Phil Jackson biztos benne: az új szezonban is döntős lesz a Lakers

Vágólapra másolva!
2008.10.28. 10:08
A címvédő Boston és a Cleveland magyar idő szerint szerdára virradóra vívandó csúcstalálkozójával (s további két meccsel), a pénzügyi világválság árnyékában kezdődik el az észak-amerikai kosárliga (NBA) hatvanharmadik szezonja. A részt vevő csapatok vezérigazgatóinak többsége szerint a Los Angeles Lakers az új idény favoritja.
Kobe Bryant (balra) és Phil Jackson az új szezonban is sokat tehet a Lakers sikeréért
Fotó: Action Images
Kobe Bryant (balra) és Phil Jackson az új szezonban is sokat tehet a Lakers sikeréért
Kobe Bryant (balra) és Phil Jackson az új szezonban is sokat tehet a Lakers sikeréért
Fotó: Action Images
Kobe Bryant (balra) és Phil Jackson az új szezonban is sokat tehet a Lakers sikeréért

Szavazás

Melyik csapat nyeri a 2008-2009-es bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Néhány klubképviselőt is meglepett David Stern, az NBA igazgatója, amikor a New Orleans Hornets és a Washington Wizards minapi londoni bemutatómeccse előtt bejelentette: megválnak a liga tengerentúli központja munkatársainak kilenc százalékától.

E döntés nyolcvan munkahely megszűnését jelenti a földkerekség egyik legsikeresebb sportvállalkozásánál. A komisszár igyekezett nyugtatni meghökkent hallgatóságát, bár nem tagadta, a létszámcsökkentés a fenyegető gazdasági válságra adott válasz.

Ugyanakkor hangoztatta, a fontos szakmai és üzleti célokon nem változtatnak, a liga pénzügyi stabilitását hosszú távú szponzori megállapodások és televíziós szerződések garantálják; az évad során több mint 900 találkozó kerül képernyőre. S nem mondanak le arról sem, hogy 2012-ben alapszakasz-mérkőzést rendezzenek Európában, sőt napirenden van az öreg kontinensen a franchise-alapítás is. A londoni O2 Arena alkalmas helyszín, bár az angolok kosárlabda iránti érdeklődése mérsékelt. Rómában, Barcelonában vagy éppen Madridban viszont új csarnokot kellene építeni.

David Sternhöz hasonlóan a klubtulajdonosok is igyekeznek megőrizni hidegvérüket, bár a Forbes magazin összeállítása szerint a kluboknak csupán a fele termel profitot, míg a 2006–2007-es szezonban a harmincból még húsz franchise mérlege volt pozitív...

Ami az új bajnokság esélyeseit illeti, az NBA-ben szereplő klubok vezérigazgatóinak 46 százaléka egy felmérésben arra szavazott, hogy a Los Angeles Lakers az október 28-án rajtoló új szezon első számú favoritja.

A sportvezetőknek csak a 19 százaléka gondolta úgy, hogy a 2008-as bajnok Boston megvédi a címét. Az elmúlt idény két döntőse mellett egyébként szavazatot kapott még a New Orleans, a Houston, a San Antonio, és az Orlando is.

Persze a vezérigazgatókkal aligha ért egyet a Bostonban csak nagy hármasként emlegetett Kevin Garnett, Paul Pierce, Ray Allen trió, amelynek nem titkolt célja, hogy a Celtics megvédje az elsőségét. Erre egyébként legutóbb éppen a Lakers volt képes 2002-ben (Kobe Bryanték 2000 és 2002 között háromszor nyertek bajnokságot).

Hogy a fogadkozásokat mennyire lehet komolyan venni, rögvest a nyitányon kiderülhet, amikor a trónkövetelők egyike, a Cleveland vendégeskedik a TD Banknorth Gardenben. A Cavaliersnek lenne miért revánsot vennie, hiszen a Keleti főcsoport legutóbbi, thrillereket idéző elődöntőjében a hetedik meccset bukta el, miközben Garnett feledhetetlen különpárbajt vívott LeBron Jamesszel. James király immár segítséget kaphat a dobóhátvéd Mo Williamstől, aki a Milwaukee-t, s a Bucksszal tavaly aláírt, hat évre szóló, 52 millió dolláros szerződését hagyta el a Cleveland kedvéért (a csapatonkénti fizetési sapka amúgy ebben az évadban 58.68 millió dollár).

Karácsonyi ajándékként kapják a kosárrajongók december 25-én a Los Angeles Lakers és a Boston Celtics, a legutóbbi szuperdöntő két szereplőjének ütközetét. A kaliforniaiaknak megerősödött a palánk alatti soruk a térdműtétje után visszatérő 216 centis Andrew Bynummal és a lábsérülését kiheverő 213 centis Chris Mihmmal. Így megtehették, hogy a 208 centis francia Ronny Turiafot átengedjék a Golden State Warriorsnak.

A New Orleans Hornets Bostonból frissítette fel a keretét James Poseyval, igaz, a 31 éves hátvéd megkérte az árát – bár mintha a 25 millió dollárral kissé túlfizették volna.

A houstoni Toyota Centerbe a 28 éves, 201 centis bedobó, a sacramentói Ron Artest érkezése hozhat friss fuvallatot. A 2003–2004-es évad legjobb védőjátékosának megszerzése felvillanyozta a kétszeres bajnokcsapat botladozásai miatt egyre fásultabb Tracy McGradyt, aki a minap azt mondta, „...most először érzem, hogy valami különlegeset kerekíthetünk ki ebből a szezonból.”

A botrányhős Artest (még indianai színekben főszereplője volt a 2004. novemberi detroiti csetepaténak, amely miatt 73 meccset plusz a playoffmérkőzéseket kellett kihagynia; ez volt a liga történetének legsúlyosabb büntetése, amelyet nem drog- vagy fogadási balhé miatt szabtak ki) mellett néhány további nagyágyú is költözködött.

Elton Brand a Clipperstől Philadelphiába, Baron Davis a Golden State-től a Clippershez, Kevin Durant Seattle-ből Oklahoma Citybe. Igaz, a tavalyi draft második kiválasztottjának ehhez nem kellett klubot váltania, a franchise települt át Washington államból Oklahomába, s lett SuperSonicsból Thunder. Az 1966–1967-es szezon óta ez lesz az első bajnokság, amikor a „smaragdvárosnak” (The Emerald City) nincs csapata az NBA-ben...

Az edzőkeringőből érdemes kiemelni, hogy a New York Mike D’Antonival próbál talpra állni, Milwaukee-ban Scott Skilestól várják az újjászületést, míg a Charlotte-ba (amely, akárcsak a Clippers és a Memphis Grizzlies, még sosem nyert meg sem nagydöntőt, sem főcsoportfinálét, sőt nem lett csoportelső sem) a trénerlegenda Larry Brown próbál életet lehelni.

A legutóbbi szuperfinálét elveszítő Lakers szakvezetője, Phil Jackson nem mozdult Los Angelesből, s a jelek szerint az optimizmusa is töretlen: „Vicces lenne, ha egy harmincszereplős mezőnyben megint ugyanaz a két együttes vívná a döntőt, de remélem, mi ott leszünk a végén. Sőt ez egészen biztos.” Június elején meglátjuk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik