Kettős győzelemmel BL-negyeddöntős a Veszprém

Vágólapra másolva!
2013.03.23. 15:55
null
Gulyás Péter (balra) akcióban (Fotó: Szabó Miklós)
Az MKB Veszprém hazai pályán 33–25-re nyert a spanyol Ademar León ellen, így kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
Egy évvel ezelőtt az utolsó másodpercekben kapott gól jelentette a Veszprém vesztét, de ennek megismétlődésére most igen kicsi az esély, hiszen a bakonyiak háromgólos előnyt szereztek idegenben a tavaly óta meggyengült León ellen.

1. FÉLIDŐ

1–5. perc: Carlos Ruesga lövése becsapta Mirko Alilovicot, de a szélről befutó Cristian Ugaldénak köszönhetően a Veszprém is betalált első támadásából. Ruesga második lövése is gólt eredményezett, Alilovic viszont harmadszor már védeni tudott, és két újabb szélsőgóllal (Gulyás és Ugalde) már a hazaiaknál az előny. 3–2

6–10. perc: Nagy László továbblendülő lövőkeze Vladimir Vranjes fején lassult le, a bosnyák ápolásra szorult. Inaki Malumbres egyébként védte Nagy próbálkozását. A következő veszprémi támadásnál emberelőnybe került és heteshez jutott a Veszprém, Császár biztos kézzel értékesítette. Ezzel együtt a fórt nem sikerült kihasználni, a brazil Raul Campos a mérkőzés addigi legszebb gólját lőtte, de Sulic, majd Chema Rodríguez két gyors góljával tovább növelte előnyét az MKB, 6–3-nál Manuel Cadenas időt kért. Sokat nem ért, egyből eladták a labdát a spanyolok, Nagy lerohanásból eredményes. 7–3

11–15. perc: A kapufa sincs a vendégekkel, a kipattanó a Veszprémé lett, a nagy lendülettel meginduló Sulic azonban belemenést követett el. Császár büntetőből elért második találatát követően hosszú idő után szétnyílt a veszprémi fal, megszületett a negyedik leóni gól. Chema vesztette el ezután a fejét, és nemes egyszerűséggel bokán rúgta ellenfelét, két perc lett a „jutalma”. José Carrillo és Juan Castro révén két gólra zárkózott ez alatt a vendéggárda. 8–6

16–20. perc: Jó védekezés után Ugalde iramodhatott meg teljesen egyedül, és újabb góllal keserítette honfitársait – persze nem Chemára vagy Carlos Ortegára kell gondolni. Suliccsal is meggyűlik a vendégek baja, no meg Császárral, aki egyelőre nem tud hibázni a hétméteres vonalról (11–7). Felállt fal ellen szenved a León, de Carlos Ruesga azért megtalálta a rést a falon, gólja után Alilovicot Fazekas Nándor váltotta, ráadásul emberhátrányba került a Veszprém. 11–8

21–25. perc: Egy gól itt, egy ott, Ortega mester 12–9-nél időt kért, 30 másodperc van még a veszprémi kiállításból. Iváncsik Gergő keveredett be középre, de Malumbres hárított. Ugyanígy tett Fazekas is, aki a bal felsőbe tartó labdát ütötte ki a szerb Djordje Golubovics lövése után. A magyar kapus Ruesga ziccerénél már tehetetlen. Terzic távoli bombával állította vissza a háromgólos különbséget. 13–10

26–30. perc: Fazekasnak segített a blokk, a lerohanás végén Nagy a nála néhány fejjel alacsonyabb Carrillót is besodorva talált be. A visszarendeződéssel nagy gondjai vannak a Leónnak, Gulyás az újabb hazai gól szerzője (15–10). Castro talpról eresztette el, Ruesga pedig futtából, egyik sem volt kis gól (15–12). A félidő hajráját alaposan elszúrta a magyar bajnok, két lerohanásból is gólt kapott, így a szünetben 15–14-re vezet csak. Nagy gond persze így sincs.

2. FÉLIDŐ

31–35. perc: Terzic helyén Dzsamali van pályán támadásban a Veszprémnél, a második játékrész első gólját azonban nem ő, hanem Nagy László szerezte. A másodikat már nem engedte át másnak az iráni, a harmadikat pedig Gulyás jegyezte, üres kapura, Malumbres ugyanis megpróbálta elcsípni a hosszú indítást, de nem járt sikerrel. Pillanatok alatt elhúzott a Veszprém, spanyol időkérés (18–14). Campos törte meg a hazai gólok sorát. Az ötödik hetest Nagy harcolta ki, és természetesen Császár lőtte be. Ruesga felugrás közben, elhajolva dobott újabb fantasztikus gólt. Fazekas a következő spanyol támadásnál már védett, bravúrja után Chema robogott végig a pályán, majd nem hibázott. 20–16

36–40. perc: Gulyás indulhatott egyedül, pár lövőcselt követően pimaszul átejtette a kapust. Sulic támadásban lekönyökölte ellenfelét a szlovén játékvezető szerint, aki kiállította a horvát beállót. Castro Álvarez gyorsan kihasználta az emberelőnyüket, majd már a két perc lejárta után Vranjes talált be Fazekas lábai alatt. 21–18

41–45. perc: Nagy góljára Vranjes válaszolt. Dzsamali harmadszor szánta el magát lövésre, és másodszor örülhetett. A sokadik hazai labdaszerzés után Nagy, Ugalde, Chema, Ugalde, leóni kapu volt a labda útja, majd fél perc múlva újra a spanyol balszélső dobhatott ziccert. 25–19-nél Manuel Cadenas az utolsó időkérését is kihasználta. Iosu Goni hámozta át magát Terzicen, az így kiharcolt büntetőt Carrillo értékesítette. 25–20

46–50. perc: Egy-egy kapusbravúr után a magyar alakulat indulhatott, és kínai figura lett a vége, Gulyás passzából Ugalde növelte tovább góljai számát. Sulic pedig a kiállításai számát növelte, Goni azonban ezután hiába talált be, belemenés miatt nem adták meg a gólt. Hektikus pillanatok után a pályára visszatérő Sulic jegyezte a 27. hazai találatot (27–21). Dzsamali elindult jobbra, majd visszafordult, és Sulic zárását kihasználva a léc alá vágta a labdát. 28–21

51–55. perc: Ruesga nyolcadszor köszönt be, jobb csapatban lenne a helye. Ugalde és Sulic góljával már nyolccal vezet az MKB (30–22). Campos kiszorított helyzetből cunderrel mattolta Fazekast, aki ezután gyors értekezletet tartott Aliloviccsal. Császárt szórják ki szándékos láb miatt, a bosnyák Faruk Vrayalic a jobb szélről faragott a León hátrányán. 30–24

56–60. perc: Kiegészült a Veszprém, ezt Fazekas egy Ruesga-lövés védésével tette emlékezetessé. Laluska Balázs nem maradt gól nélkül korábbi csapata ellen, talpról bombázott a jobb alsó sarokba. Campos után Dzsamali eredményes, majd Fazekas három másodperc alatt két bravúrt mutatott be. Az egész mérkőzésre jellemző jelenetsorral zárult a találkozó, Gulyás indulás után állította be a 33–25-ös végeredményt. A Veszprém kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé. 33–25


FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

MKB VESZPRÉM–ADEMAR LEÓN (spanyol) 33–25 (15–14)
Veszprém, 5000 néző. V: Krstic, Ljubic (szlovénok)
VESZPRÉM: Alilovic – RODRÍGUEZ 2, Sulic 3, NAGY L. 4, Schuch, Terzic 2, UGALDE 7. Csere: FAZEKAS (kapus), GULYÁS P. 5, Császár 5 (5), Laluska 1, Iváncsik G., DZSAMALI 4, Pesics
LEÓN: Malumbres – Cabanas, Vrazalic 1, RUESGA 8, VRANJES 4, Goni, Carrilo 3 (1). Csere: Asanin (kapus), Campos 4, Pineiro 1, Castro 4, Golubovics, Tatarincev
Az eredmény alakulása. 2. perc: 1–2. 7. p.: 4–2. 12. p.: 8–3. 17. p.: 10–6. 24. p.: 12–10. 27. p.: 15–10. 33. p.: 18–14. 41. p.: 22–18. 50. p.: 28–21
Kiállítások: 10, ill. 2 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 1/1
Továbbjutott: a Veszprém, kettős győzelemmel, (56–45)
MESTERMÉRLEG
CARLOS ORTEGA, a Veszprém edzője: – Erős, jól felkészített ellenfelet győztünk le. Olykor hullámzott a teljesítményünk, négy nullára megnyert sorozatok után ugyanennyire elvesztettünk egy-egy szakaszt. A támadójátékunk további finomításra vár. Az öt egyes védekezéssel megtörtük a Leónt, és ettől kezdve végleg a kezünkben volt a mérkőzés.
MANOLO CADENAS, a León edzője: – Szerencsések vagyunk, hogy olyan remek csapattal mérkőzhettünk, mint a Veszprém, amely nagyon jól össze van rakva, a BL-elődöntőbe jutásra is esélyes. Ellenfelünk egyértelműen jobb volt, mint a mi fiatal, évad közben is átalakított együttesünk. Mind az első találkozón, mind a másodikon a meccs kétharmadáig derekasan küzdöttünk, de ez kevés volt.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK

Flensburg (német)–Gorenje Velenje (szlovén) 27–25
(13–14)
Legjobb dobók: Glandorf 9, Eggert Jensen, Voigt 4-4, ill. Cehte 8, Bezjak 6, Dolenec 5
Továbbjutott: a Flensburg, kettős győzelemmel, 55–50-es összesítéssel

Metalurg Szkopje (macedón)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 24–22 (11–12)
Legjobb dobók:
Vugrinec 7, Rakcsevics 4, ill. Atman 7, Nikulenkau 4
Továbbjutott: a Metalurg Szkopje, kettős győzelemmel, 50–45-ös összesítéssel

A negyeddöntő sorsolását kedden tartják Bécsben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik