Férfi kosár: Hangáék vették el a Barcelona veretlenségét

SZÉP GÉZA, ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)SZÉP GÉZA, ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.11.22. 21:07
Légiós kosárlabdázóink közül Hanga Ádám és Perl Zoltán is győzelemnek volt részese. A Laboral Kutxa egy nagyon fordulatos mérkőzésen, hosszabbításban verte meg a listavezető Barcelonát, Hanga fontos kosarakat szerzett, míg Perl most némileg pontatlanabb volt a befejezéseknél, ám szezoncsúcsot szállított gólpasszokban, s újra rengeteget játszott.

Laboral Kutxa–Barcelona 87–79 – hosszabbítás után Laboral Kutxa–Barcelona 87–79 – hosszabbítás után

Hanga Ádám kezdőként 33.5 percet játszott, ami alatt 8 pontot, 3 lepattanót, 2 gólpasszt, 1 szerzett labdát és 3 kiharcolt faultot jegyzett 3/6-os mezőnymutatóval (0/1 triplából) és 2/2-es büntetőzéssel. A negatív oldalon két eladott labda szerepelt a neve mellett.

A Laboral a félelmetesen jól dobó Darius Adams (nagyon hamar négy triplánál járt már az amerikai) vezetésével rendesen megszórta a Barcát az első öt percben, aztán Hanga lecserélésétől kezdve nagyon megfogta a hazaiakat a veretlen vendég gárda és a 20 egységig jutó Perperoglu vezetésével előbb felzárkózott, majd fordítani is tudott. Onnantól kezdve sokáig váltott vezetéssel mentek a felek, de a rendes játékidő végén Kim Tillie büntetőivelhosszabbításra mentett a baszk gárda. A ráadásban már gyorsan lerendezte a lényegi kérdéseket a hajrát fejben és fizikálisan is jobban bíró vendéglátó és feljött a második helyre holtversenyben a 18 csapatos spanyol élvonalban.

A Laboral legközelebb csütörtökön lép pályára, méghozzá 20.45-től az Olympiakosz vendégeként az Euroligában, majd vasárnap 13.00-tól Zaragozában szerepelspanyol bajnoki mérkőzésen.

A Laboral legjobb dobói: Adams 24/12, Causeur 16/3, Tillie 14
A Barcelona legjobb dobói: Perperoglu 20/3, Tomic 14, Doellman 11

Manital Torino–Betaland Capo d’Orlando 69–71

Perl Zoltán kezdőként 30 percet volt játékban, ami alatt 6 pontot, 1 lepattanót, 4 gólpasszt (idénycsúcs) és 1 kiharcolt faultot tett a közösbe 3/8-as mezőnyözéssel és 0/2-es büntetőzéssel.

A végelszámolás szempontjából nagyon fontos két bajnoki pontot rabolt el Perl Zoltán Orlandina Basketje Torinóból. A végig sok hibával tarkított, lüktető találkozón mindkét fél tisztában volt a mérkőzés súlyával, azzal, hogy aki ma vesztesen hagyja el a parketten, lépéshátrányba kerülhet a kiesés elkerüléséért vívott harcban. A hazaiaknál az előzetes várakozásoktól eltérően ma mégsem tudott debütálni DJ White, és az ex-NBA-s profi hiányában arra a bolgár Dejan Ivanovra koncentrálódott a házigazda palánk alatti játéka, aki ma feltűnően indiszponáltan kosarazott, vagy más aspektusból Perlék oldották meg majdnem tökéletesen az eddigi fordulókban csapatából kiemelkedően ponterős bolgár semlegesítését.

Ivanov hiányzó pontjait az olasz válogatott Mancinelli igyekezett pótolni, és ugyan fej-fej mellett haladtak a felek, de az alsóházi rangadó irányítása, ha nem is biztosan, de majdnem végig Perlék kezében volt. Honfitársunk ma nem játszott jól, a tőle megszokottnál pontatlanabbul, talán kissé szétszórtabban kosarazott, és egészen az összecsapás 39. percének 57. másodpercéig, azt is kijelenthettük volna a mai az assziszt-rekordja ellenére sem az ő napja volt a mai, de akkor ez a 20 éves szombathelyi fiatalember megint tudott egy olyat húzni amivel mindezt felülírta, 3 másodperccel a vége előtt, 67-67-es állásnál, egy szenzációs és szemfüles alapvonali bedobásból kihagyhatatlan ziccerhelyzetbe hozta a litván Jasaitist, aki nem is hibázta azt el, nyert az Orlandina Basket!

Perl Zoltánék legközelebb, a jövő hét utáni hétfőn (november 30-án) 20 óra 30 perctől az Euroliga résztvevő Dinamo Sassarit fogadják.

A Torino legjobb dobói: Mancinelli 17/3, Giachetti 16, Miller 12/9
Az Orlandina legjobb dobói: Jasaitis 18/9, Oriakhi 15, Laquintara 9/3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik