Férfi kosár BL: koncentráció és sebesség kell a Falcónak a szoros meccshez

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.11.07. 09:27
null
Még keresi a helyét a csapatban Pongó Marcell (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Újabb kemény találkozó vár az NB I címvédőjére a nemzetközi porondon, a rivális franciáknál az amerikai játékosok dominálnak.

Les sem kellett nagyon feküdniük a Falco játékosainak és stábtagjainak vasárnap este, ugyanis a barátinak nem nevezhető hétfő hajnali 3.30-kor indultak el az Arena Savariá­tól Bécsbe, hogy elutazzanak a franciaországi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre. A többség azért aludt két-három-négy órát, aztán a buszokon és a repülőn még hozzácsaptak ehhez valamennyit, hogy 13.30 előtt nem sokkal megérkezzenek Le Mans egyik szállodájába. Amelyről néhányaknak beugrott a négy évvel ezelőtti dijoni hotel, és valóban kísértetiesen hasonlít rá. Keller Ákos rögtön aggodalmát fejezte ki, hogy a szobában csak az ágyak lesznek, semmi másnak nem jut hely, ám kellemes csalódására szó sem volt ilyesmiről, tágas helyiségben pihenhettek a kollektívához tartozók. Milos Konakovnak, a szerb-magyar vezetőedzőnek nélkülöznie kell a csípősérüléssel küszködő Benke Szilárd és a bordasérülését nyögő Kovács Benedek szolgálatait, ám így sem feltartott kézzel áll ki a házigazda ellen a vasi alakulat, annál is inkább, mert nagy különbségű vereséggel távol kerülne a csoport harmadik helye, vagyis a playin lehetősége.

„A Málaga nemcsak a mi csoportunkból, hanem az egész BL-ből kimagaslik – szögezte le Pongó Marcell, a Falco magyar válogatott irányítója.  – Az előrejelzésekben négy szakértőből három a Málagát várta végső győztesnek. Mi jobb mérkőzést játszottunk vele, mint a Periszteri otthonában, de sajnos nem sikerült a győzelem, csak a tisztes helytállás. A Görögországban elszenvedett tizenhét pontos vereséget sajnálhatjuk, mert a visszavágón nehéz lesz ledolgozni a tetemes hátrányt. A Le Mans-nál a Periszterihez hasonlóan az amerikaiak dominálnak, a csapat gyors kosárlabdát játszik, a játékosok atletikusságára épít. Koncentrálnunk kell, felvennünk a versenyt sebességben és fizikailag is, ha sikerül, lehet esélyünk szoros mérkőzésre vagy még a győzelemre is.”

Benke Szilárd egyébként a legutóbbi évadban játszott a Le Mans ellen a Gravelines profijaként, de azóta az ötszörös francia bajnoknál kicserélődött a keret, elsősorban a légióskontingens. Pongó Marcell is friss érkezőnek számít a szombathelyieknél, az Alba Fehérvártól, vagyis az NB I ezüstérmesétől szerződött a címvédőhöz.

„A külföldi játékosokkal találkoztam az előző idényben, egyedül Antonio Jordano volt új arc, a magyarokat a válogatottból ismerem, míg Tanoh Dez Andris ellen játszottam már meccset korábban, tehát nem volt gond a beilleszkedéssel – taglalta Pongó. – Egyelőre keresem a helyemet a csapatban, valamikor jobban megy a játék, máskor kevésbé, kell még egy kis idő, de így is próbálom segíteni az együttest, ahogy tudom. Már kialakulóban van a szükséges egymás közti összhang.”

A BL-ben elszenvedett két vereséggel szemben a magyar bajnokságban jól áll a Falco, csak az előzetes várakozásokra eddigi négy sikerével alaposan rácáfoló Szeged vendégeként kapott ki épp a Málaga elleni találkozó után, az egyéb kötelező győzelmeket hozta. Mindenesetre több hasonló botlás nem fér bele a vasiaknak, Pongó Marcell úgy véli, még talán jól is jött nekik az a pofon az évad elején.

Le Mans-ban mindenesetre fontos lenne elkerülni a kudarcot, de ez természetesen nem megy varázsütésre, a francia együttes kerete meglehetősen erős, remek játékerőt képvisel.

Az esti edzést a stábtagok félpályás dobóversenye vezette fel, elég lassan melegedtek be a kezek a hűvös csarnokban, a győztes végül Gábor Máté technikai vezető lett. Hozzá kell tenni, a műfajban később a játékosok sem brillíroztak, a jeget a szerb Sztefan Pot törte meg. A folytatásban Laki Ádám erőnléti edző, majd Konakov mester alaposan megmozgatta a tíz kerettagot, senkit sem kellett álomba ringatni éjszaka az intenzív mozgást, no meg a fárasztó utazást követően.

KOSÁRLABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK
A-csoport. 3. forduló
20.30:
Le Mans Sarthe Basket (francia)–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY
20.30: Unicaja Málaga (spanyol)–Periszteri bwin (görög)

VÉLEMÉNY
A Le Mans rohanós csapat, egész pályán védekezik, fizikai kontaktusokra épül a játéka. Mindenki megy a támadólepattanóért, jó atléták alkotják a keretet. Fel kell vennünk a versenyt a franciákkal, érintkezni velük, kizárni őket, és a megszerzett lepattanókból gyorsan indulni. Az irányítójuk, DeVante Jones remek szervező, jó befejező a szigorított területen belül, és van egy sokoldalú játékosuk, aki nagyon fontos láncszem,Abdoulaye N'Doye – ő mindent csinál, részt vesz az elzárás-leválásban, blokkot ad, elkéri a labdát, mindenhol ott van a pályán. Keménynek kell lennünk kedd este, jól és agresszíven védekezni, támadni egyaránt.
Djordje ILICS,a Falco segédedzője

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik