A Győr egy ponttal legyőzte a Szegedet

Vágólapra másolva!
2010.10.20. 21:30
Címkék
A női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának ötödik fordulójában a Győr hazai pályán egy ponttal megnyerte a Szeged elleni rangadót.

Győrben a házigazdáké volt a rajt, majd a folytatás is, így a nagyszünetben kilenc pont volt a vendéglátók előnye. A különbség a harmadik negyedben még tovább nőtt, így a Tisza-partiak hiába hajráztak és nyerték meg a záró részt tíz ponttal, korábbi gyenge és eredménytelen támadójátékuk a vesztüket jelentette.

Baján nem volt kérdés a címvédő pécsiek sikere, akik 22 pontos első negyeddel adtak nyomatékot a papírformának. A házigazdák azonban döntetlenre hozták a második felvonást, s így a nagyszünetben még belátható távolságon belül tudtak maradni. A folytatásban azonban beindult a pécsi henger, és a harminc ponttal megnyert második félidő biztos vendégsikert jelentett.

A Vasas-Csata Szekszárdon megnyerte az első negyedet, de a hazaiak a két középső felvonásból a lehető legtöbbet hozták ki saját maguk számára úgy támadásban, mint védekezésben – 45–22 –, így az utolsó játékrész percei már tét nélkül peregtek le.

 

 NŐI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
BAJAI NKK–PÉCS 2010 49–87 (14–22, 17–17, 11–23, 7–25)
Baja, 400 néző. V: Gál J., Fodor A.
BAJA: Szepsi 13/3, Theodoreán, Bálint 7/3, Bozóki 3/3, Budimir 6. Cs: Gorjanácz 3, SZABÓ P. 13, Járai, Kühn 4. Edző: Peresztegi Nagy Ákos
PÉCS: IVÁNYI 9/3, Quigley 12/6, Nagy-Bujdosó 9, GRIFFIN 12, VIDACSICS 21. Cs: Turóczi 10, Raksányi 10/6, Sarok 4, Czirják, Szabó Fl. Edző: Zseljko Djokics
Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–12. 4. p.: 2–17. 14. p.: 20–26. 16. p.: 20–31. 20. p.: 31–39. 25. p.: 31–47. 27. p.: 31–53. 30. p.: 42–62. 37. p.: 44–77
Kipontozódott: Theodoreán (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Peresztegi Nagy Ákos: – Örülök, hogy a csapatom harminc percig maximális erőbedobásra késztette az euroligás Pécset, az utolsó negyedre azonban elfáradtunk.
Zseljko Djokics: – Nagyon jól kezdtük a meccset, tizenkettő nullás sorozattal, azonban az első csere után leállt a minőségi játékunk. A nagyszünetben az öltözőben megbeszéltük a dolgokat, és a második félidőben pontos volt a játékunk, mint egy svájci óra.SEAT Lami Véd Győr – 
 
SEAT LAMI-VÉD GYŐR–SZEVIÉP-SZEGED 72–71 (21–14, 20–18, 14–12, 17–27)
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok, 300 néző. V: Valovics, Gorka, Jakab
GYŐR: Semsei 6, VIDA 9, CARSON 18/3, OLAJUWON 10, KUBLINA 7. Cs: Horváth Zsófia, ENGLERT 11, Delmis 3, KOVÁCS K. 4, Őri 4. Edző: Tapodi Péter
SZEGED: NÉMETH B. 6, LACZI 16/6, RASHEED 14, Roglics 4, Keller 2. Cs: LAKLÓTH 16/9, Fejes 5/3, FARKASINSZKI 8. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 6. p.: 8–3. 8. p.: 10–12. 14. p.: 27–18. 18. p.: 35–27. 23. p.: 44–34. 27. p.: 53–39. 33. p.: 63–51. 39. p.: 68–68
Kipontozódott: Roglics (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Tapodi Péter: – Nagyon meg kell becsülnünk ezt a sikert, mert még csak keressük a megfelelő felállást, amely működőképessé teszi a csapatunkat. Örülök, hogy megőriztük veretlenségünket.
Bencze Tamás: – Nehéz úgy játszani, hogy a játékvezetőknél mindvégig előnyt élvez a hazai csapat, főleg a lépéshibákra gondolok. Örömteli viszont, hogy végig volt tartásunk, s ezért csak gratulálni tudok a csapatomnak.
 
7. FORDULÓ
ATOMERŐMŰ-KSC–VASAS-CSATA 82–65 (19–24, 23–11, 22–11, 18–19)
Szekszárd, 200 néző. V: Németh Cs., Horváth A.
SZEKSZÁRD: MEDGYESSY 20/3, Szemerédi 12, DEMETER 11, Vincze V. 4, Vincze A. 5. Cs: Jevtusenko, SZAVERCSENKO 22/3, Turcsinovics 8, Tamás, Tajkov, Papp. Edző: Ujhelyi Gábor
VASAS: Pál 1, EÖRDÖGH 10, ADAMECZ 12, BALLA 15, Kovalcsik 8. Cs: Bajnóczi 6, Velkey, Szabados 5, Mansaré 1, Mányoky 3/3, Koch, Fehér 4. Edző: Diósadi Deák Éva
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–6. 6. p.: 10–8. 8. p.: 14–20. 13. p.: 23–24. 18. p.: 34–31. 24. p.: 48–43. 28. p.: 60–44. 33. p.: 71–48. 37. p.: 75–54
Kipontozódott: Adamecz (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Ujhelyi Gábor: – A BEAC elleni vereség után a csapat nagyon akarta a győzelmet. Örülök neki, hogy végül simán nyertünk.
Diósadi Deák Éva: – Irányító nélkül ezt a játékot nem lehet játszani. Az első tíz perc kivételével sokkal jobb volt a hazai csapat.
 AZ ÁLLÁS
1. Pécs 2010 7 7 651–375 1.000 
2. SEAT Lami Véd Győr 6 6 487–345 1.000 
3. MKB-Euroleasing Sopron 6 5 1 493–388 0.917 
4. Szeviép-Szeged 7 5 2 563–482 0.857 
5. Nanette FTC 6 4 2 402–394 0.833 
6. Szolnoki NKK 6 4 2 427–449 0.833 
7. ZTE NKK 6 3 3 407–418 0.750 
8. Bajai NKK 5 2 3 333–364 0.700 
9. Atomerőmű KSC 7 2 5 496–556 0.643 
10. BSE 6 1 5 403–480 0.583 
11. Vasas-Csata 7 1 6 404–515 0.571 
12. BEAC-Újbuda 7 1 6 401–533 0.571 
13. Ceglédi EKK 6 6 387–555 0.500 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik