Veszprém: „Olyan minőséget akarunk elérni, amely a válogatottnak is az érdeke”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.02. 17:43
null
Gulyás Péter szerint a magyar válogatott is profitálhat a Veszprém utánpótlásképzéséből
A Telekom Veszprém utánpótlása eddig is jelentős sikereket könyvelhetett el – legutóbb a januári Balaton-kupán, amelyen két korosztályban hat ország 11 klubjának 16 csapata mérkőzött egymással, egy 3. és 4. helyet szerzett az ifjúsági és a serdülőcsapat. A tervezett előrelépésekről a klub utánpótlás-igazgatója, Gulyás Péter beszélt az Echo Tv Építők című kézilabda-magazinjában.

„Két éve vezetjük így az utánpótlást, és egyre nagyobb bázissal szeretnénk dolgozni. Bővíteni szeretnénk a gyerekeink létszámát, hogy még komolyabb minőségben tudjunk dolgozni velük. Nyilván ehhez az is hozzátartozik, hogy Ljubomir Vranjes elvárja a minőséget, és irányítja is a szakmaimunkánkat” – mondta Gulyás Péter, majd hozzátette, úgy véli, jó irányban haladnak, hiszen sok NBI-es csapat érdeklődik a játékosaik iránt.

„A tavalyi junior-világbajnoki ötödik helyezett csapatból tizennégyen megfordultak nálunk. A Csurgónak adtunk három játékost az NB I-be, Egerbe szintén került tőlünk, meg Ceglédre, és a svájci bajnokságba is kiszerződött egyikük – tehát jó irányba haladunk.”

A Telekom Veszprém mostantól komoly fejlesztéseket indít el, az utánpótlás irányításába bevonják a vezetőedzőt, Ljubomir Vranjest is, hogy olyan játékosok kerüljenek ki a képzésből, akik a felnőttcsapat és a magyar válogatott szempontjából is erősítést jelentsenek.

„Az első számú érdekünk érthetően a Veszprémet erősíteni. De magyar gyerekekkel olyan minőséget akarunk elérni, amely nemcsak a Veszprémnek, hanem később a válogatottnak is az érdeke. Nem csupán azért, mert a szövetségi kapitány itt van, hanem ilyen múlttal, amilyen nálunk van a jelenlegi vagy volt játékosainknak, az edzőknek, meg tudjuk mutatni, milyen út vezet oda, hogy valaki NB I-es, Bajnokok Ligája- vagy válogatott szintű játékos legyen.”

A célok megvalósításához természetesen tárt karokkal várják a kézilabdázni vágyó fiatalokat a Veszprémnél, és az egész országban keresik az együttműködési lehetőségeket.

„A legfontosabb az, hogy olyan bázisokkal, mint Eger, sikerült megállapodásokat kötni. Jelenleg a nemesvámosi kézilabdaklubbal, amely itt van Veszprémtől nem messze, tárgyalások zajlanak, hogy szakmai együttműködést folytassunk, és nem utolsósorban a Békéssel is beszélgetésbe kezdtünk, így Magyarország azon része is a Veszprémhez kapcsolódik majd szakmailag.”

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28