Gulyás Róbert nagy dobása

Azután ocsúdnak a kék-sárgák, és ez meglepően rossz hatással van a magyar válogatottra. Akkora a bénultság, hogy a második felvonást hét ponttal kezdi a vendégcsapat. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az előzetesen sokak által lesajnált svéd egylet egyáltalán nem rossz, miközben magyar oldalon Dávid és Gulyás mellett senki sem képes egyenletes, jó teljesítményre.

Érzi a közönség is, hogy nem tréfadolog, ami a pályán zajlik, és kiprésel magából egy kis buzdítást. Kínos, vagy sem, ettől függetlenül tény: a második etap felénél átveszi a vezetést Svédország… Azt aligha szükséges külön ecsetelni, a portugáliai siker után milyen pocsék lenne egy hazai kudarc, még szerencse, hogy Gulyás hallani sem akar erről. A fehér mezes 13-as jegyzi a magyarok első nyolc pontját a nagyszünet után, másként: csaknem hét percig egyedül ő képes túljutni a rivális eszén.
Gálameccs nem lesz már ebből, ez tisztán látszik, de annyi baj legyen.
Csak a győzelem meglegyen!

Gulyáson továbbra sem múlik, egymaga tucatnyi pontot szór a harmadik tíz percben. Ez jó. A többiek összesen négyet. Ez kevésbé jó. Vagy valamivel durvábban: pocsék. Így fordulhat elő, ahogy Portugáliában, ezúttal is egálról indul a záró szakasz. Igen ám, de az ibériaiaknak nem volt egy olyan ászuk, mint Levin. A svédeknek van. Két triplája méretes pofon a magyar válogatottnak.
Baj van. Érzi Németh is. Lehetetlen helyzetből, a messzeségből emeli rá. Egy lukas garast sem adnánk érte, mégis bepottyan. Már csak két pont a hátrány. Aztán megint az exkörmendi hátvéd csuklója villan, és már nálunk az előny. Pokoli mélységből kapaszkodnak vissza a fehérmezesek, de messze még a vége. Ezer szerencse, hogy leblokkol a svéd gárda, miközben hazai oldalon betalál Dénes és Mészáros is.

Fordul a kocka, és a nagy dobás még hátra van. Akyüz köszön el egy hárompontossal, ám boszszankodni sincs időnk, mert Gulyás villan a messzeségből, és ezzel övé a sluszpoén. Magasban az óriás keze, nem véletlen, hogy őt ünnepli mindenki. Kikaparta a gesztenyét Magyarországnak.


Újra itt volt a nagy csapat

Akkor döntő, most pótselejtező. Akkor első hely, most küzdés a tizenhat közé kerülésért. Akkor harmincezer ember a Népstadionban, most mindössze ezer a Körcsarnokban…
Ezek az adatok is bizonyítják, mekkora hőstettet vitt véghez az ötven évvel ezelőtti magyar férfiválogatott. Nem lehet elégszer megköszönni Simon Jánoséknak, amit 1955-ben tettek, amit akkor elértek, mindenesetre a keddi mérkőzés az ő ünnepük is volt. A nagyszünetben Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke, valamint Bartha Ferenc, a honi kosarasszövetség első embere mondott beszédet előttük, a tiszteletükre, aztán következett az ajándékosztás, a fél évszázaddal ezelőtti aranycsapat valamennyi, még köztünk lévő tagját egyenként szólította a konferanszié. Szigorúan abc-sorrendben: Bánhegyi László, Bencze János, Bogár Pál, Czinkán Tibor, Cselkó Tibor, Dallos János, Greminger János, Hódy László, Simon János, Tóth László és Zsíros Tibor kapott kitüntetést az államtól, és vastapsot a ceremóniához méltatlanul kevés nézőtől, az elhunytak, Hódy János, Mezőfi Tibor, Papp Péter, valamint Páder János kapitány emlékének pedig egyperces felállással adóztak a jelenlévők.

Végre együtt volt tehát a nagy csapat. Időben kereken ötven évnyire eltávolodva az azóta is utolérhetetlen bravúrtól, de legalább földrajzilag közel az akkori szép siker színhelyéhez.