Ahogy közeledik a félidő, adódik a kérdés: ki lesz az MVP?

Vágólapra másolva!
2009.01.24. 14:26
Címkék
Kedden átléptünk az idei NBA szezon felén, és ahogy közeleg az alapszakasz vége, egyre jobban kikristályosodik, hogy kiket vehetünk számba az MVP-trófeáért vívott harcban.
Az előző szezonban Bryant kapta a trófeát, az idén James nagy kihívó
Fotó: Imago (archív)
Az előző szezonban Bryant kapta a trófeát, az idén James nagy kihívó
Az előző szezonban Bryant kapta a trófeát, az idén James nagy kihívó
Fotó: Imago (archív)
Az előző szezonban Bryant kapta a trófeát, az idén James nagy kihívó

Bár a cserehatáridő csak február 19-én lesz, egyelőre ezt az évadot négy csapat határozza meg. A Los Angeles Lakers, a Boston Celtics, a Cleveland Cavaliers, valamint az Orlando Magic kiemelkedik a mezőnyből, mivel csak nekik van több mint 30 győzelmük 10-nél kevesebb vereség mellett.

Így nem is lehet meglepő, hogy az MVP-cím első számú várományosai is ezekből a gárdákból kerülnek majd ki. Legalábbis több mint valószínű. Bár a Maurice Podoloff-trófea egyéni díj, de a kosárlabda csapatjáték, és a díj elnyeréséhez kevés a rengeteg pont, az év legértékesebb játékosának jóval sokoldalúbbnak kell lennie egyszerű gólzsáknál. Segítenie kell társait, és a kiemelkedő teljesítmény mellett a győzelmek sem maradhatnak el.

Ha most a bajnokság állására, a csapatok mérlegére vagy az egyéni teljesítményre pillantunk, néhány játékos kiemelkedik a mezőnyből. Bár a New Orleans Hornets kissé bukdácsol, de Chris Paul – a tavalyi bajnoksághoz hasonlóan – most is emberfelettit nyújtva a nyugati élbolyban tartja együttesét. Dwyane Wade teljesítménye az idén megkérdőjelezhetetlen. A nyáron sérüléséből a jelek szerint teljes mértékben felépülő játékos szárnyal, és vele együtt a tavaly borzalmas mérleget felmutató Miami Heat is keleti rájátszásesélyesnek számít. Képzeletbeli sorrendünket azonban jelen pillanatban magasan LeBron James vezeti. Bár a clevelandi király már az előző szezonokban is félelmetes számokat produkált, az idén megvan a „lovagokban” az a kis plusz, ami a keleti dobogóra vitte őket.

Ha James statisztikáira pillantunk, azt vehetjük észre, hogy szinte az összes mutatója romlott tavaly óta, ha viszont megnézünk néhány Cavs-meccset, azonnal elszáll minden kétségünk. Nem hinnénk, hogy LeBron nagyon szomorkodik a statisztikai adatok miatt, hiszen csapata bombaformában – még jó néhány sérülttel is – tarolja a liga nagy részét. Otthon veretlenek, a legnagyobb pontkülönbségű győzelmeket ők aratják, és mind védekezésben, mind támadásban hatékonyabbak, mint tavaly.

A keleti király mögött azonban szorosan ott robog Kobe Bryant is, aki éppen azokban a dolgokban kiemelkedő, amelyeket a fiatal LeBronnak még nem sikerült teljesen elsajátítania. James még mindig dobótechnikájával bajlódik, aminek sokszor következménye egyenetlen kinti dobóforma, ráadásul kulcshelyzetekben sokszor hibáz el büntetőket. Ha ezek a hiányosságok nem lennének, Kobe csak álmodhatna újabb trófeáról.

A Lakers sztárjának azonban vitathatatlan tulajdonsága a nehéz helyzetek kiváló kezelése. Bár kiemelkedő csapatot építettek mellé, ha gond van, nem kérdés, hogy kihez kell kerülnie a labdának, és Bryant kitűnően tudja kezelni ezt a nyomást, a sorsdöntő utolsó pillanatokban egyelőre sokkal jobb clevelandi társánál. Tulajdonképpen ebben a tekintetben jobb az egész ligánál.

Ettől függetlenül ne számítsunk arra, hogy Kobe könnyedén megkapja majd a díjat. Nagyon egyértelműen jónak kell lennie egy játékosnak, valamint a körülötte lévő csapatnak ahhoz, hogy zsinórban kétszer is neki ítéljék a trófeát. Bár jelen állás szerint nagy valószínűséggel Jamest koronázzák majd az alapszakasz végén, ezért szép ez a sportág, mert addig még sok minden történhet.

www.bball.hu
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik