Taurasi Rátgéber miatt szerződött a Galatához - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2011.05.18. 14:02
null
A magyar szakember egy idény után távozik a Fenertől (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a világ pillanatnyilag legjobb női kosárlabdázójának tartott Diana Taurasi nem véletlenül szerződött a török Galatasarayhoz, hanem azért, mert oda is követi korábbi mesterét, akit történetesen Rátgéber Lászlónak hívnak.

A kiváló magyar szakember lapunk megkeresésére mindössze azt válaszolta az információval kapcsolatban, hogy „no comment!"

Rátgéber és Taurasi korábban a Szpartak Moszkvánál, a legutóbbi idényben pedig a Fenerbahcénál dolgozott együtt. A Fenert bajnoki győzelemig vezető Rátgéberrel nem hosszabbítottak szerződést, posztját a görög Jorgosz Dikeulakosz foglalta el. A váltás pikantériája, hogy a két örök török rivális a bajnoki döntőben és az Euroliga nyolcaddöntőjében is összemérte erejét a szezonban, előbbit összesítésben 3–1-re, utóbbit 2–0-ra nyerte meg a Fener.

RÁTGÉBER LÁTTA, HOGY EBBŐL MÁR NEM LESZ SEMMI

„Amikor a hónap elején haza- jöttem, nem volt szerződésem a klubbal, és látni lehetett, hogy ebből már nem lesz semmi" – mondta az MTI-nek Rátgéber.

 

„Mivel azonban június 30-ig a klub alkalmazásában állok, nem akartam ezt szétkürtölni. Szóval várom az ajánlatokat, és szervezem a bajai kosártábort.”

Rátgéber a Magyar Távirati Irodának egy héttel ezelőtt a saját karrierjét illetően kifejtette: még nem egyezett meg az isztambuliakkal. Akkor semmi biztosat nem tudott mondani a folytatásról. Mindezt annak kapcsán, hogy a 2010 végén doppingolással vádolt, majd eltiltott, ám később minden téren és fronton tisztázott, így felmentett amerikai kiválóság, a Fener korábbi klasszisa, Diana Taurasi a helyi rivális Galatasarayhoz írt alá. A jelek szerint már nem véletlenül...

Rátgéber László 1993-ban került a Pécs kispadjára, ahol tizenöt év alatt 777 mérkőzésen vezette csapatát – többnyire győzelemre. A baranyaiakkal többek közt kilenc bajnoki címet és ugyanannyi kupagyőzelmet szerzett, kétszer pedig bronzéremig vezette együttesét az Euroligában.

2008-ban Oroszországba, egy igazi sztárcsapathoz, a Szpartak Moszkvához igazolt, amellyel 2009-ben már megnyerte az Euroligát. 2010 májusában aláírt a Fenerbahcéhoz, s még abban az évben elhódította a török Szuperkupát, a szezon végén pedig a bajnoki arany is Rátgéberék nyakába került. Kétszer volt a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, összesen 123-szor dirigálta a nemzeti csapatot.

A Fener a nemzetközi porondon is nagyot akart dobni, amihez minden feltétel alapból adva volt, ám a Taurasi-ügy döntő hatást gyakorolt az események alakulására. Az Euroliga csoportkörének egyetlen százszázalékos együttese a Galatsaray elleni nyolcaddöntőt még simán, kettős győzelemmel vette, ám a negyeddöntőben oda-vissza kikapott Rátgéber korábbi egyletétől, a folytatásban a fináléig menetelő, 2007 és 2010 között négyszer győztes Szpartaktól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik