Férfi kosárlabda: Nagyon motivál, hogy itt lehetünk – Filipovity Márkó

Vágólapra másolva!
2021.02.12. 10:58
null
Filipovity Márkót nagyon motiválja a kupaszereplés, reméli, meglelik a ritmust a Sassari ellen (Fotó: victorialibertas.it)
Filipovity Márkó csapata, a VL Pesaro pénteken az Olasz Kupa milánói negyeddöntőjében a kellemetlen stílusú Sassarival csap össze, amellyel már háromszor találkozott az elmúlt hónapokban.

 

Nem csak a véletlen műve, hogy a VL Pesaro fejlődése egybeesik azzal, hogy Filipovity Márkó a klub játékosa lett. Az előző, félbeszakadt, majd törölt évadban húszból csupán egy mérkőzést nyert meg a csapat, míg most 18-ból kilencet, versenyben van a rájátszásért, s bejutott az Olasz Kupa milánói nyolcas döntőjébe. A negyeddöntőben pénteken 20.45-től a Dinamo Sassarival csap össze. A pesaróiak fennállásuk során kétszer hódították el a trófeát, először az 1984–1985-ös, majd az 1991–1992-es idényben, szurkolói meglehetősen régóta szomjaznak a sikerre.

„Szerda este érkeztünk meg Milánóba, csütörtök délelőtt már edzettünk, és este videózás is várt ránk – mondta el érdeklődésünkre Filipovity, aki remek teljesítményt nyújt, 13.4 pontot és 7.3 lepattanót átlagol az olasz élvonalban. – Nagy szállodában lakunk, buborékban, a csapatokat különböző szinten helyezték el. A mérkőzéseken nem lehetnek nézők, mi is csak a saját meccsünkön vehetünk részt. Győzelemmel hangoltunk a tornára, vasárnap Trentóban nyertünk, ami fontos volt, mert otthon kikaptunk az ellenféltől, amely hozzánk hasonlóan a playoffba vágyik. Jól kezdtünk, és végig megtartottuk a néhány pontos előnyünket.”

A 24 éves erőcsatár úgy véli, sikerük jó hangulatot teremtett az öltözőben, ami a kupára készülés során is éreztette hatását. A Sassari nem ismeretlen rivális, így mindenki tudja, mit kell csinálnia – a Pesaro edzője, Jasmin Repesa mindegyik kulcsemberére számíthat a csütörtökön két negyeddöntővel elkezdődő tornán.

„Kétszer játszottunk velük a bajnokságban, egyszer az előszezon alatti Szuperkupában – taglalta Filipovity Márkó a Sassarival kapcsolatos emlékeit. – Legutóbb huszonöt ponttal kaptunk ki vendégként, de akkor két hiányzónk is volt. A kupában csak egy meccsre kell felpörögni, mindenképpen megpróbálunk nyerni, változtattunk a taktikánkon, nekik megyünk!”

Filipovity hozzátette, a Sassarinak sok hárompontosdobója van, kosárlabdázói vagy kintről dobnak, vagy pozíciós játékkal próbálkoznak. Kellemetlen stílusú ellenfél, ám válogatott játékosunk szerint ha sokat futnak, megtalálják a ritmust és energikusan játszanak, lehet keresnivalójuk.

„Nagyon motivál, hogy itt lehetünk, főként, hogy egyetlen mérkőzésen múlt a bejutás – mutatott rá az előző, csonka idényt még a Falcónál töltő Filipovity Márkó.  – Az Olasz Kupa rangos esemény, ezt máris megtapasztaltam a helyszínen, csupa nívós ellenfél gyűlt össze.”

Ha sikerül a Sassari búcsúztatása, az elődöntőben a Brindisi–Trieszt győztesével találkozik a Pesaro, mindkettőt felülmúlta a bajnokságban, ami jó előjel. Filipovity Márkó természetesen érdekelve van nemzeti együttesünk jövő héten kezdődő Európa-bajnoki selejtező mérkőzésein is. Ivkovics Sztojan legénységére négy találkozó vár a kijevi buborékban, amelyek közül egyet kell megnyernie a kvalifikációhoz. Filipovity csatlakozásának időpontja azon múlik, meddig jutnak a kupában. Egyébként „otthon”, Pesaróban már összecsomagolt, és várja az utazást, hogy kocsival Kecskemétre vagy repülővel Ukrajnába tartson.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik