Férfi kézi: Úgy néz ki, ott leszek a vb-n – Nagy László

Vágólapra másolva!
2018.12.03. 08:43
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi játéknapján a Telekom Veszprém hazai pályán 25–19-re legyőzte a címvédő Montpellier-t. A mérkőzést követően David Davis és Nagy László nyilatkozott az NSO Tv stábjának.

A Montpellier legyőzése után elismerően nyilatkozott játékosairól a veszprémiek vezetőedzője, David Davis.

„Először is szeretnék gratulálni a játékosaimnak, remek mérkőzést játszottak, motiváltak voltak. Egyszerűen nem is tudok más szót találni, mint hogy fantasztikusan játszottak. Folytatni kell ezt az utat, amin most elindultunk. Ezt a teljesítményt kell nyújtanunk a továbbiakban is. Már két hónapja dolgozunk együtt, és látszik a fejlődés. Még három meccsünk van a téli szünetig, azokat is szeretnénk megnyerni, és tovább fejlődni.”

„Nehéz mérkőzésre számítottunk. Azt gondolom, kezdettől fogva domináltunk, és a lényeg az, hogy a stabil védekezést remek kapusteljesítménnyel tudtuk ötvözni, ami nagy önbizalmat adott a csapatnak – kezdte Nagy László az értékelést, majd azt is elárulta, hogyan látta ezt az őszi szezont – Elég hullámvölgyes volt az őszünk, nagyon gyenge kezdés után kezdtünk újra magunkra találni, viszont becsúszott egy-két olyan vereség, amit szerettünk volna elkerülni. A legfontosabb az, hogy ezekre a pozitív periódusokra alapozzuk a jövőt.”

A férfi kézilabda-világbajnokság 2019 januárjában kezdődik, és eldőlt, hogy a 201-szeres válogatott átlövő is ott lesz a viadalon.

„Úgy néz ki, hogy ott leszek a vb-n, bár azt még nem tudom, hogy milyen pozícióban, játékosként vagy segítőként. Aválogatottságottöbb mint egy éve lemondtam, ez a világbajnokság nem volt bekalkulálva, viszont a magyar kézilabda érdekében természetesen, ha számítanak rám, szeretnék segíteni.”

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 10. FORDULÓ
A-CSOPORT
Telekom Veszprém–Montpellier (francia) 25–19 (15–11)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 10 9 1 351–283 +68 18
2. Vardar Szkopje (macedón) 10 6 1 3 284–277 +7 13
3. RN Löwen (német) 10 6 4 312–294 +18 12
4. TELEKOM VESZPRÉM1064288–274+1412
5. Kielce (lengyel) 10 6 4 314–303 +11 12
6. Meskov Breszt (fehérorosz) 10 2 1 7 277–315 –38
5
7. Kristianstad (svéd) 10 2 1 7 284–334 –50 5
8. Montpellier (francia) 10 1 1 8 265–295 –30 3
Legfrissebb hírek

Kézi: második helyen középdöntősök a magyarok az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
14 órája

Kézi: az argentinokat is legyőzte a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.20. 16:09

Kézi: győzelemmel kezdett a magyar válogatott az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.18. 15:45

Kézilabda: „A srácok bizonyították, jó úton járnak” – Gulyás István

Utánpótlássport
2025.06.18. 14:56

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
2025.06.17. 17:10

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
2025.06.17. 10:54

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.15. 17:04
Ezek is érdekelhetik