Az edzők címvédést jósolnak

AMLER ZOLTÁN, MIHÁLYI ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, MIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.10.07. 22:03
Címkék
A leginkább hozzáértők, vagyis a szakvezetők véleménye egyértelmű: a GYSEV a kedden elkezdődő bajnokság legnagyobb esélyese. A tucatnyi tréner több mint fele, egészen pontosan hét edző szavazott a soproni vasutasokra, akiknek vezetői elképesztő erősségű kezdő ötöst hoztak össze a nyáron. A mesterek azonban a címvédés mellett abban is többnyire egy követ fújnak, hogy kezdenek kiegyenlítődni az erőviszonyok, mert a nemzetközi szinten is elismert GYSEV, Pécs, Postás trió mögött többen is nagyon megerősítették keretüket. Úgy látszik, a középcsapatok megunták a középszerűséget, ami a bajnokságnak csak jót tehet: több lesz a nyílt és izgalmas mérkőzés. És ez remélhetőleg a színvonal, valamint a nézőszám emelkedéséhez vezet.
Valószínűsíthetô, a végkifejlet megint az lesz, hogy a GYSEV és a PVSK játssza a döntôt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Valószínűsíthetô, a végkifejlet megint az lesz, hogy a GYSEV és a PVSK játssza a döntôt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Valószínűsíthetô, a végkifejlet megint az lesz, hogy a GYSEV és a PVSK játssza a döntôt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Valószínűsíthetô, a végkifejlet megint az lesz, hogy a GYSEV és a PVSK játssza a döntôt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Valószínűsíthetô, a végkifejlet megint az lesz, hogy a GYSEV és a PVSK játssza a döntôt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Valószínűsíthetô, a végkifejlet megint az lesz, hogy a GYSEV és a PVSK játssza a döntôt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Atomerőmű-KSC Szekszárd

KIRÁLY SÁNDOR: – A felkészülésünk sajnos felemásra sikeredett, hiszen a centereink megsérültek, felépülésük után pedig mindössze öt meccset tudtunk velük lejátszani. A mezőnyemberekkel megfelelő munkát végezhettem, de a csapatépítéshez tudomásul kell venni, idő kell. Már csak azért is, mert nem kevesebb, mint kilenc új ember érkezett hozzánk. Amúgy nagyon jó keret áll a rendelkezésemre, úgy gondolom, a novemberi, amerikai túránk után áll majd igazán össze a csapat, úgy a védekezést, mint a támadást illetően. Persze, addig sincs mese, kemény meccsek várnak ránk, amelyeken végig koncentrálnunk kell, ha nyerni akarunk. Márpedig szeretnénk a dobogóra kerülni, amit elérhető célnak tartok. Egyébként kiegyensúlyozottabb bajnokságot várok, a két euroligás együttes mögött most nem érzek akkora űrt, mint tavaly vagy éppen tavalyelőtt, még akkor sem, ha ez a GYSEV véleményem szerint a valaha látott legerősebb GYSEV.

Edzői tipp a befutóra: 1. GYSEV, 2. Pécs, 3. Szekszárd
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Bulatova, Vass, Anitics, Emeagi, Nieuwveen
Sérült: Fuzaro (válla fáj), Hofmann P. (agyrázkódás után lábadozik)

Bajai Bácska NKSE

GÁLOS LÁSZLÓ: – Úgy gondolom, az első kettő, vagy inkább az első három, akit én kiemeltem, külön kategóriát fog képviselni, a fennmaradó három helyért szerintem hat csapat küzd majd nagyon keményen. Az alsóház helyezései attól függenek, ki mennyire tudott jól erősíteni, de ez szerintem később derül ki, hiszen sokan még most is vásárolnak játékost. Nekünk a kilenc-tizedik hely valamelyikének megszerzése a célunk, és szerintem van is esélyünk erre, én jelen pillanatban nyolcvan százalékig biztos vagyok abban, hogy ezt megvalósítjuk. A felkészülésünk felemásra sikeredett, több szerencsétlen sérülés zavarta meg, de most már mindenki egészséges.

Edzői tipp a befutóra: 1. Pécs, 2. GYSEV, 3. Postás
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Fedor, Farkas, Göbölös, Németh M., Milovics
Sérült: –

BEAC-Siemens

STERBENZ TAMÁS: – Én három célt tűztem ki az együttes elé: fontosssági sorrendben haladva az első az egyéni fejlődés, a második egy jól felismerhető csapatstílus kialakítása, a harmadik pedig a hasonló lehetőségekkel bíró klubok megelőzése. Most úgy gondolom, a kilencedik helyezés megismétlésére reális esélyünk lehet, de ez a női bajnokság egy olyan lóverseny, ahol a futam közben is változhatnak az akadályok… Így, a férfiaktól viszszacsöppenve azt mondom, a színvonal biztosan jobb lesz, mert az eddigi középcsapatok megcélozták az első három helyet, bár szerintem még nem érik utol a legjobbakat. Azért remélem, nem fog teljesen kettészakadni a mezőny.

Edzői tipp a befutóra: 1. Postás, 2. Pécs, 3. GYSEV
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Halmos, Izsák, Kovács K., Bartha, Nagy V.
Sérült: –

BSE-ESMA

UJVÁRI MIKLÓS: – Kevesen vagyunk, centerposzton kellene még erősítenünk, de annak, hogy ez nem megy, anyagi és más okai is vannak. A vezetőségünk a negyedik hely elérését tűzte ki célként, aminek a megvalósítása kicsit nehéznek tűnik, mert sok csapat tömörül a mezőny ezen régiójában: ott van még rajtunk kívül a Szolnok, a Szekszárd, és a Diósgyőr is, úgyhogy véleményem szerint itt tényleg a pillanatnyi forma dönt majd. Ezek közül az együttesek közül egyébként mi igazoltuk a legkevesebb játékost, és érzékenyen érint bennünket az is, hogy Nagy Dóra szülési szabadságra ment. Nem örülök a négykülföldis rendszer bevezetésének, de ezáltal tény és való, hogy sok csapat megerősödött, amiáltal talán izgalmasabbá válik a bajnokság.

Edzői tipp a befutóra: 1. Pécs, 2. GYSEV, 3. Postás
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Pop, Kosjár, Hagara, Andó, Kalmár-Nagy
Sérült: Dzsuver (térdbántalmak)

Diósgyőri KSK Miskolc

MILEN VUKICSEVICS: – Az alapozás nagyon jól sikerült, aztán szeptembertől sorra érkeztek hozzánk a játékosok, legutóbb Szemerédi Krisztina, és őket be kellett építeni a csapatba. Sok időt töltöttünk el ezzel, emiatt aztán a mutatott játék hullámzó volt, de ebben közrejátszott az is, hogy gyakran kellett játszanunk Brosovszky és Csávás nélkül. Úgy néz ki, a bajnoki rajtra mindenki felépül, és teljesítjük a legnagyobb célunkat, az első négy közé kerülést. Persze azt sem bánnám, a felkerülnénk a dobogóra… De borzasztó nehéz dolgunk lesz, mert úgy érzem, az utóbbi évtized legerősebb magyar pontvadászata kezdődik el kedden, amely szerintem egyike Európa legszínvonalasabb bajnokságainak.

Edzői tipp a befutóra: 1. GYSEV, 2. Pécs, 3. Postás
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Hadzsovics, Brosovszky, Balogh G., Gaither, Chapman
Sérült: Csávás (orrtörés után lábadozik)

GYSEV-Orsi

FARKAS SÁNDOR: – A felkészülésünk felemás volt, érdemi taktikai munkát keveset tudtunk végezni, így elsősorban a kondicionális edzésekre került a hangsúly. Úgy gondolom, legalább egy hónapnyi közös munka kell ahhoz, hogy lehessen látni, mit lehet ebből az együttesből kihozni. A nevek jól hangzanak, bízom abban, hogy a sok jó játékosból jó és eredményes csapat válik, amely megvédi az aranyérmét a magyar bajnokságban és kiharcolja a Final Fourt az Euroligában. Az, hogy most négy külföldi szerepelhet, alapvetően megváltoztathat bizonyos erősorrendeket, de szerintem csak a negyedik helytől lefelé, mert nem nagyon hiszem, hogy a Pécs, Posta, GYSEV hármas közé bárki is be tudna törni.

Edzői tipp a befutóra: 1. GYSEV, 2. Pécs, 3. Postás
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Bevilaqua, Balogh J., Nemcová, Zakaluzsnaja, Alessandra
Sérült: –

MÁV NTE

GELLÉR SÁNDOR: – Az alapvető célkitűzés az volt, hogy maradjunk bent az A-csoportban, fiatal magyar játékosok segítségével, és rakjuk le az alapjait egy olyan csapatnak, amely hosszútávon sikeres lehet. Ez azonban sajnos nem valósulhat meg, anyagi lehetőségek hiányában és szervezési hibák miatt. Én már most gratulálok a GYSEV bajnoki címéhez és sok sikert kívánok a soproni vasutasoknak az Euroligában, csupán egyet kérek: az első hat helyezett együttes edzője ne tegyen olyan nyilatkozatot az ellenünk lejátszott találkozók után, hogy ennek a mérkőzésnek semmi értelme sem volt. A mezőny kétharmadánál ugyanis szerintem nagy szakadék tátong…

Edzői tipp a befutóra: 1. GYSEV, 2. Postás, 3. Pécs
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Hadarics, Góber, Németh A., Hersics, Antolovics
Sérült: Antolovics (bokaszalag-szakadás)

MiZo-Pécsi VSK

RÁTGÉBER LÁSZLÓ: – Úgy érzem, a bajnokság kiegyensúlyozottabb lesz, mint az utóbbi pár évben, sok körbeverés várható. Az én csapatom felkészülése jól sikerült, a magyar játékosaink nagyon jó munkát végeztek, viszont sajnos Branzova és Tranquilli későbbi érkezése, no meg Béres Tímea térdsérülése azt jelenti, hogy kicsit át kell alakítani az együttest. Azt, hogy gyengébbek vagyunk-e vagy sem, nem tudom megállapítani, mindenesetre egyelőre úgy látszik, klasszikus ötös nélkül fogunk játszani, de attraktív, agresszív és gyors játékunk közönségszórakoztató lesz. Kár lenne nem megkoronázni ezt a jó játékot jó eredményekkel.

Edzői tipp a befutóra: 1. Pécs, 2. GYSEV, 3. Postás
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Iványi, Ujvári, Károlyi, Vilutyté, Branzova
Sérült: Béres (porcműtét után lábadozik)

Soproni Postás

MESZLÉNYI RÓBERT: –Teljes csapattal edzettünk augusztus huszonhatodikától, mindenki nagyon jó állapotban érkezett, tehát nagyon könnyen tudtunk haladni a fizikai munkával. Tizenkét felkészülési mérkőzést játszottunk, mind a tizenkettőt megnyertük, ráadásul nem is nagyon tudtak bennünket megszorongatni, de ennek csak akkor van jelentősége, ha a bajnokságban is hozni tudjuk ezt a formánkat. Ez a tucatnyi találkozó önbizalmat adott a társaságnak, az új játékosaink közül Papp és Eördögh remekül beilleszkedett, Lelas viszont egyelőre nem találja a helyét a csapatban. Úgy érzem, akik korábban mögöttünk voltak, egyértelműen erősödtek, azaz sehova sem lehet már elmenni úgy, hogy biztosan nyerni fogunk, az előttünk végzetteket pedig iszonyú nehéz lesz megelőzni, de természetesen mindent megteszünk a bravúr érdekében.

Edzői tipp a befutóra: 1. GYSEV, 2. Postás, 3. Pécs
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Najdenova, Eördögh, Csákány, Ambrus, Lelas
Sérült: –

Szeviép-Szeged

UJHELYI GÁBOR: – Megfelelőnek tartom a felkészülésünket, egyetlen objektív dolog volt csupán, ami hátráltatott bennünket: örököltem is sérülteket, meg sajnos néhány új sérülés is sújtotta a csapatot. Ezek miatt viszont nem tudtunk úgy játszani a felkészülési mérkőzéseken, hogy összedolgozzuk az együttest, ezért úgy érzem, fizikailag inkább együtt van a társaság, mint taktikailag. Azért persze bízom abban, hogy sikerül ütkőképes csapatot öszszehozni. Szükség lesz rá, mert ahogy az előkészületi mérkőzéseken megismertük a riválisainkat, mindegyik klub jelentősen megerősítette a keretét. Ha minden csapat végig tudja játszani a bajnokságot és nem költekezik túl, akkor roppant érdekes és izgalmas idény elé nézünk.

Edzői tipp a befutóra: 1. GYSEV, 2. Pécs, 3. Postás
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Lukics, Mészáros, Mandache, Varda, Kajdacsi
Sérült: Pungor (izomszakadás), Szopkó (térdműtét után lábadozik), Kiss N. (keresztszalag-szakadás), Lukics (ujjtörés), Fűrész (porcgyanús)

Szolnoki MÁV-Coop SE

TAPODI PÉTER: – A felkészülési mérkőzések bebizonyították, hogy jó úton haladunk, a keretünk intelligens játékosokból áll, akikkel könnyű érdemi munkát végezni. Sérülések és betegségek csak minimálisan hátráltatták a munkát, megpróbáljuk a csapat formáját a negyedik fordulóbeli, Diósgyőr elleni meccsre kiélesíteni, amely az első igazán fontos mérkőzés a számunkra. Szeretnénk bizonyítani a hozzáértő szolnoki közönségnek, hogy a csapat megérdemli a feléje áradó szeretetet és figyelmet. A bajnokság színvonala szerintem erősebb lesz, mint az előző években volt, mivel úgy néz ki, hogy a két nagycsapat mellett a többiek is rendkívül megerősödtek, de mint a tippemben is utalok rá, úgy gondolom, egy versenysorozatnak csak úgy szabad nekivágni, hogy az ember a maximumot akarja kihozni belőle.

Edzői tipp a befutóra: 1. Szolnok, 2. GYSEV, 3. Pécs
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Djelmis, Szélesy, Hibbert, Farmer, Perovics
Sérült: –

Zala Volán-ZTE

SZÉKELY NORBERT: – Szerintem a bajnokság színvonala mindenképpen emelkedni fog, és elsősorban azért, mert az alsóbb régiókhoz tartozó csapatok szervezettségben előbbre léptek. Az első helyeket továbbra is a GYSEV, a Pécs és a Posta fogja egymás között eldönteni, de úgy gondolom, hogy mind a középmezőnyben, mind pedig az alsóházban szorosabb, kiegyenlítettebb csaták várhatóak. A felkészülésünk során elsősorban a Bogép- és a Göcsej-kupát tartottuk fontos állomásnak, talán sikerült felvennünk azt a ritmust, amit az élvonal megkövetel. Fiatal, átalakult csapatunk célja, hogy minél többet tanulva a nyolcadik hely környékén végezzen.

Edzői tipp a befutóra: 1. GYSEV, 2. Pécs, 3. Postás
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Pesovics, Zsovár, Horváth Zs., Vajda, Lichnerová
Sérült: Dali (térdbántalmak)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik