Kosár: A Sopron volt a legjobb megoldás - Nagy-Bujdosó

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2014.06.19. 09:36
A rutinos Nagy-Bujdosó Nóra (28 éves) a következő szezonban a bajnoki bronzérmes Uniqa-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapatát erősíti, így a Pécs és a Győr után a harmadik magyar nagy klubban is játszhat.

 

„Ez volt számomra a legjobb megoldás – indokolta legújabb klubváltását Nagy-Bujdosó. – A Sopron volt az a csapat, amely teljesítette azokat a feltételeket, amelyeket kértem. Az is tetszett, hogy a keretben van három-négy magyar játékos, akivel már játszottam együtt. Remélem, szép évadunk lesz.”

A Budapesten született, nagy nemzetközi tapasztalatú, sokoldalú magasbedobó a BEAC-ból indulva Pécsen, a francia CJM Bourges Basketban, aztán újra Pécsen kosárlabdázott, majd 2011 nyarán Győr felé vette az irányt, a csapatot kapitányként bajnoki címig vezette 2012-ben. Tavaly januárban, a szezon kellős közepén azonban szerződését felbontva elhagyta a Rába-partiakat, és a változatosság kedvéért ismét Baranyába, a PEAC-Pécshez igazolt, amellyel a legutóbbi szezonban bajnoki döntőig menetelt, viszont a finálét elbukta a PINKK-Pécsi 424 ellen.

A tervek szerint a következő szezonban az Euroliga helyett az Európa-kupában induló Sopron már korábban szerződtette a 18 éves szerb magasbedobót, Alekszandra Crvendakicsot és a 21 éves amerikai hátvéd-bedobót, Kayla McBride-ot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik