Férfi kosár Euroliga: szétesett a Siena, hatalmas Caja-diadal

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.03.30. 06:46
Pénteken négy remek találkozóval zárult a férfi kosárlabda Euroliga 16-os csoportkörének, vagyis a középdöntőnek a 13. fordulója, amely után nincs újabb biztos továbbjutó, de az F-csoportban nem várt módon alakult a pozicionálás. A Caja Laboral idegenben verte meg az otthon bombaerős Himki Moszkvát egy kivételesen színvonalas meccsen, majd a nap rangadóját a három legjobbja nélkül felálló Barcelona nyerte Sienában, így az olasz bajnok a szakadék szélére került, pedig egy hónapja már szinte biztos playoffrésztvevőnek számítottak Bobby Brownék. Az Olimpiakosz a vártnál sokkal nagyobb küzdelem árán tudta csak legyűrni idegenben a már mindenképp búcsúzó Fenerbahcét, az Alba Berlin pedig kiütötte a tartalékos Zalgiris Kaunast egy tét nélküli összecsapáson. Nézzük, mit érdemes tudni még erről a játéknapról!



Az F jelű nyolcasban gyakorlatilag az életben maradásért küzdött a Caja Laboral a Himki Moszkva csarnokában, s nem kis meglepetésre szinte végig a spanyolok irányították a derbit, pedig az Európa-kupa tavalyi győztese most kiharcolhatta volna a biztos playoffrészvételt is egy győzelemmel, tehát a hazaiak számára sem volt kicsi a tét.

Az F jelű nyolcasban gyakorlatilag az életben maradásért küzdött a Caja Laboral a Himki Moszkva csarnokában, s nem kis meglepetésre szinte végig a spanyolok irányították a derbit, pedig az Európa-kupa tavalyi győztese most kiharcolhatta volna a biztos playoffrészvételt is egy győzelemmel, tehát a hazaiak számára sem volt kicsi a tét.

A korábbi Himki-játékos, Maciej Lampe 21 ponttal rukkolt ki, míg Andres Nocioni 24 pontot és 6 lepattanót tett a közösbe, s a hajrában nyerő megmozdulásai voltak, így hoppon maradt az otthon mindösszesen másodszor vesztő Kurtinaitis-legénység. A 15 pontja mellett 7 lepattanót és 3 gólpasszt is jegyző Paul Davis volt az egyetlen, aki igazán jól játszott az oroszoknál, Zoran Planinic például hiába osztott ki 9 gólpasszt, csupán 2 pontot szerzett. Mindkét gárda 7-6-os mutatóval várja az utolsó fordulót.

A 15-öt szóró, de csak 1-es indexszel záró Bobby Brown főszereplésével úgy kezdte a Barcelona elleni rangadót a Siena, ahogy azt minden toszkán drukker szerette volna, ám hiába ment 15-tel is már az itáliai bajnok, a tüdőembólia miatt kieső Pete Mickael, valamint a kisebb sérüléseik miatt pihentetett Juan Carlos Navarro, Ante Tomic páros távollétében a három legjobb dobója nélkül küzdő katalán sztárgárdában annyi tartalék volt, hogy biztos csoportgyőztesként még innen is nyert. Nathan Jawai (22 pont, 12 lepattanó) kihasználta a hazaiak legnagyobb gyengeségét, azaz a palánk alatti tömeg hiányát, Joe Ingles pedig a posztjáról kiesettek helyett is szépen termelt, az ausztrál 20-asával végül magabiztosan nyert a Barca, a Siena így a kiesés szélére sodródott zsinórban benyelt négy vereség után.

David Andersen és Bojan Bogdanovic, tehát két vezér nélkül is idei talán legjobbját nyújtotta a Fenerbahce, de ez sem volt elég a regnáló bajnok ellen, amely a Papanikolau, Szpanulisz párostól összesen 30 pontot kapott, így a görögök sorsa a saját kezükben maradt az utolsó fordulóra. A negyedik negyedben egy 13-0-s futással került előnybe a görög gárda, amely már nem engedte ki a kezéből az irányítást, pedig a McCalebb, Sato páros nagy lendülettel vitte hátán a már biztos kieső török együttest.

Az E-csoportban egyetlen találkozó maradt mára, ezen pedig az Alba Berlin nagy meglepetésre kiütötte a Jankunas, Popovic duót kényszerből jegelő Zalgirist, amely ráadásul egyetlen két számjegyű dobóteljesítményt tudott csak felmutatni a 15-öt dobó Ksistof Lavrinovic által. Deon Thompson tarthatatlan volt, az élete szezonját futó amerikai magas ember 16 ponttal és 4 lepattanóval mutatta az utat társai előtt, az egyébként kiválóan védekező kaunasiak mai produktumáról pedig sokat elmond, hogy a németek ma 54 százalékkal mezőnyöztek és 57 százalékkal tripláztak hibátlan büntetőzés mellett. Itt már semmit sem befolyásolt a végeredmény, korábban eldőlt, hogy mindkét gárda búcsúzik a top 16-os csoportkör végeztével.


FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
KÖZÉPDÖNTŐ, 13. FORDULÓ
E-CSOPORT

Alba Berlin (német)–Zalgiris Kaunas (litván) 77–55
F-CSOPORT
Fenerbahce (török)–Olympiakosz (görög) 73–78
Himki Moszkva (orosz)–Caja Laboral (spanyol) 82–86
Montepaschi Siena (olasz)–Barcelona Regal (spanyol) 69–77

 

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
  M GY V D–K P
1. Barcelona Regal (spanyol) 13 12 1 1077–925 25
2. Maccabi Electra (izraeli) 13 8 5 1034–938 21
3. Olympiakosz (görög) 13 8 5 989–963 21
4. Himki Moszkva (orosz) 13 7 6 1063–972 20
5. Caja Laboral (spanyol) 13 7 6 1017–981 20
6. Montepaschi Siena (olasz) 13 7 6 982–981 20
7. Fenerbahce (török) 13 2 11 982–1166 15
8. Besiktas (török) 13 1 12 813–1031 14
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
  M GY V D–K P
1. CSZKA Moszkva (orosz) 13 10 3 1026–918 23
2. Real Madrid (spanyol) 13 9 4 999–955 22
3. Panathinaikosz (görög) 13 9 4 938–899 22
4. Anadolu Efes (török) 13 9 4 962–945 22
5. Unicaja Málaga (spanyol) 13 7 6 933–947 20
6. Zalgiris Kaunas (litván) 12 5 7 920–882 17
7. Alba Berlin (német) 12 2 10 814–926 14
8. Brose Baskets (német) 13 13 945–1065 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik