Edzés helyett kihallgatáson jártak a Pécs korábbi játékosai

Vágólapra másolva!
2012.06.06. 10:32
null
Fegyverneky Zsófia (jobbra) vegyes emlékekkel gondolhat vissza a pécsi időszakra (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Kosárlabdázókat is tanúként hallgat ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Pécs 2010 elleni vizsgálat során. A nyomozók próbálják felderíteni a klub és a játékosok közötti szerződések és kifizetések körülményeit. A kosarashölgyek természetesen szívesebben foglalkoznának a játékkal, de ezúttal nem ők irányítanak.

 

Ahogy az sokak számára ismert, a Pécs 2010 kosárcsapata szinte halott. A kérdés az, ki követte el a gyilkossági kísérletet. Az esetet alaposan ki kell vizsgálni, ez pedig azzal jár, hogy minden körülményt fel kell deríteni, sok-sok tanút ki kell hallgatni.

ELŐZMÉNYEK
Páva Zsolt, Pécs polgármestere május elején sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egyesületet működtető Pécsi Női Kosárlabda Kft.-ben eddig 49 százalékban tulajdonos városvezetés megszünteti az együttműködést a klubbal, s a jövőt az egyetemi csapattal, a PTE-PEAC-cal képzeli el – amely harmadikként végzett az NB I/B-ben, de az élvonalba akar nevezni. A váltást a Pécs 2010-et működtető cég bizonytalan pénzügyi helyzetével indokolta, amelynél az adóhatóság is vizsgálatot folytat.

Az önkormányzat már tavaly jelezte, semmilyen formában nem kíván együtt dolgozni az egyesületben 50 százalékos tulajdonrésszel bíró Sport Marketing Management 2007 Kft.-vel. Iványi Dalma csapatkapitány akkor felajánlotta a városvezetésnek, hogy többségi tulajdonos lesz a pécsi együttest működtető kft.-ben – amelynek 10 évig Rózsa Gábor volt az ügyvezetője –, ezt pedig az önkormányzat elfogadta, igaz, feltételeket támasztott: teljesen új ügyvezetést kért, kijelentette, hogy szigorúan ellenőrizni fogja a közpénzek útját és felhasználásának módját, valamint alapos gazdasági átvilágítást kezdeményezett.

„Az ügyben jelenleg a NAV Dél-Dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságnak pénzügyi nyomozói nyomoznak a számvitel rendjének megsértése, gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, és hűtlen kezelés gyanúja miatt. Egyelőre gyanúsított nincs az ügyben, hanem nagyon nagy számú tanú kihallgatása folyik folyamatosan” – mondta a Hír TV kamerája előtt Sárközy Alexandra, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője. Az tehát biztos, hogy Rózsa Gábor és Gémes Róbert, a klub korábbi vezetői sem gyanúsítottak.

Mivel egy kosárlabdacsapatról van szó, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy kosárlabdázókat is megkérdeznek, és kíváncsian hallgatják válaszaikat. Azt sem nehéz kitalálni, miről érdeklődnek náluk a nyomozók. Az elmúlt egy-két évben kis túlzással csak annak nem tartozott (nem biztos, hogy a múlt idő megfelelő) a klub, akivel nem állt szerződésben. Játékosok (most a beszállítókról ne is beszéljünk) egész sora jelentette fel az egyesületet, ki a bíróságon, ki a magyar szövetségnél, ki a nemzetközinél. Az is vitathatatlan, hogy másképp nem is juthattak hozzá a szerződés szerint nekik járó összeghez. Az persze más kérdés, hogy a legrosszabbul az(ok) járt(ak), aki(k) a végsőkig kitartott(ak) a Pécs 2010 mellett, hiszen nehéz lehetett megemészteni, hogy hűségüket a tartozások ki nem egyenlítésével „jutalmazták”, míg aki nem bírta tovább, és jogos jussát követelte különböző fórumokon, az megkapta a pénzét.

Szóval csak idő kérdése volt, hogy előbb-utóbb sorra kerüljenek a korábban Pécsen szereplő játékosok, és a kosárcsarnok helyett a NAV irodája felé vegyék az irányt. A szóbeszéd tárgyát képezik feketén felvett fizetések, szerződésbe írt nettó bérek, amelyeket már bruttóban fizettek ki.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MILYEN REAKCIÓT VÁLTOTTAK KI AZ ESEMÉNYEK A KORÁBBI PÉCSI KOSARASOKBÓL – KÖZTÜK FEGYVERNEKY ZSÓFIÁBÓL –, OLVASSA EL TELJES CIKKÜNKET A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik