Férfi kosár: Hanga Ádámot spanyol élcsapat szerződtetheti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.11. 20:56
null
Hanga spanyol élcsapathoz igazolhat (Fotó: acb.com – archív)
Sajtóhírek szerint könnyen lehet, hogy Hanga Ádám, a spanyol élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban szereplő Manresa játékosa klubot vált Spanyolországon belül.

Az Eurohoops információi szerint a Laboral Kutxa (korábbi nevén Caja Laboral) ugyanis felfigyelt a magyar válogatott kosarasra, és szerződtetni akarja az irányítót.

A portál úgy tudja, Hanga hamarosan aláírhatja négy évre szóló szerződését a Laboral Kutxával, amely spanyolországi hírek szerint a Hanga szerződésében rögzített 400 ezer eurós (119 millió forintos) összegnél valamivel alacsonyabb átigazolási díjért veheti meg a játékost.

A háromszoros spanyol bajnok és hatszoros kupagyőztes Laboral Kutxa egyértelmű előrelépést jelentene Hanga karrierjében, a baszk csapat a második helyen zárta az alapszakaszt ebben az idényben, de a playoff első körében kiesett.

A Nemzeti Sport megkereste Hanga menedzserét, Lóránt Andrást a hírrel kapcsolatban, de a játékosügynök nem tudta megerősíteni az információt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik