Férfi kosár EC: megvan az első paksi siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.18. 20:47
A férfi kosárlabda EuroChallenge csoportkörének harmadik fordulójában az Atomerőmű SE két vereséget követően megszerezte első győzelmét, amelynek értékét növeli, hogy mindezt vendégként tette. A kolozsvári találkozón a házigazdák – akik harmadik vereségüket szenvedték el – a második félidőben engedték ki a kezükből a mérkőzést.

Az első támadást mindkét fél sikerrel zárta, de miután a házigazdák úgy maradtak, a vendégek gyorsan megléptek (2–8). Ebből a remek rajtból nem tudott tovább építkezni a Paks, amely közel hat percnyi játék után időt is kért: előnye minimálisra csökkent (11–12). Utolsó pillanatos kolozsvári triplával lett meg a hazai előny a negyed végére (22–19). Borzasztóan kezdte a második negyedet a Paks, amely a 0–8-as etap után két perccel elteltével időt kért, ám egy értékesített büntető plusz mezőnykosár lökte még mélyebbre. A második negyed hét szerzett vendégpontja nagy előnyt adott a kolozsváriaknak (39–26).

A harmadik negyed elején jól zárt a paksi védelem, sikerült is feljönnie a vendégcsapatnak, no persze volt honnan. A házigazdák annyira megilletődtek viszont, hogy a védekezését rendező paksiak már vezetéshez is jutottak, és ha nincs a negyed utolsó kosara, amely egy hazai tripla volt, akkor meg is maradt volna az előny (49–48). Igazi ki-ki csatát láthatott a közönség a negyedik felvonásban, amelynek végjátékában az Atomerőműben maradt több lendület és koncentráció (64–73).

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROCHALLENGE
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
F-CSOPORT
UBT CLUJ-NAPOCA (román)–ATOMERŐMŰ SE 64–73 (22–19, 17–7, 10–22, 15–25)
Kolozsvár, 2500
néző. V: Rainisch (izraeli), Brziak (szlovák), Matejek (cseh)
CLUJ-NAPOCA: Millage 9/3, Mandache 5, Barnette 6/3, Silvasan 5/3, Baciu 10. Cs: Lalovics 7/3, Csuics 2, Medvedj 3/3, Hargrove 16/12, Jucan 1. Edző: Marcel Tenter
ATOMERŐMŰ: Dugat 15, Medve 5/3, Körtélyesi 6/6, Szabó Zs. 13/9, Jones 12. Cs: Tóth Á. 9, Kovács Á. 3, Markovics 3/3, Eilingsfeld 7/3, Baki. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–12. 6. p.: 11–12. 7. p.: 11–17. 9. p.: 18–17. 15. p.: 33–19. 20. p.: 39–26. 23. p.: 39–32. 24. p.: 40–37. 29. p.: 46–46. 35. p.: 56–56. 38. p.: 64–61. 39. p.: 64–67
A csoport másik mérkőzésén
Magnofit Güssing (osztrák)–Trabzonspor MP (török) 80–72 (22–9, 22–21, 16–23, 20–19)
Az állás: 1. Trabzonspor MP 6 pont, 2. Magnofit Güssing 5, 3. Atomerőmű SE 4, 4. Cluj-Napoca 3
KORÁBBAN
B-CSOPORT
Egis Körmend–Tartu Rock (észt) 72–79
(13–19, 25–11, 17–23, 17–26)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik