Zácsik betegség miatt kikerült a válogatott keretéből

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.04.20. 13:01
null
Zácsik nem lehet ott a felkészülési tornán (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Zácsik Szandra gyomorpanaszok miatt kikerült a hétvégén a Batta Kupán szereplő magyar női kézilabda-válogatott keretéből.

„Csapatunk a németek elleni, júniusi világbajnoki selejtezőre készül. Szerencsére szinte a legerősebb összeállításban gyakorolhatunk, és játszhatunk két felkészülési meccset a hétvégén. Zácsikot sajnálom, hogy beteg, de már a hétvégi kupameccsen sem volt jól, így kényszerből hazaküldtem" – mondta az MTI-nek Mátéfi Eszter szövetségi kapitány a tatai edzőtáborban tartott szerdai sajtónyilvános edzés előtt.

Hozzátette: több játékost is szeretne kipróbálni a Batta Kupán, így két újoncot, Kisfaludy Anettet és Rédei-Soós Viktóriát, valamint Hornyák Ágnest, Herr Anitát és Ferling Bernadettet.

Utóbbi a 2008-as pekingi olimpia óta nem volt válogatott, szülése után most öltheti ismét magára a nemzeti csapat mezét. Hornyák és Herr esete más. A győri átlövő a 2009-es kínai vb előtt túl későn mondta le a szereplést iskolai elfoglaltság miatt, helyette mást nem lehetett behívni, emiatt a kapitány neheztelt rá. Azóta megbeszélték a történteket, és Hornyák újra meghívót kapott. Herr viszont azért került a képbe, mert két éve Németországban légióskodik, és a vb-selejtezős ellenféllel szemben a tapasztalata előnyt jelenthet, ezért is szeretné őt előzőleg tesztelni Mátéfi.

A magyar válogatott erős riválisok, mégpedig a következő két női világverseny házigazdája ellen készülhet a németekkel szembeni, sorsdöntő júniusi világbajnoki selejtezőre. Az együttes szombaton, Dabason Hollandia (a 2012-es Eb rendezője), vasárnap Százhalombattán pedig Brazília (az idei vb rendezője) válogatottja ellen lép pályára. A vendégek a nyitónapon, pénteken, Tökölön mérkőznek meg egymással.

A hollandokkal legutóbb december 14-én, Lillehammerben, Európa-bajnoki középdöntős mérkőzésen találkoztak a magyarok, akkor kikaptak 27-19-re, míg a brazilok ellen a pekingi olimpián volt a mostanit megelőző fellépésük, amikor is 28-28-as döntetlen született.

A németekkel szembeni két találkozó a női válogatott sorsát alapvetően befolyásolja, a párharc vesztesének ugyanis nem marad esélye kijutni a 2012-es londoni olimpiára, mivel lemarad az idei decemberi, brazíliai kvalifikációs vb-ről. A két együttes először június 5-én Balingenben, majd 11-én Győrben mérkőzik meg.

A KERET
Kapusok: Herr Orsolya (Syma-Vác), Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC), Triffa Ágnes (DVSC-Korvex)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Budapest Bank-Békéscsaba), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Herr Anita (Göppingen), Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Rédei-Soós Viktória (Syma-Vác)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállósok: Kisfaludy Anett (ÉTV-Érd), Szabó Valéria (DVSC-Korvex), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Ferling Bernadett (Dunaújváros-Regale Klíma), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Juhász Gabriella (DVSC-Korvex), Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC)
A BATTA-KUPA PROGRAMJA
Péntek, Tököl: Brazília-Hollandia 17 ó
Szombat, Dabas: Magyarország–Hollandia 12:55 ó
Vasárnap, Százhalombatta: Magyarország–Brazília 11:45 ó
Legfrissebb hírek

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
1 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
1 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

A három TD-s Josh Allen vezérletével 33 év után idegenben nyert rájátszásmérkőzést a Bills – videó

Amerikai sportok
2 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
2 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik