Igazi kosárünnep az Arénában

Tudósított: MIHÁLYI ANDRÁS, SAHIN TÓTH RÓBERTTudósított: MIHÁLYI ANDRÁS, SAHIN TÓTH RÓBERT
Vágólapra másolva!
2004.12.11. 22:53
Címkék
Spivey középtávolról. Övé a főmeccs első találata. Előny a nyugatiaknál. Mondjuk, lenne miért visszavágni… Esztendeje ugyanitt kaptak egy erős húszast. Hogy a gálán ez mit sem számít? Badarság. Elvégre presztízs is van a világon.
Odaát Bradford villan, de ez szinte természetes. Ô rendszerint parádézni szokott. Tavaly nem volt nála jobb, és mesés triplája ezúttal is remekléssel kecsegtet. Egy másik szupersztár, a debreceni Lee sem szeretne lemaradni: a nagy rohanás közepette három labdát süllyeszt el a gyűrűben. Ivkovicson a sor, aki most csaknem hatezer emberrel igyekszik elhitetni, hogy nem center, hanem irányító: a félpályáról indul, cselez, cselez, még mindig cselez, csak hát egy kis idő után a labdát veszíti el. Sebaj, varázslónak ott van Quadri, a körmendiek új kedvence, aki triplával nyit, azután percek alatt berámol még öt egységet. Mondjuk, el is kél a nyugati offenzíva, hiszen nem rest a keleti oldal sem. Öt perc után sort cserél a két edződuó, s hogy a gála más műfaj, mint egy hétköznapi tétmeccs, az Szendrei mozdulatán is látszik: a triplavonalon túlról tüzel precízen. Ami az eredményt illeti, őrzi csekély előnyét a fehér mezes Kelet, majd Horváth és Bradford, a két kecskeméti talál be kintről, és máris nyolc ponttal meglóg Zsoldos és Reid serege. Ha már itt tartunk, a paksi tréner ötödször, a mindig mosolygós amerikai először gálázik Magyarországon (Reid az NBA-ben nem jutott szóhoz, mint mondja, olyan klasszisok, mint Jabbar vagy Magic Johnson mellett nem volt könnyű labdába rúgni), Zsoldos mutatója pedig fantasztikus (hármat nyert, egyet veszített).
Meglehet, nem kell sokáig várnia a negyedik diadalára sem. Tudniillik a nagy vigyorgás közepette szép lassan meglép Kelet gárdája. Úgy tetszik, Bradfordék kiadták a jelszót: "Csak a tripla ér", és mivel e műfajból hatot is látunk tőlük a második negyedben, meglehetősen jól halad a szekerük. Mire a rivális eszmél, már 17 pont a hátránya, ami sok, de nem ledolgozhatatlan. Főleg, ha olyan klasszisokra építhet az együttes, mint Quadri és Spivey.

A két együttes parádés összecsapásának legponterôsebb játékosa Quadri (pirosban) volt, s bár Thomas sem tudta tartani, mégis a keletiek nyertek (Fotó: Meggyesi Bálint)
A két együttes parádés összecsapásának legponterôsebb játékosa Quadri (pirosban) volt, s bár Thomas sem tudta tartani, mégis a keletiek nyertek (Fotó: Meggyesi Bálint)
A két együttes parádés összecsapásának legponterôsebb játékosa Quadri (pirosban) volt, s bár Thomas sem tudta tartani, mégis a keletiek nyertek (Fotó: Meggyesi Bálint)
A harmadik negyed Ivkovics magánszámával indul: a pécsi mókamester felcsap játékvezetőnek, és síppal a szájában, szürke felsőben két büntetőt dobat Hartyáni sporttárssal. Pont nincs belőle, van viszont nyugati feltámadás: Fisher ziccereivel, valamint Quadri góljaival nagy rohamra indul Farkas és Fodor alakulata. Az eredmény: újra szoros a meccs.
Láss csodát, Ivkovics találatával a 32. percben már a nyugati oldal tart előrébb. Lehet, hogy egyetlen pont dönt majd, mint négy esztendővel ezelőtt? Két perccel a vége előtt mindenesetre csak kutatjuk a választ: a varázslatos megoldásokat bemutató paksi Monroe kosarával 116-116 az állás. A finis az éles meccseket idézi: Spivey tripláját előbb megadják, majd visszavonják, végül - immár véglegesen - újra megadják, majd Lee dobását követően a gyűrű mellé szorul a labda. Végül egy szolnoki, Thomas hármasa dönt: 121-119 a vége - a keletieknek.
De ennél talán sokkal fontosabb, hogy parádés gálával ünnepelt a honi kosarasmezőny.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik