Férfi kosár: Perlék újabb szenzációs győzelmet arattak

SZÉP GÉZA, ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)SZÉP GÉZA, ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.10.25. 15:17
Perl Zoltán újra kulcsember volt, az Orlandina pedig simán megverte a legutóbbi idényben döntős, a mostani szezonban eddig veretlen olasz listavezető Reggio Emiliát is az olasz férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában.

A 20 éves Perl Zoltán kezdőként 32 percet kapott, ami alatt 6 pontot dobott, idénycsúcsot jelentő 9 lepattanót szedett le, valamint szezoncsúcs-beállítást jelentő 3 gólpasszt osztott ki, ezen felül volt 2 kiharcolt faultja, a negatív oldalra pedig 1 eladott labda került fel a neve mellé. Mezőnyből 3/6-os mutatóval zárt.

Ünneppel indult, ünneppel zárult, tömören így is keretbe lehetne foglalni a Serie A vasárnap déli mérkőzésének esszenciáját. A találkozó előtt az 500. bajnokijára készülő Gianluca Basilét ünnepelte a publikum, és akkor hazaiak még csak titkon bíztak abban, hogy jó másfél óra múlva újra hangosan és örömmel éltethetik kedvenceiket. Örömre pedig lehet okuk a találkozó után is a helyieknek, az olasz bajnokság „legkisebb királyfija” (utalva arra, hogy a liga legkisebb költségvetésű csapatáról beszélünk) akár tündérmesét is írhat ebben a szezonban. Hogy mire alapozhatják növekvő optimizmusukat? Hát például arra, hogy a mai összecsapáson ez első percektől nemcsak egyenrangú partnerei voltak egy bajnokaspiránsnak, hanem fegyelmezett és taktikus játékuknak köszönhetően, folyamatosan felőrölve erősebb játékosanyagú riválisuk ellenállását, újra teljesen megérdemelten nyertek.

Nem kis örömünkre, ennek a szemünk előtt íródó tündérmesének, megint az egyik főszereplője volt Perl Zoltán, ezúttal pontszerzésben kevésbé az élen járva is tudott győztes csapata második leghasznosabb (14-es VAL) játékosa lenni, lepattanót szedett a magasemberek között, vagy gyönyörű gólpasszokkal szolgálta ki társait, védekezésben is döntő érdemei voltak abban, hogy társaival 62 ponton tartották az eddig az olasz bajnokságban 93.3 pontot átlagoló Reggio Emiliát. Győzelmével már második az Orlandina, és egyre többen beszélnek már arról Itáliában, hogy új meglepetés-csapat születik, amelynek bőven felülírhatja eredeti szezoncéljait (bennmaradás). Várjuk a folytatást!.

A Capo d'Orlando legközelebb a Varesét fogadja, méghozzá jövő vasárnap 18.15-től.

KOSÁRLABDA, OLASZ BAJNOKSÁG
Betaland Capo d' Orlando–Grissin Bon Reggio Emilia 68–62 (19–14, 14–15, 16–9, 19–21)
Betaland Capo d' Orlando legjobb dobói:
Jasaitis 16/9, Metreveli 12, Oriakhi 11.
Grissin Bon Reggio Emilia legjobb dobói: Della Valle 16/6, Veremejenko 15/3, Gentile 11.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik