Nehezen indult, de aztán sima lett: bentmaradtunk az A-divízióban

Vágólapra másolva!
2007.09.20. 20:03
Az olaszországi Lancianóban, a női kosárlabda Európa-bajnokság egyik helyszínén a magyar válogatott második mérkőzését is megnyerve biztosította helyét a legjobbak között, így a jövőben is az A-divízióban szerepelhetünk majd, már nem fenyeget a kiesés réme. Dolog azonban van éppen elég, erre a pótselejtezős sorozat fényesen rávilágított. A szlovének szerdai legyőzését követően a Székely Norbert megbízott szövetségi kapitány által irányított nemzeti együttesünk ezúttal Svédországnál bizonyult jobbnak, méghozzá tizenöt ponttal.
Béres Tímea csapatunk legjobbjaként tizenhat ponttal járult hozzá a svédek elleni sikerhez
Czagány Balázs - archív
Béres Tímea csapatunk legjobbjaként tizenhat ponttal járult hozzá a svédek elleni sikerhez
Béres Tímea csapatunk legjobbjaként tizenhat ponttal járult hozzá a svédek elleni sikerhez
Czagány Balázs - archív
Béres Tímea csapatunk legjobbjaként tizenhat ponttal járult hozzá a svédek elleni sikerhez

Több mint egy perc telt el pont nélkül, akkor Iványi kosarával indult a találkozó érdemi része. A felelet azonban nem váratott sokáig magára, sőt, a svédek átvették még a vezetést - 6-4 - is. A negyed hátralévő részében fej-fej mellett haladtak a csapatok, de akkor már végig vezettünk és így az első etapot kétpontos előnnyel zártuk.

A második negyed a mérkőzés végeredményét figyelembe véve kulcsfontosságú volt, abból ugyanis a magyar csapat kilenc ponttal jobban jött ki, méghozzá úgy, hogy a svédeknek mindössze nyolc dobott pontot engedélyezett. Ellenfelünk 23-21-ig még tartotta a lépést, de a felvonás hajráját 9-0-s részeredménnyel hozta a magyar együttes.

A nagyszünetben megnyugtatónak tetsző tizenegy pontos különbség volt a két csapat között, a mieink javára. A folytatás azonban nem ment olyan simán. Ellenfelünk nem tört meg, de tudásukból és erejükből már nem futotta annyira, hogy erről a különbségről felállva megszorítsák esélyesebb ellenfelüket.

A harmadik negyed végére kialakult a tizenöt pontos különbség, a zárórészre így szinte már el is dőlt a találkozó. A védekezéssel a magyarok is kevesebbet törődtek akkor már, így történhetett, hogy az első félidőben összesen húsz pontot szerző svédek a befejezé részben tizenhétig jutottak. Ez azonban már nem osztott, nem szorzott.

Csapatunk legjobbja a tizenhat pontot szerző, nyolc lepattanót lekapó Béres Tímea volt. De ki kell emelni a hétpontos, nyolc lepattanós Ujhelyi Petrát és a tizenegy pontot elkönyvelő, három-három lepattanóval és assziszttal jeleskedő Iványi Dalmát is.

Nem maradt félni, és számolnivalónk a háromcsapatos, háromnapos villámtorna utolsó mérkőzésére, a pénteki svéd-szlovén találkozóra. Igaz, az ott érintetteknek sem. Ugyanis a két győzelmet szerző magyar együttes már biztosította helyét az A-divízióban, míg a másik két gárda búcsúzott a legjobbak mezőnyétől.

A férfiakhoz hasonlóan a női válogatott is csak a pótselejtezős sorozat utolsó állomásán hosszabbította meg tagságát az A-divízióban, mindkét vonalon sok munkára van szükség, hogy hasonló, rangon aluli eset még egyszer ne forduljon elő.

Különösen a nőké volt fájó, akiket azért válogatott szinten a honi férfiaknál magasabban jegyeznek, ennek megfelelően az olimpiai kvalifikáció megszerzését sem tartották eleve sansztalan célkitűzésnek, végül aztán nemcsak az Eb-szereplés nem jött össze, hanem izgulni- és szégyellnivalónk is akadt, méghozzá rendesen…

LANCIANO, NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, PÓTSELEJTEZŐ:

AZ A-DIVÍZIÓBAN VALÓ BENTMARADÁSÉRT:
Magyarország – Svédország 64-49 (15-13, 17-8, 15-11, 17-17)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik