A Pécset kiejtő Salamancával játszanak az elődöntőben a soproniak

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 18:32
Kilenc ponttal, 79–70-re győzött Rátgéber László csapata, a Szpartak Moszkva hazai pályán a spanyol Valencia ellen a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének 3. mérkőzésén, így utolsóként biztosította helyét a négyes döntőben. Az MKB-Euroleasing Sopron csapata a Salamancával játszik az elődöntőben, mivel a négyes döntőbe jutott két orosz klubnak a kiírás szerint egymással kell megküzdenie.
Nem hiába magyarázott Rátgéber László: a Szpartak bejutott a final fourba
Fotó: Mirkó István (archív)
Nem hiába magyarázott Rátgéber László: a Szpartak bejutott a final fourba
Nem hiába magyarázott Rátgéber László: a Szpartak bejutott a final fourba
Fotó: Mirkó István (archív)
Nem hiába magyarázott Rátgéber László: a Szpartak bejutott a final fourba
A Rátgéber László vezette címvédő Szpartak Moszkva jutott be utolsóként a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe.

Az orosz elitalakulat a negyeddöntő harmadik, utolsó felvonásában nagy csatában verte meg a spanyol Valenciát. A moszkvaiak elsősorban a Fowles, Taurasi, Bird triónak köszönhetik a továbbjutást: három klasszisuk összesen 60 pontot és 26 lepattanót „tett a közösbe”.

A szoros mérkőzésen a vendégek még 59–54-re is vezettek, de ekkor a Szpartak egy 9–0-s szériával fordítani tudott, és végül kilenc ponttal legyőzte ellenfelét.

Mivel az MKB-Euroleasing Sopron és a spanyol Salamanca mellett így két orosz együttes van a final fourban, az előírások szerint annak egyik elődöntőjében mindenképp a két azonos országbeli klub találkozik. Ez azt jelenti, hogy Székely Norbert tanítványai az spanyolokkal néznek majd farkasszemet, a Szpartak pedig a Jekatyerinburggal csap össze.

Ami az április 3. és 5. között sorra kerülő végjáték helyszínét illeti, az európai szövetség később dönt az ügyben. Sopron biztosan nem jelentkezik a rendezésre, az előzetes hírek szerint Salamanca pályázata indul a legnagyobb eséllyel.

SZÉKELY NORBERT ÖRÜL A SALAMANCÁNAK

"Örülök neki, hogy a két orosz szupercsapat egymással harcol, s mi elkerültük őket. Ami a Salamancát illeti, ellenük még korai esélyekről beszélni. Csak most dőlt el, ki került a final fourba, így értelemszerűen nem kezdtük el feltérképezni ellenfelünket. Az viszont biztos, hogy nagyon nehéz meccs lesz. Hozzátenném, ha nem ellenfelünk csarnokában, Salamancában találkoznánk, hanem semleges pályán, azaz valamelyik orosz csapat otthonában, az azért növelné az esélyeinket" – nyilatkozta Székely Norbert, a Sopron vezetőedzője.


NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA

NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Szpartak Moszkva (orosz)–Valencia (spanyol) 79–70
A párharc végeredménye: 2–1 a Moszkva javára.

A final four elődöntőjében

MKB-EUROLEASING SOPRON–Salamanca (spanyol)
Szpartak Moszkva (orosz)–Jekatyerinburg (orosz)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik