A Vasas–Szeged meccsen bemutatkozott Sterbenz Tamás, a spori...

Vágólapra másolva!
2008.10.01. 20:30
A hetek óta húzódó bírósztrájk miatt szükségmegoldásokkal indult útjára az UNIQA női kosárlabda NB I, melynek első mérkőzését a Vasas vívta a vendég Szeged ellen. A jelentős Tisza-parti fölényt hozó összecsapás egyik játékvezetője a két csapat által felkért Sterbenz Tamás volt, aki „civilben” a szövetség főtitkáraként tevékenykedik.
Károlyi Andrea és Sterbenz Tamás – szerdán mindketten új szerepkörben mutatkoztak be
Fotó: Meggyesi Bálint
Károlyi Andrea és Sterbenz Tamás – szerdán mindketten új szerepkörben mutatkoztak be
Károlyi Andrea és Sterbenz Tamás – szerdán mindketten új szerepkörben mutatkoztak be
Fotó: Meggyesi Bálint
Károlyi Andrea és Sterbenz Tamás – szerdán mindketten új szerepkörben mutatkoztak be

Szerda délután a Vasas-Csata–Szeviép-Szeged mérkőzéssel elkezdődött a 71. magyar női kosárlabda-bajnokság. Az első mérkőzést a Tisza-partiak nyerték több mint húsz ponttal, a további mérkőzéseken sem az izgalom volt előtérben, sokkal inkább a játékvezetők – pontosabban azok hiánya. Említett mérkőzésen például a szövetség főtitkára, Strebenz Tamás fújta a sípot...

„Nekem is járna a bírók számára előírt díj, de természetesen lemondtam róla. Azért lettem főtitkár, hogy ott segítsek, ahol tudok. Most itt kellett a segítség, de remélhetőleg nem kell több meccset levezetnem” – mondta az MTI-nek a volt válogatott játékos, aki valamennyi érintett szerint jól dirigálta a meccset.

A fővárosi együttes kispadján helyet foglalt a nyáron visszavonult Károlyi Andrea is, aki Tursics Sándor vezetőedző segítőjeként működött közre.

„Egyelőre csak az egyéni képzésben veszek részt afféle edzőpalántaként, még csak ismerkedek ezzel a szakmával. Nincs szó róla, hogy magam is beszállok a játékba” – mosolygott a hétszeres bajnok klasszis.

UNIQA NB I NŐK, A CSPORT

VASAS-CSATA–SZEVIÉP-SZEGED 55–76 (18–20, 10–19, 14–21, 13–16)
Pasaréti út, 150 néző. V: Sterbenz T., Mészáros
VASAS: CZANK 9, LAKLÓTH 14/6, Fritz 11/3, Fejes 8, Mansaré F. 6. Cs: Szondy 7, Győr, Kovalcsik, Mansaré M., Mányoky. Edző: Tursics Sándor
SZEGED: Németh 5, FÜRÉSZ 17/3, SZAKÁCS 13/6, Tomova 5, ZSERZSERUNOVA 10. Cs: Laczi 6, Vincze V. 4, Russai 9/3, Pusztai 3,Lengyel 2, Tóth C. 2, Kmézics. Edző: Donkó Orsolya
Az eredmény alakulása. 4. p.. 6–6. 9. p.: 18–14. 14. p.: 20–27. 18. p.: 24–38. 25. p.: 36–51. 29. p.: 40–56. 33. p.: 44–66. 38. p.: 46–72
Kipontozódott: Mansaré F. (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Tursics Sándor: – A több A-csoportos felkészültségű játékossal rendelkező csapat ennyivel jobb volt ma.
Donkó Orsolya: – A héten nagyon nagy fizikális terhelést kaptak a lányok, emiatt tompábbak voltunk, de nagyobb rutinunknak köszönhetően simán tudtuk hozni a meccset.
Tudósított: LASZTOMÉRY ANDRÁS

SZOLNOKI NKK–BEAC-ÚJBUDA 62–51 (20–5, 13–14, 17–16, 12–16)
Szolnok, 200 néző. V: Válé, Hanga
SZOLNOK: Sonyák 6/6, DJELMIS 14/9, BOSKOVICS 12/6, Hegedűs 13, SERDAR 10. Cs: Rubold 3/3, Kalmár-Nagy R. 2, Zele, Halmai 2. Edző: Mészáros Zoltán
BEAC: Gróf, Széplaki, Kisvári 6/6, Horváth Sz., BAGI 19. Cs: Zsámár 4, Csicsai 7/3, Szász 7/3, Havasi, Ruttner R. 6, Ruttner Zs. 2. Edző: Balogh Judit
Az eredmény alakulása: 4. p.: 10–1. 8. p.: 20–5. 14. p.: 28–9. 18. p.: 30–12. 24. p.: 38–29. 28. p.: 49–33. 32. p.: 50–42. 38. p.: 59–45
Kipontozódott: –
MESTERMÉRLEG
Mészáros Zoltán: – Minden kezdet nehéz. Köszönjük, hogy a két játékvezető vállalta a szereplést.
Balogh Judit: – A szezon legjobb játékvezetése mellett csak egy félidőt sikerült megfelelő ritmusban játszanunk.
Tudósított: VARGA CSABA

ATOMERŐMŰ-KSC-SZEKSZÁRD–MIZO PÉCS 2010 58–79 (20–16, 12–19, 17–19, 9–25)
Szekszárd, 500 néző. V: Bulatova A., dr. Kovács P.
KSC SZEKSZÁRD: AUGUSTIN 10, TAMÁS R. 14/6, BÁLINT 15, Wilson 6, Bozóki 5/3. Cs: Hofmann 2, Szavercsenko 3, Papp A. 3/3, Tamis. Vezetőedző: Ujhelyi Gábor
MIZO PÉCS: Iványi 5/3, Török Sz. 2, Mészáros K., VAJDA 17/3, COELHO 26. Cs: QUENNAN 26, Somogyi, Ruják, Késői 3/3. Vezetőedző: Füzy Ákos
Az eredmény alakulása: 3. perc: 9–4, 6. p.: 9–10, 7. p.: 15–10, 13. p.: 20–24, 16. p.: 22–29, 19. p.: 30–35, 21. p.: 36–35, 24. p.: 44–44, 27. p.: 48–50, 33. p.: 51–61, 37.: 51–72
MESTERMÉRLEG
Ujhelyi Gábor: – Amikor szellemileg elfáradtunk, akkor megbomlott a védekezésünk. Az utolsó nyolc percben a Pécs sok támadó lepattanót szedett.
Füzy Ákos: – A meccs nagy részében rosszul játszottunk. Kétszer volt három-négy perces periódusunk, amikor úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Ma ez elég volt.
Tudósított: RÓNAI GÁBOR

CEGLÉDI EKK–BSE 58–104 (17–34, 20–25, 12–21, 9–24)
Cegléd, 100 néző. V: Szabó J., Farkas S., Földi S.
CEGLÉD: Orbán 7 – Halmi, HEGEDŰS 20, TIBA 10/3, Serbán 10. Cs: Gál 5, Baksa 3, Lukács 3, Földi, Szabó B., Lakatos, Liska. Edző: Földi Sándor
BSE: Kocsis 6 – Hardy 8, SZLIMÁK 19/6, Mirkova 10, MAKSIMOVIC 20/6. Cs: Koncz 7, Zsovár 15/3, ARANYICS 15, Simon 2, Forray 2. Edző: Farkas Sándor
Az eredmény alakulása. 4. p.: 6–6. 6. p.: 12–19. 9. p.: 14–27. 13. p.: 20–38. 16. p.: 24–46. 18. p.: 32–54. 25. p.: 42–70. 28. p.: 47–76. 33. p.: 53–85
MESTERMÉRLEG
Földi Sándor: – Végre a lányok jó bíráskodást kaptak. A játékosok rendkívül korrekten játszottak. De félre a tréfával: azért a kollégák hiányoztak a pályáról.
Farkas Sándor: – Ezt igazán nem gondoltam volna, hogy közel húszéves A-csoportos edzősködés után Németh játékvezető mezébe bújva Földi kiválómmal kiváló bíráskodást adunk elő ezen a kosárgazdag, közönségcsalogató mérkőzésen.

SEAT-FOTON-GYŐR–MKB EUROLEASING SOPRON 49–80 (6–23, 8–22, 16–23, 19–12)
Győr, 300 néző. V: Szabó I., Seres
GYŐR: Borovicková 4, Fűrész D. 3/3, Kovács 9, Imbergerová 7/3, Radunovics 13
Csere: Keller 2, Vida 2, Izsák 2, Varga R. 5, Antolovics, Süle 2
SOPRON: MACLEOD 10, HONTI 11, EÖRDÖGH 18/6, MILOVANOVICS 9/3, HORTI 26
Csere: Horváth Zsu, Hadarics, Horváth L. 6, Vágvölgyi, Tajkov N.
Az eredmény alakulása. 2. p.: 1–2. 5. p.: 1–11. 9. p.: 3–21. 12. p.: 7–27. 17. p.: 11–36. 20. p.: 11–45. 21. p.: 14–45. 25. p.: 24–54. 27. p.: 26–66. 33. p.: 32–74. 38. p.: 41–74
MESTERMÉRLEG
TAPODI PÉTER: A mai nap legfontosabb történése, hogy a játék győzött. Ezenkívül pontos tükörképet kaptunk egy erős ellenféllel szemben arról, hol is tartunk valójában. A csodákban lehet bízni, de célszerűbb az elvégzendő munkában.
SZÉKELY NORBERT: Jó védekezésünkkel alapoztuk meg a nagy különbségű győzelmünket. Ebben az évadban is összetartó, kultúrált csapatunk lesz, külön öröm, hogy a 15 éves Vágvölgyi Petra pályára léphetett élete első NB I A-csoportos mérkőzésén.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik