A Pécs nyerte a Szeged elleni „élet-halál” meccset

Vágólapra másolva!
2010.04.13. 19:52
null
A pécsi szurkolók a meccs előtt üzentek a kedvenceknek (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
A női kosárlabda NB I rájátszásában az elődöntő harmadik meccsén a MiZo Pécs 2010 a 20 pontos Iványi Dalma vezetésével hazai pályán legyőzte a Szeviép-Szegedet, így készülhet a Sopron elleni fináléra.

A Szeviép-Szegednek tavaly sikerült a bravúr: a csongrádiak az elődöntő harmadik meccsén győztek Pécsen, és ezzel történetük során először bejutottak a női bajnokság döntőjébe, míg a baranyaiak 12 év után először nem játszottak döntőt. A Szeged ma is bravúrra készült a baranyai megyeszékhelyen.

A hazaiak számára rossz előjel volt, hogy a kupadöntőn megsérült Kelly Mazzante mellett kérdésessé vált a másik amerikai Nicole Ohlde játéka, aki szintén sérülés miatt kihagyta a két együttes vasárnapi meccsét, ezúttal azonban vállalta a játékot.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a 2009-2010-es női kosárlabda-bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A meccs eleje azonban nem róla és csapatáról, hanem sokkal inkább az Olena Zserzserunova vezette szegediekről szólt. A vendégek ukrán légiósa center létére a második percben már a második tripláját szerezte, majd később két büntetőt is bedobott, így elsősorban az ő remeklésének köszönhetően hat ponttal, 19–13-ra meglépett a Szeviép.

Ennek ellenére az első szünetben csak két pont volt a vendégek előnye (19–17), ugyanis Alexandria Quigley egymás után két középtávolit is értékesített.

A Pécs a folytatásban egy 11–0-s szériával fordított, és a második negyed harmadik percében Raksányi Krisztina triplája után már 24–19-re vezetett.

A meccs ezen szakaszában a hazaiaknál főleg a fiatalok remekeltek, a 23 éves Quigley és a 19 esztendős Raksányi mellett a szintén 19 éves szerb Sara Krnjics is fontos pontokat szerzett.

A nagyszünetig még növelte előnyét a Pécs, 20 perc után 37–30-ra vezetett, és ebben az említett fiatalok mellett a nyolc pontig jutó Vajda Annának is fontos szerepe volt.

A Szeged húzóemberei közül többen gyenge napot fogtak ki, Fűrész Emőke például 19 perc játék alatt egyetlen pontot sem szerzett (igaz, első jó dobása rögtön három pontot ért, amire a másik oldalon Iványi Dalma válaszolt szintén triplával), de az első két meccsen a csongrádiak legjobbjának számító litván Vaida Sipaviciutének sem ment a játék.

Iványi Dalma (jobbra) ezúttal sem ismert elveszett labdát, főszereplővé vált (Fotó: Czerkl Gábor)
Iványi Dalma (jobbra) ezúttal sem ismert elveszett labdát, főszereplővé vált (Fotó: Czerkl Gábor)

Három perccel a harmadik játékrész vége előtt Iványi a hatodik kinti kísérletéből megszerezte a negyedik hárompontosát (és összességében már a 16. pontját, a meccs végére húszig jutott), amivel már 52–38-ra vezetett a Pécs.

A Szeged az első meccs utolsó negyedében mínusz tízről fel tudott állni, és izgalmassá tette az utolsó perceket, ezúttal azonban már nem volt erre képes, 73–65-re kikapott, így Fűzy Ákos együttese próbálhatja meg letaszítani a bajnoki dobogó tetejéről az elmúlt három szezonban győztes Sopront.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS 
MIZO PÉCS 2010–SZEVIÉP-SZEGED 73–65 (17–19, 20–11, 17–10, 19–25)
Pécs, 2800 néző. V: Földházi, Cziffra, Király
PÉCS: IVÁNYI 20/12, Fegyverneky 4, Nagy-Bujdosó 2, VAJDA 12, Ohlde 4. Cs: QUIGLEY 9/3, Turóczi, RAKSÁNYI 13/6, KRNJICS 9. Edző: Fűzy Ákos
SZEGED: CIGLAR 24/3, Németh B. 7/3, FÜRÉSZ E. 11/9, ZSERZSERUNOVA 12/9, Sipaviciuté 4. Cs: Laczi 3, Kajdacsi 4, Horváth Zsu. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 8. p.: 13–19. 12. p.: 24–19. 15. p.: 26–26. 19. p.: 35–26. 21. p.: 37–32. 30. p.: 54–38. 33. p.: 56–48. 36. p.: 64–50
Kipontozódott: Vajda (39. p.), Ciglar (39. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Pécs javára
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: – Nemes bosszút vettünk szegedi riválisunkon, mégpedig a sportpályán. Győzött a jobb, a sportszerűbb, a felkészültebb, és aki nem levélírással, hanem munkával töltötte a felkészülést. Nem volt két amerikai légiósunk, de volt fantasztikus közönségünk, csapatszellemünk és Iványi Dalmánk. Tavalyhoz képest újra előreléptünk, ma szusszanunk egyet, holnap pedig nekiindulunk a döntőnek. Háborúban, kosárlabdában egyaránt jobbak voltunk, hiszen idén ötből négyszer legyőztük a Szegedet. Úgy gondolom, ez a jó irány, amin mi haladunk.
Bencze Tamás: – Gratulálok a Pécsnek, ma jobbak voltak. Ugyan az elején megteremtettük magunknak a lehetőséget, de utána ezt eladott labdáinkkal elpuskáztuk, csak a negyedik negyedben álltunk ismét talpra. Férfias küzdelemben buktunk el, de ez sovány vigasz. Ma korrekt körülmények uralkodtak a pályán, nem úgy, mint legutóbbi itt jártunkkor. Sajnáljuk, mert nem a bronzért jöttünk. 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik