Egy negyedig jól tartotta magát, de aztán tönkreverték a Sopront

Vágólapra másolva!
2008.02.05. 21:39
Igen komoly verést kapott az MKB Euroleasing Sopron a női kosárlabdázók Euroligájában a Bourges-tól. A magyar bajnok a nyolcaddöntő első mérkőzésén a második negyed elején még hét ponttal vezetett, ám ezután rendkívül "pontatlanná" vált a játéka, s végül 69-47-es vereséget szenvedett.
Károlyi Andrea sem tudott segíteni
NS-archív
Károlyi Andrea sem tudott segíteni
Károlyi Andrea sem tudott segíteni
NS-archív
Károlyi Andrea sem tudott segíteni
Egyből semmi - ez a Sopron mérlege az Euroliga nyolcaddöntőjének első mérkőzése után. A magyar csapatot a Bourges leckéztette Franciaországban.

Pedig jól kezdte a mérkőzést a magyar bajnok, amely Károlyi triplájával az első percben 3-2-re vezetett. Sőt Semsei két büntetőjének köszönhetően egy negyed után hárompontos előnyre tett szert.

A második negyed elején Gorbunova két duplája a legnagyobb magyar előnyt jelentette - ekkor 19-12-re vezetett a Sopron.

Sajnos ezután azonban elfogyott a tudomány. A második szakasz negyedik percében ugyan még 22-19 volt Székely Norbert együttese javára, a folytatás azonban nagyon kínosra sikeredett. Egy 21-0-s roham gyakorlatilag semmivé foszlatta a magyar reményeket.

A féidőben még csak tizeneggyel ment a Bourges, a 40-22-es állás a nagyszünet után három perccel realizálódott.


TOVÁBBI EREDMÉNYEK

  • Brno - Pécs 71-67
  • Jekatyerinburg - Lille 96-50
  • Szpartak Moszkva - Vilnius 93-67
  • Dinamo Moszkva - Lotos Gdynia 86-75
  • CSZKA Moszkva - Salamanca 83-64
  • Fenerbahce - Wisla 78-61
  • Ciudad Ros Casares Valencia - Valenciennes 70-44
Károlyi kosarai révén még próbált éledezni a Sopron, ám a francia együttes ekkor már kézben tartotta a mérkőzést, és hosszú percekig „befagyasztotta” a különbséget.

Hogy aztán tovább növelje.

A teljesen hitehagyott magyarok 24 pontos hátrányban vágtak neki a gyakorlatilag edzőmérkőzéssé silányult utolsó negyednek.

A záróperiódusban már csak a végső különbség volt a kérdés, igaz, az hogy mennyire kap ki egy csapat, nem számít a két győzelemig tartó párharcban.

Végül 69-47-re kapott ki a Sopron.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA

NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
BOURGES BASKET (FRANCIA) - MKB EUROLEASING SOPRON 69-47 (12-15, 21-7, 21-8, 15-12)
Bourges, 3500 néző
Bourges: Dumerc 8/6, Melain 5/3, Snell 9/6, Miyem 14, Kireta 10 Cs.: Petrovic 11, Lepron 4, Ndongue 4, Bujdosó 3/3, Paul 1, Cata-Chitiga
Sopron: Németh -, Honti 5, Gorbunova 17/3, Károlyi 7/3, Branzova 7/3 Cs.: Semsei 3, Horváth Zs., Sliskovic 1, Milovanovic 2, Kocsis
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik