A vb-aranyérmes final fourba jutna a Sopronnal

Vágólapra másolva!
2010.10.19. 11:11
null
McCoughtry (kékben) az Euroligában a final fourba jutna a Sopronnal (Fotó: Action Images)
Vasárnap este Sopronba érkezett a 24 éves Angel McCoughtry, az MKB-Euroleasing női kosárcsapatának nyáron szerződtetett amerikai klasszisa. Az újdonsült világbajnokot első soproni edzése után kérdeztük a vb-ről, új együtteséről, valamint az előtte álló idényről.

– Hogy ízlett az első tréning?
– A lehető legjobban. Roppant hosszú és fárasztó repülőút után érkeztem meg Magyarországra vasárnap este, de hétfőn sokat pihentem az edzés előtt. Azt gondolom, s nem az udvariasság beszél belőlem, hogy kiváló együtteshez igazoltam. A lányok kedvesek, a munka magas színvonalú, vagyis eddig minden tökéletes.

SZAVAZÁS

Lesz-e magyar csapat a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Miért pont Sopron? Nyilvánvaló, fél Európa az ön aláírására vadászott azután, hogy  kiemelkedő szezont zárt a nyáron az Atlanta Dreammel, amellyel döntőt játszott a WNBA-ben.
– Török Zoltán ügyvezető és Székely Norbert edző is nagyon szimpatikus volt számomra, s azzal is tisztában voltam, hogy ennél a klubnál mindig magasra teszik a mércét – főleg amióta 2009-ben az Euroligában bejutott a négyes döntőbe a csapat.

– Tudjuk, hogy egyetlen edzés alapján rendkívül nehéz válaszolni, de próbálja meg! Milyen erős a Sopron, és mire lehet képes ebben az évadban?
– Szerintem jó a játékoskeret, és úgy gondolom, az idén is meg kell célozni a final fourt!

– Az előző szezonban Szlovákiában, Kassán játszott. Szereti Közép-Európát?
– Ó, igen, számomra csodás dolog, hogy a világ ezen részét is megismerhetem. Rengeteg újdonsággal találkoztam Szlovákiában, és biztosan így lesz Magyarországon is.

– Még friss az élmény: meséljen kicsit a világbajnokságról!
– Fantasztikus két hét volt, amely során rengeteg tapasztalatot szereztem. Érdekes volt európai ellenfelekkel mérkőzni, ám legalább olyan izgalmas volt a rutinos csapattársakkal együtt edzeni és játszani.

A TELJES INTERJÚT – AMELYBŐL MEGTUDHATJA, HOGY MCCOUGHTRY MELYIK POSZTON BEVETHETŐ ÉS HOGY KITŐL TANULTA A LEGTÖBBET – A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik