Női kosár Eb-selejtező: csúszni-mászni fog a csapat a spanyolok ellen

Vágólapra másolva!
2021.11.11. 10:58
null
Csúszni-mászni fog a válogatott a spanyolok ellen (Fotó: Nemzeti Sport)
Hosszú negatív sorozat lezárásában reménykedik a magyar női válogatott, amikor csütörtök este Spanyolország ellen elkezdi a 2023-as Európa-bajnokságra kvalifikáló selejtezősorozatot.

A C-jelű kvartettben szereplő együttesünk olyan csapatot lát vendégül Szekszárdon, amelynek korábbi eredményei több mint tiszteletet parancsolóak, de amelynek jelenlegi erősségét igen nehéz felbecsülni. Ugyanis a 2013 és 2017 között három Eb-t nyerő, 2016-ban olimpiai ezüstérmes, 2014-ben világbajnoki második együttes a nyáron edzőváltáson esett át, és a Lucas Mondelót váltó Miguel Méndeznek ez lesz az első tétmeccse a válogatott élén. Az orosz UGMK Jekatyerinburgot irányító szakember székfoglalójában elmondta, az előző tíz évben sikert sikerre halmozó csapathoz hasonló eredményes együttest szeretne építeni. Az 52 éves, háromszoros Euroliga-győztes mesternek az első lépést csütörtökön az alighanem rendkívül lelkes közönség előtt játszó, mindenre elszánt magyar válogatott ellen kell megtennie.

„Először az jut az eszembe, amit már sokszor hangsúlyoztam: ez átgondolatlan program. Ebben az évben összesen három tétmeccsünk van: februárban játszottunk legutóbb, s most tíz napunk van a felkészülésre és két fontos Eb-selejtező lejátszására. Ez így nagyon nehéz, legszívesebben azt mondanám, aki ezt kitalálta, az próbáljon meg eredményesen teljesíteni ilyen körülmények közepette – mondta Székely Norbert, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a selejtező lebonyolítása kapcsán. – Ettől függetlenül tesszük a dolgunkat, s megpróbáljuk a legtöbbet kihozni minden meccsből. Nyilván fontos lenne a jó rajt, de szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy a spanyol válogatott nem a mi szintünk, leg­alább két lépéssel előttünk jár, ezért mindenkit mértéktartásra intek. Meg kell próbálni a saját lehetőségeinkhez képest kihozni a maximumot csütörtök este is. Csúszni-mászni fogunk, s hinnünk kell egymásban, de ezt alapból is elvárjuk magunktól. Ez egy hatmeccses sorozat, amelynek végeredményét természetesen befolyásolja, de nem dönti el a spanyolok elleni mérkőzés eredménye.”

A magyar válogatott Szekszárdon készül, ahol eddig egyszer, 2000-ben játszott Európa-bajnoki selejtezőt a finnek ellen, amelyet Károlyi Andrea, a jelenleg a 3×3-as válogatott szövetségi edzője 25 pontjának is köszönhetően meg is nyert. Egyébként a mieink 24 éve nem verték meg a spanyolokat: az 1997-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságon a negyeddöntőben 84–70-re győzött a végül negyedik helyen záró magyar válogatott. Azóta négyszer találkozott a két együttes, és mind a négyszer a spanyolok örülhettek. A csoportunkban 17 órától Románia–Izland mérkőzést is rendeznek. A tíz csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett kvalifikálja magát az izraeli-szlovén közös rendezésű kontinensbajnokságra.

KOSÁRLABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
C-CSOPORT
1. FORDULÓ

18.00: Magyarország–Spanyolország, Szekszárd (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik