Jogos a Postás sikere

BOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENCBOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENC
Vágólapra másolva!
2003.03.27. 23:05
Címkék
A városi rangadó előtt a Postás vezetősége köszöntötte a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett játékosokat. A zöld-fehérek egyébként hivatalosan tiltakoztak az ellen, hogy a mérkőzés jegyzőkönyvét ugyanaz a személy vezeti, aki tette ezt az ominózus Brno elleni hazai Euroliga-találkozón is, amelynek ugyebár botrányos utójátéka lett  éppen a jegyzőkönyv miatt.
A "hazaiaknál” melegített a két sérüléssel bajlódó játékos, Ambrus és Eördögh is, a GYSEV öt idegenlégiósa közül pedig ezúttal a szlovák Lichnerová nem került a csapatba. Folytatva a leltározást, a Postás kulcsemberei közül Eördögh, míg a vasutasok legjobbjai közül Zakaluzsnaja maradt ki a kezdő ötösből.

Remek játékkal indult a meccs! A találkozó elején, noha mindkét együttes igyekezett nagy gondot fordítani a védekezésre, sűrűn potyogtak a kosarak, váltott vezetéssel haladtak a felek. A Postás azzal próbált operálni, hogy riválisa magas embereit, elsősorban Alessandrát kicsalogatta a palánk alól, a vasutasoknál így a centerek helyett a két bedobó, Balogh és Bogojevics "tüzelt” bátran, bízva saját jó kezében, valamint csapata magassági fölényében. A negyed közepén a bajnok akarata érvényesült, Alessandra vezérletével el is lépett öt ponttal riválisától a GYSEV.

A "légelhárítás” megerősítése érdekében érkezett a Postásnál Barnes, és ezzel stabilizálódott a zöld-fehér társulat védekezése, támadásban pedig Englert nagyon felpörgette csapata játékát, zsinórban dobott hat pontjukkal fordítottak is a Meszlényi-tanítványok. Magasított Dirk Bevilaqua is, jött Zakaluzsnaja, aki egy büntető után visszaszerzett és bedobott egy lepattanót, ám a negyed az eksztázisban kosarazó Englert triplájával így is egypontos Postás-vezetéssel zárult.

A második tíz percet 6–0-s rohammal nyitotta a GYSEV. Ellenfele, bár kidolgozta, ki is hagyta a helyzeteit, a vasutasok brazil-orosz centerkettőse pedig mindkét palánk alatt uralta a légteret. Aztán a zöld-sárgák villámrajtját a Postás percei követték: Englert újabb hárompontosára, majd Papp két kettő plusz egyes akciójára csupán Zakaluzsnaja tudott felelni, így újfent fordult a kocka. Lüktető, magas színvonalú volt a mérkőzés, méltó Európa egyik legerősebb bajnokságának két élcsapatához. Barnes közben összeszedte a harmadik személyi hibáját, majd a tizenhetedik percben egy ideig 30–30-as állásnál akár teniszmeccsen is érezhette magát az ember, nem csak az eredmény miatt, hanem mert sűrűn kellett kapkodniuk a szurkolóknak a fejüket a két térfél között. A holtpontról a Postás mozdult el előbb Ambrus ügyes betörése révén, aztán Bevilaqua időkérése után Zakaluzsnaja középtávoli dobásával ugyan egyenlített a GYSEV, ám Ambrus immár triplával jelezte: neki is jó volt erőgyűjtésre a rövid kosárszünet. Sőt, a következő Postás-akciónál egy Zakaluzsnaja mellett szerzett duplával ezt nyomatékosította is, ami által öt ponttal vezetett a Postás. A félidő utolsó kosarát azonban a címvédő orosz centere szerezte, így a nagyszünetben egytriplányi különbség volt a két rivális között, a pályaválasztó társulat javára.

A második félidő elején inkább a küzdő jelleg dominált, és a nagy birkózásban érvényesült a GYSEV magassági fölénye, mert Zakaluzsnaja és Alessandra találataival fordítottak Baloghék, miközben a másik oldalon Barnes rontott kétszer közelről – persze az előbb említett két sztárcenter gyűrűjében nem is könnyű a gyűrűbe találni… A Postás három és fél perces kosárcsendjét Csákány törte meg, aki duplája után beemelt egy hármast is, így újfent fordult a kocka, miközben Balogh Judit megkapta harmadik faultját. Ezt követően mindkét oldalon palánk alatti kísérletek maradtak ki – a ziccer szakszó azért nem állja meg a helyét ez esetben, mert korántsem zavartalanul próbálkoztak a felek. Bogojevics kosarát követően 42–42 volt az állás meglehetősen hosszú ideig, hogy aztán ezúttal a GYSEV mozduljon el előbb a holtpontról, amit Alessandrának köszönhettek a vasutasok szimpatizánsai. Egy ütközést követően megsérült Zakaluzsnaja, a bajnok addigi legjobbja, kezelésbe is vette őt a GYSEV orvosi stábja, de még ennél is nagyobb baj volt a zöld-sárgák szempontjából, hogy a harmadik játékrész Ambrusnak az utosló másodpercben a sarokból félfordulatból bedobott triplájával és így hárompontos Postás-előnnyel zárult.

A záró szakaszra visszatért Zakaluzsnaja, de nem az ő, hanem a két színes bőrű center találtával indult ez a periódus, majd gigászi csata alakult ki a pályán. Közel két találat nélküli percet követően Balogh dobott egy triplát a támadóidő utolsó pillanatában. Kisvártatva megtette ezt kicsit közelebbről, tehát egy dupla formájában Bogojevics is, ám a negyed közepén, kétpontos vasutasvezetésnél egy hármas erejéig megvillant Englert, és visszaszerezte a vezetést csapatának. A hajrában Zakaluzsnaja keze remegett meg a büntetőknél, nemúgy Fodor Csilláé, aki csapata számára legjobbkor szerezte első és egyetlen kosarát a mérkőzésen. Ezt követően Papp forgatta be a palánk alatt Baloghot, és volt eredményes, miközben a GYSEV játékosainak idegességét több, pontatlan bejátszás bizonyította. Csákány duplájával hét pontra nőtt a Postás előnye, letámadásra tért át a GYSEV, és be is szórt hamarjában négy pontot Balogh Judit, reményt adva a vasutashíveknek, majd labdát is szereztek a zöld-sárgák, ám a kiélezett helyzetben Bogojevics elrontotta a dobást.

Ötven másodperc volt hátra, amikor egy feldobást követően – Zalakuzsnaja és Csákány ugrott a labdáért – hárompontos Postás-vezetésnél Englert szerezte meg a labdát, majd Balogh Judit kipontozódott. Az akció végén, 24 másodperccel a befejezés előtt Papp betalált, és ezzel a kosárral nyerte meg a mérkőzést a Postás, amely végig nélkülözte legjobb dobóját és ez csak növeli a zöld-fehérek sikerének értékét.

Az igazán kritikus pillanatokban jobban harcoló, küzdő és koncentráló Meszlényi-társulat megérdemelten győzött az erősebb játékoskerettel rendelkező GYSEV ellen, a bajnokcsapat tagjainak pedig egy újabb rangadó után jutott az ellenfélnek való gratuláció osztályrészül.

Mestermérleg

Meszlényi Róbert:
– Ez a Soproni Postás!
Dirk Bevilaqua: – Ellenfelünk megérdemelte a győzelmet.
Az állás
1. Pécs2118 31648–10470.929
2. S. Postás2118 31649–1260 .929
3. Diósgyőr2117 41598–1308 .905
4. GYSEV2116 51760–1200 .881
5. Szolnok2115 61516–1249 .857
6. Szeged2112 91509–1481 .786
7. BSE21 11 101585–1437 .762
8. Zalaegerszeg21 6151274–1545 .643
9. Szekszárd*21 6151386–1471 .619
10. BEAC21 4171160–1709 .595
11. Baja21 2191202–1833 .548
12. Nagykanizsa21 1201114–1861 .524
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik