Tizenegy pontos különbséggel verte a MiZo Pécs a vendég Faenzát

Vágólapra másolva!
2008.01.17. 19:54
Hazai pályán 82-71-re verte a MiZo Pécs együttese az olasz Faenzát a női kosárlabda Euroliga alapszakaszának D csoportjában, a kilencedik fordulóban. Bár az első negyedben az olaszok vezettek, utána a magyar csapat volt fölényben.
Fegyverneky Zsófia 15 pontjával a magyar csapat legeredményesebb játékosa volt
Laufer Péter
Fegyverneky Zsófia 15 pontjával a magyar csapat legeredményesebb játékosa volt
Fegyverneky Zsófia 15 pontjával a magyar csapat legeredményesebb játékosa volt
Laufer Péter
Fegyverneky Zsófia 15 pontjával a magyar csapat legeredményesebb játékosa volt
Sok sérülés nehezítette a pécsiek felkészülését a Faenza elleni meccsre. Rátgéber László annak viszont örülhetett, hogy a hátproblémákkal bajlódó Emilija Prodrug végül mégis vállalni tudta a játékot.

Jobban kezdett a magyar együttes, a vendég olaszok csak bő két perc elteltével szerezték első kosarukat, igaz, akkor Marija Erics rögtön egy triplával nyitott.

Ekkor azonban egy hullámvölgy következett a pécsiek játékában, sorra jöttek az olasz kosarak, nem véletlen, hogy 14-6-os olasz vezetés után Rátgéber László időt kért.

A baranyaiak ezután sem tudtak közelebb kerülni, ebben az időszakban a lepattanókat is jobban gyűjtötték be az olaszok.

A játékrész végén azonban összeszedte magát a magyar csapat, Tijana Krivacsevics találata már az egyenlítést jelentette (20-20). Az első negyedet végül mégis a Faenza zárta előnnyel, miután a ponterős Erics értékesített két büntetőt.

A második negyedet jól kezdte a magyar csapat, Mészáros megszerezte a pécsiek első tripláját. A pécsieknél főleg Fegyverneky jeleskedett a pontszerzésben, ebben az időszakban már 12-nél járt (31-24).

Erics semlegesítését azonban továbbra sem tudta megoldani a magyar csapat, és a szerb irányító folyamatosan szórta a pontokat, a második negyed közepén két triplát is dobott.

A vendégek edzője, Paolo Rossi elég nehezen viselte, hogy csapata hátrányban van, a játékvezetők technikaival voltak kénytelenek figyelmeztetni.

Hárompontos magyar vezetéssel kezdték a csapatok a második félidőt, és az olaszok megtartották azt a jó szokásukat, hogy az első két percben képtelenek voltak pontot szerezni. A magyar csapat ezt kihasználta, és tízpontosra növelte az előnyét, erre az olasz edző időt is kért.

Sokat számított, hogy ebben az időszakban sikerült kikapcsolni az olasz gólok felét szerző Ericset, aki nem tudott úgy villogni, mint az első két negyedben. A magyar csapat a játékrész végére 14 pontos előnyt szerzett (62-48).

A záró játékrészben is sikerült megtartani a vezetést, és Rátgéber László együttese visszavette a szerdán a Mondeville ellen diadalmaskodó Dinamo Moszkvától a második helyet.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA

D CSOPORT, 9. FORDULÓ
MIZO PÉCS 2010–GERMANO ZAMA FAENZA (olasz) 82–71 (20–22, 23–18, 19–8, 20–23)
Pécs, 3500 néző. V: Schmidt (német), Jovovic (horvát), Bayot (belga)
Az eredmény alakulása. 4. p.: 6–14. 10. p.: 20–20. 14. p.: 31–24. 20. p.: 43–40. 25. p.: 54–42. 33. p.: 67–50
Kipontozódott: Nieuwveen (35. p.), Iványi (40. p.)
PÉCS
IVÁNYI 12, FEGYVERNEKY 15, Mészáros 8/6, PODRUG 10, GRAZIANE 12
Csere: Sarok 3, Somogyi A. 2, VAJDA 11/3, Krivacsevics 7, Kopácsi 2, Raksányi, Kováts
FAENZA
ERICS 25/12, Franchini 7/3, JOKIC 13, ILISAINE 12, Cintia 6
Csere: Nieuwveen 2, Ramon, Knezevics 6
Teo Vilnius (litván) - Ros Casares Valencia (spanyol) 72-84


EUROLIGA D CSOPORT

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Valencia 9 9 0 701:586 18
2. Pécs 9 6 3 664:651 15
3. Moszkva 9 5 4 629:625 14
4. Vilnius 9 3 6 626:654 12
5. Mondeville 9 2 7 639:658 11
6. Faenza 9 2 7 560:657 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik