZo Pécs 2010 10 4/6 723:670 14
5.  Gospic 10 1/9
721:797 11
6.  Lille 10 1/9
631:842 11
           
 C-CSOPORT
1. Rivas Ecópolis 10 7/3
746:668 17
2.  Kosice 10 6/4
719:712 16
3.  USK Praha 10 5/5
769:773 15
4. Bourges 
10 
 5/5  658:629  15
5.  MKB-Euroleasing Sopron 10 4/6
723:767 14
6. Gorzów 10 3/7
707:773 13
           
 D-CSOPORT
1. Szpartak Moszkva  10 10/0 860:639 20
2. Fenerbahce 10 7/3
762:748 17
3.  Sika Brno 10 6/4
729:723 16
4.  Gdynia 10 3/7
681:743 13
5. Szeviép-Szeged 10 2/8
662:758 12
6.  Tarbes 10 2/8
696:779 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik