Női kosár: nem indul a nemzetközi kupákban az egy éve Euroliga-győztes Sopron

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 20:42
null
A 2022-ben Euroliga-győztes Sopron ősztől nem indul nemzetközi kupában (Fotó: Csudai Sándor, Origo)
Nem indul a nemzetközi kupasorozatokban a 2023–2024-es idényben a 2021–2022-es évadban Euroligát nyerő Sopron Basket – derült ki a klub szurkolói ankétjáról írt beszámolóból.

Már abból sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben a 2022-ben Euroligát nyerő Sopron Basket háza táján, hogy június közepéig nem hirdette ki a következő évad keretét a klub (mindez általában megtörtént néhány héttel az idény vége után).

Az itthon 2015 óta egymást követően nyolc, története során 16 magyar bajnoki címet nyerő egyesület kapcsán a zuhanyhíradóban arról pusmogtak, hogy a nehéz anyagi helyzete miatt nemhogy az Euroligában, de még az Európa-kupában sem tud elindulni.

Mindez igaznak bizonyult, hiszen csütörtök este Török Zoltán ügyvezető egy szurkolói ankéttal egybekötött médiaeseményen hivatalosan is bejelentette, a csapat a következő évadban egyik nemzetközi sorozatban sem vesz részt, erre 1993 óta, az első bajnoki aranyérem megszerzése óta nem volt példa.

„Harminc év lezárására gyűltünk ma össze. Hogyan jutottunk el idáig, és mi fog történni ezután, erre igyekszem a mai este a legjobb tudásom szerint választ adni” – mondta a szurkolói ankéton Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője, aki bejelentette, hogy a következő idényben a csapat anyagi okok miatt nem indul a nemzetközi kupasorozatokban.

„Az újkori magyar kosárlabdasport legsikeresebb klubja vagyunk!” – jegyezte meg az ügyvezető. A Sopron az Euroliga-diadal előtt 2018-ban ezüstrémes, 2009-ben, 2019-ben és 2021-ben negyedik lett a sorozatban.

„Senkit nem lehet azért hibáztatni, mert nem akar bennünket támogatni. Senkire nem lehet azért haragudni, mert nem ezt a közösséget választja” – mondta a szurkolói ankéton az ügyvezető, aki arról beszélt, hogy nem sikerült a klubot egy olyan dimenzióba helyezni, melyet megérdemelt volna, s miután világossá vált, hogy ennek nincs realitása, egy reális tervet kellett felállítaniuk, mely az volt, hogy a csapat nem indul a nemzetközi kupában

A klub honlapján kitértek rá, a döntés miatt nem ajánlottak új szerződést négy légiósnak (az ausztrál Ezi Magbegornak és Alice Kuneknek, a szerb Dragana Sztankovicsnak, a francia Olivia Époupának), és távozik a külföldre vágyó Czukor Dalma is. A maradó játékosok vállalták, hogy nem szerepelnek jövőre a nemzetközi porondon.

„Nagyobb áldozat az én szememben ennél nincs!” – jegyezte meg Török Zoltán, aki azt is elmondta, hogy a csapat a következő idényben az NB I-ben lila-fehérben játszik, a Magyar Kupában pedig a klub színeiben, zöld-sárgában.

A klub ismertette, hogy Gáspár Dávid vezetőedző munkáját a továbbiakban is Laczka Miklós segíti másodedzőként, Sztevan Karadzsics pedig mentorként, a stábhoz csatlakozik David Brooks, aki az egyéni képzésekért felel.

A 2023–2024-es idényben is a csapatot erősíti Fegyverneky Zsófia, Turner Yvonne, Böröndy Vivien, Brooks Jelena, Varga Alíz és Határ Bernadett, illetve a Sopron akadémiájának két tehetsége, Sitku Zsuzsanna és Erdélyi Alexandra, míg a Vasas Akadémiától érkezik a 3x3-as válogatottat is erősítő Papp Klaudia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik