Zita néha egyedül ücsörgött és könnyezett a kis székén

– Hol a helye a vitrinben a legújabb bronznak?
– Azzal kell kezdenem, hogy nem én tettem a helyére, hanem ötéves Zita lányom, aki az olimpiai bronz és a világbajnoki ezüst mellé helyezte, azt mondta, ott nagyon szépen mutat.

– Érződik a hangján, hogy a kislányának nehezen mond nemet.
– Ez pontosan így van. Ezekben a napokban pedig különösen, hiszen az Európa-bajnoki felkészülés és a torna miatt hetekig nem találkoztunk, el sem tudom mondani, mennyire hiányzott. Ennyi ideig még sohasem voltunk távol egymástól, és bár igyekeztem megbeszélni vele, hogy mi következik, akadtak napok, amikor ő is, én is nehezen viseltük egymás hiányát.

– Melyikük sírt többet?
– Inkább csak róla beszélnék... Az édesanyám Nagykanizsáról eljött hozzánk Fehérvárra, hogy vigyázzon rá, vigye és hozza az óvodából, vagyis a legjobb kezekben volt. Az óvó néni mégis elárulta, előfordult, hogy Zita egyedül ücsörgött és könnyezett a kis székén... A tévében nézte a meccseinket és amikor meglátott, puszilgatta a készüléket... No, mit mondjak még? Látja, elérzékenyültem.

– Semmi baj, ez így van rendjén.
– Annyit még hozzátennék, hogy nekem a gyermekem és a kézilabda, illetve a kettő összhangja jelenti a legtöbbet az életben.

– Játékosként is ilyen érzékeny lelkű volt?
– Nem tudom, érzékenységnek lehet-e nevezni, hogy megfogadtam édesapám tanácsát: mindig arra törekedtem, hogy jól érezzem magam a pályán, élvezzem a játékot, legyen bármekkora a tét, valamint hagyjak maradandó nyomot, emléket magam után akár a klubomban, akár a válogatottban. Talán sikerült. Egy éve ez a célom a válogatottban Karl Erik Böhn segítőjeként is.

– Belgrádban célt ért?
– A csapattal, a kapitánnyal és a stáb többi, elképesztően sokat dolgozó tagjával együtt.

– Összehasonlíthatóak a játékosként szerzett trófeák a legfrissebb Európa-bajnoki bronzéremmel?
– Csak annyiban, hogy valamennyiért rettentően meg kellett dolgoznunk, és valamennyire igen büszke vagyok. A belgrádi bronz legfőbb értéke, hogy erre a tornára alig-alig volt időnk felkészülni, zsákmacskának tartottam, mire lesz képes a tehetséges, kitűnően képzett, klubjukban csúcson teljesítő lányokból összerakott együttes.

– Az ön értékelése szerint a maximumot hozta ki magából a válogatott?
– Erre nehéz válaszolni, mert szerintem már az is kisebb lélektani csodával ért fel, hogy a kudarcokból és a sikerekből egyaránt tanultak a lányok, a szakvezetőség építhetett a csapat meccsről meccsre erősödő egységére és tartására. Ez vezetett a bronzig. Szakmai szemmel nézve külön is tanulságos volt a kapitánynak és nekem, miként lehetett és kellett megosztani a terheket a játékosok között, illetve hogyan tudták a lányok feldolgozni egyik napról a másikra a bukásokat és a győzelmeket.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY SITI BEA JOBBÁRA CSAK TOLMÁCSOLT KARL ERIK BÖHNNEK, VAGY A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY SZAKMAI MUNKÁJÁBA IS BEKAPCSOLÓDOTT-E, ILLETVE HOGY FOLYTATJA-E A KETTŐS, KERESSE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁT!