A kecskemétiek az A-csoportban indulnának

FARKAS MIHÁLYFARKAS MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2002.06.12. 22:48
Címkék
Nagy reményekkel vágott neki az elmúlt szezonnak az Univer KSE NB I B-s férfi kosárlabdacsapata. Az alapszakaszban nyújtott teljesítmény is azt ígérte, hogy a kecskeméti gárda feljuthat az A-csoportba. A rájátszásban azonban végül a kulcsfontosságú párharcban 30-ra győzött a Szedeák McMahanék ellen, így a hírös városbeli együttes a következő bajnokságban is csak a B-csoportban szerepelhet.Vagy mégsem?A részletekről Molitórisz Károly ügyvezető elnök tájékoztatta lapunkat.
– Először is azzal kell kezdenem, hogy a serdülők első, a kadettek második, az ifik negyedik és a juniorok hatodik helyezést szereztek saját versenysorozatukban, így az MKOSZ értékelése szerint az ország első számú utánpótláscsapata az Univer lett. A felnőttgárdának az volt a feladata az alapszakaszban, hogy legalább három nyert meccsel kezdje meg a kilenc–tizenhatodik helyért kiírt rájátszást. Mivel az együttes négy győzelmet gyűjtött be a play off előtt, és leigazolta Kevin Shandet, illetve Ronnie McMahant, januárra reális célkitűzéssé vált az A-csoportos tagság megszerzése.– A nagy diadal végül mégsem sikerült, hiszen a Szeged elütötte a feljutástól az Univer KSE-t…– Igen, sajnos alulmaradtunk a Szedeákkal szemben, ráadásul az a Nyíregyháza sem tudta kiharcolni a feljutást, amely előttünk végzett a középszakaszban, így mi csak a tizennegyedik helyet szereztük meg. Kétségtelen, a célt nem teljesítette a csapat, de az Univer így is kitart. A mai állás szerint jövőre is az a cél, hogy a gárda feljusson az A-csoportba.–Mit jelent pontosan, hogy a mai állás szerint?– Információnk van arról, hogy több csapat sem tudja vállalni az A-csoportos tagságot. Bízunk benne, hogy a szövetség következetes lesz, és nem engedélyezi a köztartozással rendelkező klubok indulását.– Ha jól tudom, akkor alaposan megváltozhat a nyáron a játékosállomány, és a vezetőedző is más lesz.– Így van, a jelenlegi keretből csak Hajdú, Bovánovics és Takács marad. Melléjük olyan kosarasokat szeretnénk igazolni, akik jelenleg is megütik az A-csoport szintjét. Ha már ebben a szezonban elindulhatunk a legmagasabb osztályban, akkor természetesen külföldieket is szerződtetnénk. Az edzői poszton váltás történt: megköszöntük Radovics József munkáját, és megállapodtunk Molnár Csabával, aki éppen a minket kiverő szegedi együttestől érkezik majd hozzánk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik