Veretlenül várhatják a rájátszást a pécsiek

SZUCS ZSOLTSZUCS ZSOLT
Vágólapra másolva!
2005.05.04. 23:24
Címkék
Néhány esztendeje még bubópestisjárvány esetén is többen ültek volna a lelátón egy Pécs- Sopron rangadón, ám azóta sok tej folyt le a sportcsarnok mögötti üzem csatornáján - ráadásul két sarokkal arrébb a májusi verőfényben a PMFC labdarúgói a bentmaradásukért vívott küzdelemmel kínáltak konkurens sportcsemegét&
Meg aztán a rangadójelleg is megkopott, főként, hogy a középszakaszzárón legfeljebb a baranyaiak veretlenségének megőrzése, illetve elorozása motiválhatta a két együttest.

Ennek megfelelően szó sem volt véres csatáról, az első említésre méltó megmozdulást például Fegyverneky hárompontosa jelentette az ötödik percben, amellyel először vette át a vezetést a címvédő. Később Honti, illetve Dapo tűnt ki a kissé álmos sorokból: előbbi főként betöréseivel és labdaszerzéseivel, a pécsi lány pedig huszáros rohamaival és harcosságával vétette magát észre.
A csapatok mintha eldöntötték volna, hogy védekezésből nem most tartanak mesterkurzust, a kissé brusztolósabbá váló játék nyomán könnyű gólokkal szerzett hol az egyik, hol a másik társulat néhány pontos vezetést. A második dudaszó pillanatában, Rátgéber László szakvezető három másodperccel korábbi időkérését követően Iványi kilencméteres bombájával nőtt az addigi legnagyobbra, nyolcpontosra a hazai előny.

A hajszálnyival izgalmasabbá váló második félidőben tartotta, majd lassan növelgetni kezdte a különbséget a rájátszást veretlenül váró vendéglátó, annak ellenére, hogy hosszú perceken át gyakorlatilag a cseresora játszott a parketten.

Mi adott a dupla duplához plusz erőt a tét nélküli meccsen?

Béres Tímea, aki 25 IBM-mel a találkozó legjobbja volt:
Én mindig győzni akarok, és a többiekkel együtt a közönségnek is szerettem volna szép élményt nyújtani. Egyébként pedig jó edzéslehetőségnek tekintettem ezt a meccset a rájátszásra.

Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra
Bajnoki adatbank, 2004-2005

Bajnoki múlt:
Bajnoki adatbank, 2003-2004
Női NB I, 2003-2004
A győztesek
Az elmúlt évek döntői

Kosárlabda-lexikon

Kosárlabda-fórumaink

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik